Köz? Oktatás? Közoktatás!

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Mit jelent pontosan a fogalom? Állami oktatási tevékenységet, amely tankötelezett gyermekek oktatására, tanítására, nevelésére irányul.

Jellemzői:

– az egész országra kiterjed, központi, és egyformán kell megvalósítani faluban, városban;

– államilag ellenőrzött (ezt a feladatot jelenleg a tankerületek végzik minden részegységen);

– alap- és középfokú nevelési szolgáltatás (óvoda, általános és középiskola, illetve a kollégiumi nevelés tartozik bele);

– kötelező benne részt venni (ha ez nem történik meg, akkor a szülőt felelősségre vonják és megbüntetik).

Mi a célja?

Az, hogy esélyegyenlőséget teremtsen, a társadalmi rétegek, falvak és városok közötti különbséget megszüntesse, lehetőséget adjon a felemelkedésre, kitörésre mindenkinek. Emellett fontos az is, hogy a társadalmi normák elfogadására sarkalljon, felelős állampolgárrá neveljen, hazafiasságra, megadja a vallásszabadságot, illetve minden etnikumnak a saját anyanyelvén történő képzést.

A magyar közoktatás napja november 22-e

Ezt a napot egy költségvetési vita apropóján választották ki a Pedagógusok Szakszervezetének tagjai 1991-ben. Ebben az évben látták elérkezettnek az időt arra, hogy felhívják a figyelmet a sok éve tartó nehézségekre, problémákra. Úgy gondolták, ha a parlament elé kerül, akkor nagyobb hangsúlyt kap, és hamarosan megoldás is születhet. Sajnos az eredmény még mindig várat magára.

Miért fontos az oktatás?

Bár sok pénzt kell belefektetni, és viszonylag sokára, kb. 50 év múlva térül meg, egy nemzet fejlődéséhez, fennmaradásához, összekovácsolásához elengedhetetlen. Szerepet játszik abban is, ahogy megítélnek minket a külföldiek, távlatokat nyit meg a benne részt vevők számára, irányt mutat, gondolkodtat. Ez a feladata, ezért az életünk része. Az élet örökös tanulási folyamat, ami az iskolák befejezésével sem szűnik meg, folytatódik, csak más keretek között. Az oktatás, a tanulás a kezdet, ami a nagy álmokat segíti megvalósítani.

Ünnepeljük ezt november 22-én!

Kropokné Kiss Éva

Nem egyformának kell lenni, egyforma esélyt kell kapni!
Kalózkodás államszinten

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Ki az igazi barát?

„Ha szarban vagy, kiderül, ki az igazi barát. A minimum az, hogy őszinte, és nem ver át. Hát, hát, én…
PEOPLE TEAM tábor

Evolúciós ugrás a táborban

Mi jobb annál, ha táborozunk? Ha táboroztatunk! Matyi a PEOPLE TEAM nyári táboráról mesél. Mutatkozz be, kérlek! Szabó Mátyás vagyok.…
PEOPLE TEAM tábor

Hová szökik?

Az idei évünk szökőév, a naptárunk 2024. február 24-ét szökőnapként jelöli. Ez egy névnap nélküli nap. A Mátyás-nap áttolódik 25-ére,…
PEOPLE TEAM tábor

Jelentkezés középiskolába

– Nagyi! Segíts! – túrt a hajába Zsófi kétségbeesetten. – Mi a baj, kisunokám? – simogatta meg Nagymama a buksiját.…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor
Mix

Bányászmúzeum 2.

A Bányászmúzeumot szeretném bemutatni neked a mai alkalommal. Találsz magadnak olyan állomást,…