Testbeszéd

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Vannak emberek, akiknek teljes mértékben lehetetlen hazudni. Most te is megismerheted a titkukat.

Mi lenne, ha azt mondanám, hogy a beszéd a kommunikációnak csak körülbelül 60 százalékát teszi ki? Vannak, akik úgy is megmondják, hogy mit érzel, igazat mondasz-e, vagy hazudsz, hogy nem hallják, mit mondasz, csak a testedet látják. A metakommunikáció a kommunikáció azon része, melyben nem a szavak jelentése, hanem a hangsúly, a hanglejtés, a mimika és a mozdulatok a jelentősek. Néhány testmozdulatból vagy a testtartásból meg lehet állapítani, hogy a beszélgetőpartnerünk mennyire mond igazat, éppen milyen kedve van, élvezi-e a beszélgetést, vagy épp el akar menni inkább.

A legárulkodóbb testrészünk a kezünk. A legtöbb embernél – normál esetben – beszéd közben a kar mindig mozog, ezért a legfeltűnőbb, ha valaki karba tett kezekkel beszél veled. Ez ilyenkor bizonytalanságot és védekezést jelenthet. Míg a nyitott tenyér barátságos, őszinte, meggyőző embert takar, az eltakart tenyér hazugságot, az ökölbe szorított kézfej pedig agressziót jelent. Ha lazának, magabiztosnak akarsz tűnni, akkor a hátratett kezeddel akár ezt a benyomást is elérheted. Ha pedig valaki beszéd közben oda nem illő, nagyzoló mozdulatokat végez, akkor valamit mutyizik, úgyhogy vigyázz!

A második legtöbbet mesélő testrészünk a lábunk, amire az emberek nagy része nem figyel beszéd közben, így ha azt figyeljük, talán még többet is megtudhatunk a másikról. Ilyen például a vigyázzállás, amit már biztos te is ismersz, ezzel alárendeltséget, kiemelkedő figyelmet mutatunk a másik felé. És – mondjuk – ha valaki keresztbe teszi a lábait állás közben, az negatív gondolatokra, védekezésre utalhat. Ha pedig feléd fordítja valaki a lábfejét beszélgetés közben, akkor valószínűleg figyel rád, érdeklődik irántad. Ellenben ha dobol a lábával, vagy dülöngél, akkor sanszos, hogy untatod, és inkább elmenne, és enne egy Smack levest (na jó, a leves nem biztos).

Talán a legnehezebben értelmezhető mozdulatokat a szemünkkel végezzük. Például ha valaki beszéd közben kerüli a szemkontaktust, vagy valamilyen módon próbálja takarni a szemeit, akkor valószínűleg hazudik, vagy legalábbis titkol valamit. Ha a megszokottnál többet pislog, akkor pedig ideges. Ezek a gesztusok nagyon sűrűn mutatkoznak együtt, sok ember ezért nem tud meggyőzően hazudni.

Ezek után, remélem, könnyebben megérted a másik embert, és könnyebben lebuktatod azokat, akik nem őszinték hozzád.

Szűcs Soma

KecskeNEWSás-archívum


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Kalandok költekezés nélkül

Mix
Mikor töltöttél el utoljára egy teljes napot vásárlás nélkül? Lehetséges egyáltalán a mai korban, hogy…
PEOPLE TEAM tábor

Meggyilkolt ifjúság

Mix
Az I. világháború: több mint négy évig tartó világégés a XX. század elején, 1914 és…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

A világ 10 legőrültebb sportja

Mix
Miért untatnátok magatokat focival, golffal vagy úszással, amikor létezik feleségcipelés és sajtgurítás is? Összegyűjtöttem a…
PEOPLE TEAM tábor

Vissza a természetbe!

Mix
A címben jelzett szlogent fokozhatjuk: Éljünk a természet közelében! Ki a szabadba! A sort még…
PEOPLE TEAM tábor

A láthatatlan titkok tolla

Mix
Kedves Télapó! Most írok neked egy különleges levelet, amit szeretettel töltöttem meg. Az egyik oldala…
PEOPLE TEAM tábor

Az éltető víz

Mix
Elgondolkodtatok már azon, hogy mit jelent számunkra a víz? Ha eddig még nem, itt az…
PEOPLE TEAM tábor

Drakula csókja

Mix
A PEOPLE TEAM táborozói mellett időnként a mókusoknak is jut néhány szabad óra. Ilyenkor ők…
PEOPLE TEAM tábor

Köz? Oktatás? Közoktatás!

Mix
Mit jelent pontosan a fogalom? Állami oktatási tevékenységet, amely tankötelezett gyermekek oktatására, tanítására, nevelésére irányul.…

This will close in 21 seconds