„Szabadság, egyenlőség, testvériség!”

Mix
PEOPLE TEAM tábor

A franciák nemzeti mottójának szavai adják az alapját az emberi jogok napjának, amelyről 1948. december 10-e óta minden évben megemlékeznek. Azért fontos a dátum, mert az ENSZ ezen a napon fogadta el az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát (bevezetőből és 30 cikkből áll). A dokumentum összefoglalja a világszervezet álláspontját a minden embert megillető alapvető emberi jogokról. A második világháború borzalmai miatt érezték szükségesnek a rögzítést. Előbb is napirendre kerülhetett volna a téma, és a problémákkal, például az újkori rabszolgasággal vagy a gyarmatosítással szembe kellett volna szállni. A gazdasági érdekek nem ezt kívánták. Elfogadottá vált a faji alapon történő megkülönböztetés (feketék-fehérek), mégsem történt beavatkozás, ugyanez volt a helyzet a gyarmatok lakosaival is, még a 20. század elején sem tartották őket egyenlőnek. Ki tudja, hogyan alakult volna akkor a történelem egy erőteljes fellépés esetén?

Az aláíró országok törvényként tekintenek rá, Magyarországon 1992. 11. 05-étől alkalmazzák.

Liberalizmus

A fogalommal történelemórán találkoztunk először. A főbb gondolatait megtaláljuk a fent említett nyilatkozatban is. Szabadelvűséget jelent a mindennapi, a gazdasági és a kulturális életben egyaránt. Az eszme azt mondja ki, hogy mindenki egyenlőnek születik, joga van a magántulajdonhoz, amit senki sem támadhat meg, illetve gondolatait, véleményét retorzió nélkül nyilváníthatja ki, vallását szabadon gyakorolhatja bárhol a világban.

A nyilatkozat fontosabb pontjai:

  • minden ember szabadnak születik, egyenlő jogokkal
  • az embernek joga van az élethez, szabadsághoz, a biztonsághoz
  • tilos a rabszolgaság, a kínvallatás, az embertelen bánásmód
  • mindenkinek joga van a magánélethez, a becsület védelméhez
  • a férfiaknak és a nőknek alapvető joga a családalapítás, vallási, nemzetiségi, faji korlátozás nélkül
  • férfiak és nők a házasság tekintetében egyenlőek
  • a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadság valamennyi ember joga
  • szabad véleménynyilvánítás büntetés nélkül
  • jog a munkához, amiért egyenlő bért kell kapnia mindenkinek
  • az összes embernek joga van a megfelelő életszínvonalhoz, a szociális juttatásokhoz, az orvosi ellátáshoz és az ingyenes alapoktatáshoz

Mik valósultak meg az elképzelésekből?

Nehéz kérdésre a válasz is nehéz. Ha negatív vagyok, akkor azt mondom, hogy bizonyos országokban szinte semmi. A bűncselekmények száma szerte a világban magas, sok a halálos áldozat (az élethez való jog sérül). A nők helyzete az arab országokban továbbra sem javul (az egyenlőség károsodik), modern kori rabszolgaságnak nevezzük a feketemunkát, a kizsákmányolást. A technikai vívmányok újra és újra megjelennek a cikkekben. Most ismét. A hiper-szuper mobiltelefonokkal minden rögzíthető, azonnal posztolható a különböző közösségi oldalakra. Akkor a magánélethez való jog hova tűnik ilyenkor? Számos példát hozhatnék még, amelyek alátámasztják, hogy veszteség éri az emberi jogokat. Fontos beszélni a visszásságokról és hiányosságokról, persze az elvek is lényegesek, de ne csak a rögzítés történjen meg, illetve az aláírás más országok részéről, hanem a megvalósítás is, amely az emberiség közös ügye, ha élhető világot szeretnénk.

Kropokné Kiss Éva

A fogyatékos emberek küzdelmei
That’s My Business

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

A csípős leves legendája

Már sokan hallhattatok a tábori csípős leves legendás erejéről. Tudomásom szerint van a PT-ben néhány bátor ember, aki képes volt…
PEOPLE TEAM tábor

A tömeg elején

Kezdjük egy érdekes feladattal az elkövetkezendő néhány percet! Gondoljuk végig, hogy számunkra mit jelent valamiben jónak lenni! Ugye mindenki nagyon…
PEOPLE TEAM tábor

Fák körül röpködő madarak

Szép májusi nap volt, Zsófi és Matyi kint ültek a kertben. Hallgatták a madarak csivitelését, nézték, ahogy faágra szállnak, majd…
PEOPLE TEAM tábor

Garantált izomláz a táborstartig

Marci a szobabeosztást programozza, illetve mesterségesintelligencia-órákat tart. Feltettünk neki 5 kérdést a táborról. Miért most, miért velük, miért ezt, miért…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor
Mix

Együtt érted

Az étkezési zavarok világnapja (spanyolul: Día Internacional de la Lucha Contra los…
PEOPLE TEAM tábor
Mix

Bolondok napja

– Nagymama, április 1-jén kölcsönkérhetem a szemüvegedet? – kérdezte Zsófi. – Minek…
PEOPLE TEAM tábor
Mix

Amikor a siker ad mattot

Jelen cikket nagymértékben inspirálta egy osztálytársam – egyben barátom –, akivel minap…