Utolsó tanítási nap az őszi szünet előtt

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Alig kezdődött el az újabb tanév, már itt is az első tanítási szünet. Október 27. az utolsó tanítási napunk az iskolában. Annyira jó lesz 9 napig otthon lenni, lustálkodni, játszani a barátokkal, találkozni a rokonokkal. A szüleimmel előre kitaláltuk, mi mindent fogunk csinálni. Lesz alkalom mozizásra, olvasásra, kirándulásra – és elmegyünk a temetőbe is rendbe tenni a sírokat, gyertyát gyújtani azokért, akik már nem lehetnek velünk. Szóval tele vagyunk tervekkel.

De ma még ülünk az iskolapadban…

Biztos voltam benne, hogy Gabi néni és Viki néni is dolgozatot fog íratni. Szinte minden tanárnak az utolsó pillanatban jut eszébe a számonkérés. Eszükbe jutott, hogy amikor visszajövünk az őszi szünetről, már november lesz, és jegyeket kell osztogatniuk októberre. Mintha nem tudnák előre, mikor vannak a tanítási szünetek. Mondjuk, abban igazuk van, hogy mindig annyi az iskolai program, hogy sokszor változtatni kell a tervezeten. A múlt héten is orvosi vizsgálaton voltunk, oltást kaptunk. Előtte színházba mentünk, majd az 1956-os forradalom megemlékezését tartottuk.

Az eredményhirdetés

Két dolgozat és egy törifelelés után végre valami izgalmas is történik ezen az utolsó napon! A diákönkormányzat tökfaragóversenyt hirdetett, aminek ma lesz az eredményhirdetése, az utolsó óra után. A hosszú hétvégén én is hozzáláttam, hogy elkészítsek egy igazán rémisztő tököt. A versenykiírásban az is szerepelt, hogy csak természetes anyagokat használjunk, és hogy nem szabad a tököt festeni sem. Képzeljétek el: a verseny után a tököket az állatkert lakói kapják uzsonnára! Közösen elmegyünk az állatkertbe, és megetetjük őket. A legtutibb program az utolsó napra!

Vártuk az eredményhirdetést. Az én tököm remekül sikerült. Apa segített egy kicsit a felvágásánál, de a mintát már egyedül faragtam. A tök héját a tetején teljesen lefaragtam, és kacskaringós vonalakat karcoltam bele, mintha az lenne az agya. Haláli lett! Gabi néni majdnem elájult, amikor meglátta.

Igen, ez az! Az én tököm nyerte a „Legrémisztőbb tök” díját. Érdemes volt órákig dolgozni vele. A jutalom alkalomhoz illő: egy csomag gumicukor tarantula. Nagyon örülök a díjnak, és annak is, hogy az én tököm lesz ma az állatkertben az egyik malac uzsonnája.

Megérdemelt pihenés

A dolgozatok, a felelés, az eredményhirdetés és az állatkerti séta után vár a megérdemelt pihenő az őszi szünetben. Legjobban annak örülök, hogy nem kell korán kelnem, és hogy a buszhoz rohannom. Az iskolai csengő hangja sem fog hiányozni. Kaptunk néhány feladatot matekból és nyelvtanból. Szerencsére nem sokat. Igazi feltöltődés következik az őszi szünet minden napján.

Szerencsés Melinda írása

Dömötör-nap: a juhászok napja
Tologatjuk-e még a mutatókat?

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Tábor, rendben. Na de milyen?

A suli végét követően sokaknak fő a feje, hogy a gyereküknek vajon milyen tábor lenne a legmegfelelőbb. Milyen az, ahol…
PEOPLE TEAM tábor

Etológus járt a PT táborában!

Az állatokat mindenki szereti, ugye? De hogyan érthetjük meg a viselkedésüket? A programról Csütörtökön a PT táborába Katinka, az etológus…
PEOPLE TEAM tábor

Ne csak nézz, láss is!

A mai világban a filmek szinte létfontosságú dolgok. Lehet, hogy te csak szórakozásból nézed őket, de vannak, akiknek a kritizálás…

KAPCSOLÓDÓ