Jóban-rosszban? Vagy mégsem?

Mix
PEOPLE TEAM tábor

A mai világban ötből három házasság csúnya véget ér. Rengeteg szomorú és érdekes történetet hallhattam már a szülők elválásáról és arról, hogy a későbbiekben ez hogyan hat a gyerekekre és a felnőttekre.

Kezdeném azzal, hogy az örökké szónak súlya van, néhányan mégis úgy dobálóznak vele, mint a koszos zoknival. Sok házasságban e szó és társai rengeteget jelentenek, de van, aki csak azért mondja, mert a helyzet épp úgy kívánja. Én már csak azt nem értem, hogy az ilyen emberek miért szándékoznak házasságot kötni, ha tudják, hogy az örökké mégsem annyira örökké, inkább csak ideiglenesen.

Megkérdeztem néhány diáktársamat, akik ebbe a szituációba csöppentek, hogy most hogyan érzik magukat, és a szüleik miként viselik ezt a terhet. Érdekes válaszokat kaptam. Számomra érthetetlen, hogy egy „szülő” hogyan hagyhatja magára gyermekét. Értem én, hogy már nincs jóban a másik féllel, és mihamarabb menni szeretne, de azért szerintem a gyerek fontosabb, mint a menekülés. (Bár tény, hogy egy rossz házasságban a gyerek nem segít a helyzeten.) Itt azért egy percre megkérdőjeleztem a felelősségteljes szülők fogalmát. A másik megdöbbentő dolog, amit hallottam, hogy az idősebb testvér azzal fogadta kisebb testvérét, hogy nem akarja látni őt, nem is kíváncsi rá. Később kiderült, ez azért volt, mert a nővér már nem lehetet „apuci pici hercegnője”.

Az elvált szülők közötti kapcsolat úgy változik, mint az én kedvem. Vannak, akik jóban maradnak, mások között örök harc alakul ki. Az utóbbiak, véleményem szerint, nem gondolnak a gyerekeikre. Nem veszik figyelembe, hogy az ő vitájuk miképpen hat a csöppségekre, esetlegesen tinédzser gyerekeikre. Sok elvált szülő gyermeke valamiféle hiánnyal indul neki a nagyvilágnak, amely nagy hátrányt jelent élete hátralévő részében. Nem ismerheti a család szó jelentését, hiszen neki a család egyenlő volt a pokollal. Kissé nemtörődöm felnőttek lesznek belőlük, akik nem tanulnak, és a végén valami alja melót kapnak. Sajnos az ilyen munkát is el kell végezni (súgta a kisördög). Szerencsére vannak gyerekek, akik erőt merítenek szüleik válásából, és elképesztően tehetséges és eszes felnőttekké válnak, nem beszélve szorgalmukról és kitartásukról!

Szeretném leszögezni, hogy ez a cikk az általános tapasztalataim alapján íródott, és nem valamiféle családellenes ördögi fajzat suttogta a fülembe a rosszabbnál rosszabb helyzeteket. Mindössze arra szeretném rádöbbenteni az embereket, hogy előbb gondolkodjanak, és csak utána cselekedjenek.

Neuvirt Zsani

KecskeNEWSás-archívum

,

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Mindenszentek és a törökök

Mix
Mindenki hallott a híres-nevezetes ünnepről, a halloweenről, amelynek hangulata könnyen magával ragadhatja az embert. Én…
PEOPLE TEAM tábor

Nem ítélünk el!

Mix
Aki élt már külföldön, az tudja, hogyan viszonyulnak a lakosok az „idegenlégiósokhoz”. Először még mindenki…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Nem a bőrszín számít!

Mix
A rassz szó a francia race kifejezés magyarított alakja. Jelentése: emberi fajták. Ebből a szóból…
PEOPLE TEAM tábor

Tábor, pályázat, filmek

Mix
A MESZK Bács-Kiskun Vármegyei Területi Szervezet videópályázatot hirdet általános iskolák 6–7. osztályos tanulói részére, 20–40 másodperc…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Summerhill: iskola másként

Mix
A Summerhill Iskola Suffolkban, Angliában található. Alapítója Alexander Sutherland Neill skót pedagógus, oktatáselméleti szakember, a…
PEOPLE TEAM tábor

Kalandok költekezés nélkül

Mix
Mikor töltöttél el utoljára egy teljes napot vásárlás nélkül? Lehetséges egyáltalán a mai korban, hogy…
PEOPLE TEAM tábor

Embereket látok, emberséget nem

Mix
A Charlie Hebdo egy erősen vallásellenes, szatirikus hetilap, amelyet dzsihádista fegyveresek támadtak meg vallási sérelmek…

This will close in 21 seconds