Mi a vers szerepe? Van egyáltalán célja, vagy csak Tumblr-posztnak jó?
Ahogy a könnyek egymásba csöppennek,
kanyargós patakká keverednek.
A vers-sorok épp így viselkednek.
Napjainkban úgy tűnik, mintha tanáraink csak azon lennének, hogy megutáltassák velünk a literatúrát. Mintha teljes mellbedobással próbálnák gyökerestül megszüntetni azt a problémát, amit költészetnek nevezünk.
A vers valami éteri magány, amit mégis meg lehet osztani. Egy pont, melyben benne csillog a világegyetem, mint pupillán a könny.
Biztosan mindannyian emlékszünk az izzadságos iskolai ünnepségek szavalásaira, az órákon keresztül tartó álldogálásra, a suttogásokra és zörgésekre a műsor alatt, a klasszikusokra való megemlékezésekre, a nagy nevekkel és tettekkel dobálózó szereplőkre a gyenge lábakon álló előadásban.
Pedig ez egyáltalán nem erről szól. Leginkább azzal ártunk, ha kötelezzük a fiatalokat az olvasásra. Ha valamire feladatként tekintünk, vagy úgy, mint egy elvégzendő munkára, sokkal kedvtelenebbül állunk hozzá, és már azelőtt a végét várjuk, mielőtt nekifognánk.
A vers árnyék, a fény gyermeke, megfogni nem tudod, sejted, hogy van valami titka, amit még az sem képes megfejteni teljességgel, akiből vagy akin keresztül érkezik…
Létezik egy csoport, Kukorelly Endre vezetésével és egyre bővülő taglétszámmal, akik szerint a közoktatásban nem az irodalomtörténetet, hanem magát az irodalmat kellene tanítani.
A kiindulópont ne a népiesség legyen, és évszázadokkal ezelőtti irányzatok! Érdemes lenne elsőként a kortárs műveket megismertetni a diákokkal, hiszen azok tartalmilag és nyelvezetileg sokkal közelebb állnak hozzájuk, illetve könnyebben emészthetőek. Ha ez így történik, idővel kialakul majd a gyerekekben a régiek iránti érdeklődés.
Egy jó vers mindenre képes
és ami a legfontosabb
Egy jó vers tudja mikor kell
abbahagyni
Mert lényegében velük kezdődött minden. Először a letűnt korok költői alkottak valami zseniálisat, és amíg tudunk rájuk hivatkozni és visszautalni, addig még élni fognak bennünk. Más kérdés, hogy vajon napjaink elismert alakjaira meddig fogunk emlékezni.
De miért verselünk 2015-ben is? Miért nem vetkőztük le magunkról ezt a szokást, mint annyi más dolgot, különböző korok kézrázásával és generációváltásokkal párhuzamosan?
Szükséges, hogy legyen vers?
József Attila szerint ha nem lenne, meggörbülne a világ gyémánttengelye.
A jelentősége azonban semmiképpen nem kérdőjelezhető meg. Ha belegondolunk, Petőfiék Facebook-meghívók, körüzenetek és netes hirdetések nélkül szerveztek egy hatalmas tüntetést, és a Nemzeti dallal tízezres tömegeket mozgattak meg. Ekkora erőre más nem igazán képes.
Szóval mi is?
Fegyver, a szó legnemesebb értelmében. A jó versnél hallani lehet a startpisztoly eldördülését, ami egészen az utolsó betűig visszhangzik, géppuskaropogással felerősödve.
Világunk egyfolytában változik, új trendek pofátlankodnak be az emberek életébe, mint például legnépszerűbb keresőprogramunk poémái (http://googlekolteszet.tumblr.com/) vagy a kamaszok körében elhíresült http://szani-polaroidok.tumblr.com/ blog.
Úgy gondolom, az állandót kell keresnünk mindenben.
Ez nem vers, hogy csak úgy véget érjen.
Ahogy Kosztolányi írta, a vers a mulandóság formájában az örökkévalóság.
Bánki Beni
