Az éltető víz

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Elgondolkodtatok már azon, hogy mit jelent számunkra a víz? Ha eddig még nem, itt az ideje, hogy március 22-én, a víz világnapján megtegyétek. Minden évben ezen a napon ünneplik ezt a nélkülözhetetlen természeti kincset azzal a céllal, hogy ráirányítsák a figyelmet a mindenki számára elérhető tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.

Mióta létezik ez a világnap?

Az ENSZ Közgyűlése az 1992-ben, Rio de Janeiróban tartott Nemzetközi Környezet és Fejlődés Konferenciát követően kezdeményezte ezt a világnapot. Először a következő év március 22-én tartották. Célja: felhívni a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére az életünkben. Óvjuk, védjük a környezetünket, ezen belül a Föld vízkészletét!

Mi jut eszedbe először a vízről?

Ezt a kérdést tettem fel a barátaimnak, ismerőseimnek. Az első reakciók a következők voltak: egy pohár víz, szomjúság, zuhany, folyékony, eső, vízesés, forrás, patak, folyó, tó, tenger, óceán, Balaton, Duna, Tisza. A legmeglepőbb, mégis logikus válasz az élet szó volt. Igen, a víz egyenlő az élettel, mert nélküle élet sincs. Az emberi szervezetben is nélkülözhetetlen, az élettani folyamatok elképzelhetetlenek nélküle.

Víz a békéért

Ez a 2024. évi világnap mottója. Nagyon fontos üzenetet közvetít: cselekedni kell annak érdekében, hogy a víz ne csak kihasználandó erőforrás, hanem emberi jog legyen, amihez mindenkinek minden körülmények között joga van. Összefogásra, együttműködésre van szükség közösségek és országok között, ezzel is segítve az igazságos elosztást, a jólétet, a békét. A víz konfliktusok forrása lehet, ha kevés, ha szennyezett, ha küzdeni kell a hozzájutásáért.

Jelmondatok az évek során

Minden évben más-más mottót választanak a rendezvénysorozatnak. Csak néhány a legérdekesebbek közül: „Víz az életért”, „Küzdelem a vízhiánnyal”, „Tiszta vizet az egészséges világért”, „Víz, egészség, élet”, „Vizet mindenkinek!, „A víz érték! Becsüld meg!”, „Mindenkinek van feladata”, „Védd természetesen!”.

Tegyél érte te is!

A jelmondatokból kiolvashatjuk a ránk vonatkozó feladatokat is. Ahhoz, hogy átérezzük a kampány fontosságát, gondoljunk egy pillanatra egy hétköznapi esetre. Bárhol előfordulhat, hogy csőtörés miatt átmenetileg vízhiány van egy ideig. Mennyi mindenben gátol ez minket! Nem tudunk kezet, fogat mosni, még egy teát se főzni, sőt a WC-t sem tudjuk lehúzni. Addig, amíg a csapból folyik a víz, természetesnek vesszük a felsorolt dolgokat, de amint valami hiba történik, átértékeljük a helyzetet. Arra soha ne kerüljön sor, hogy a saját bőrünkön tapasztaljuk meg az igazi vízhiányt, amikor vödörrel a kézben kell sorban állni a kútnál vízért.

Vigyázzunk rá, ne pazaroljuk! Ne hagyjuk nyitva a csapot, fölöslegesen ne folyassuk ezt a drága kincset! Az apró lépések is sokat jelentenek.

Laczkó Zsuzsa írása


10 dolog, amiért jó alacsonynak lenni
Haj, Villő!

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Pókok! Pókok!

Kannibálok, pókok és mobillal fotózás. A PEOPLE TEAM egykori táborozóját kérdeztük, aki ma már táboroztató. Heni mesélt a PT-s élményeiről.…
PEOPLE TEAM tábor

Mit tesz az éhség az emberekkel…

Az egész táborban csend uralkodik. Már csak az előző harc nyertesei fosztják ki a büfét, legalábbis azt, ami még maradt.…
PEOPLE TEAM tábor

Kilenc éve PT

Egy „PT-veterán” interjúja következik. Gergővel szinte biztosan összefutsz a PEOPLE TEAM nyári táborában. Mutatkozz be, kérlek! Sziasztok! Nem. Na jó,…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor
Mix

A kicsivel nem megy

Kedves Télapó! Dávid vagyok, egy hatéves fiú. Kérlek, ne hozz semmilyen ajándékot…