Múzeumba megyünk

Mix
PEOPLE TEAM tábor

– Nem akarok múzeumba menni! – nyűgösködött Matyi.

– Ugyan miért nem? – nézett fel a keresztrejtvényből Nagymama.

– Azt mondta az óvó néni, valami palástot nézünk meg. Engem ez nem érdekel!

– Pedig az nagyon érdekes – kapcsolódott a beszélgetésbe Nagypapa. – Hallottatok már István királyról és feleségéről, Gizella királynéról. A palástot 1031-ben ők varratták. Eredetileg miseruha volt, később alakították át koronázási palásttá. Ezt és hasonló emléktárgyakat láthattok hazánk történelméből a Nemzeti Múzeumban.

Múzeumi világnap

A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának XI. konferenciája 1977 májusában Moszkvában döntött úgy, hogy megünnepli a múzeumi világnapot. Ezt első alkalommal 1978. május 18-án tartották meg. Azóta már több mint száz ország közel 30.000 múzeuma vesz részt a minden évben ugyanezen a napon tartott eseményen.

Az ünnep célja, hogy komolyabb figyelem forduljon a múlt emlékeit őrző és bemutató intézmények felé. A múzeumok a kulturális párbeszéd, a közműveltség gazdagításának és az emberek közötti kölcsönös együttműködés megteremtésének fontos eszközei. A világ múzeumai által őrzött emlékek, értékek és jelképek napja ez, amelyek mind a kultúránk részét képezik. A világnap üzenete: amit a múzeumokban látunk, nem holt anyag, hanem létünk előzménye, emberi mivoltunk szimbóluma.

Múzeumok Nemzetközi Tanácsa

A Múzeumok Nemzetközi Tanácsát a II. világháborút követően Párizsban alapították meg. Rögzítették, hogyan szolgálhatnák a múzeumok a társadalmat és a fejlődést. Három fő céljuk: hogyan lehet megőrizni kulturális kincseinket, a múzeumok szerepét a nevelésben, valamint a kulturális vívmányok nemzetközi áramlását.

A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának feladata a múzeumok és a szakma fejlesztése, a kulturális örökség megőrzése. E nap megrendezése lehetőséget kínál az egész világ szakemberei számára, hogy népszerűsítsék intézményüket.

1992 óta minden évben egy-egy külön témát választanak a múzeumok napjára. A múzeumok világszerte összefognak, hogy az adott téma köré rendezvényeket, kiállításokat és oktatási programokat szervezzenek, hangsúlyozva az intézmények felbecsülhetetlen hozzájárulását a társadalom működéséhez.

A 2024-es múzeumi világnap célja, hogy a múzeumok oktatásban és kutatásban betöltött kulcsfontosságú szerepére felhívja a figyelmet. Azt is szeretnék hangsúlyozni, mekkora jelentőséggel bírnak a múzeumok dinamikus intézményként a tanulás, a felfedezés és a kulturális megértés területén.

Miért pont múzeum?

A gyakori múzeumlátogatás csökkenti a stresszt, műveltté tesz, gondolkodásra sarkall, és fejleszti a társas kapcsolatokat. Akkor is érdemes ellátogatni valamelyik kiállításra, ha a tudományok vagy a művészetek valamelyik részterületével kapcsolatban akarjuk elmélyíteni tudásunkat.

A múzeum élővé teszi azt a tudást, amit a könyvekből és az internetről szerzünk meg. Ha a gyermekeinkkel körbesétáljuk egy dinoszaurusz két emelet magas csontvázát, az sokkal maradandóbb élményt jelent nekik, mint ha ugyanerről csak az okostelefonunk képernyőjén mutatnánk egy képet.

– Ismeritek a leghíresebb múzeumokat? – kérdezte Nagymama.

– Szépművészeti, Műcsarnok, Nemzeti Galéria, Iparművészeti, Néprajzi, Mezőgazdasági… – sorolta Zsófi.

– Van Marcipán- és Boszorkánymúzeum is!

– Meg a Nemzeti Múzeum! – kiáltott fel Matyi. – Oda megyek holnap. Mégis megnézem a palástot…

Szerző: Tóth Réka


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Csalni nem ér

Mix
Kedves Jézuska és munkatársai! Nagyon remélem, hogy idén eljuttok hozzánk! Jézuska, a gyerekeimnek szükségük van…
PEOPLE TEAM tábor

Testvéri barátság

Mix
A testvéri szeretetről nektek mi jut eszetekbe? Szerintem mindenkinek az örökös háború, ami döntetlenre végződik,…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Borzasztó Borzas

Mix
Leszögezem, hogy nem az én ötletem volt ez a cikk. Csak tisztázni szeretném, mielőtt Borzas…
PEOPLE TEAM tábor

Édes és dínós

Mix
A Disney és a Pixar összefogott, hogy örökre elolvasszák az emberek szívét. Peter Sohn, a…
PEOPLE TEAM tábor

Önapokalipszis

Mix
Minden lehet rosszabb. Arról fogok írni, hogy miért romlik el egyszerre minden, amikor azt hiszed,…
PEOPLE TEAM tábor

Anya csak egy van

Mix
Szerintem azzal ti is egyetértetek, hogy imádott anyukáink nélkül szétesne a világ. Ezt túlzás nélkül…

This will close in 21 seconds