Papagájoroszlánegér

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Szuper, repülő mutáns papagájoroszlánegér. Ha én egy őrült tudós lennék, akkor ez lenne az én kis háziállatom.

Azért ilyen furcsa, mert ez egy repülő oroszlán, aminek egérfoga van, és akkora lenne, mint egy nagyobb papagáj, meg lehet tanítani beszélni, és kézre száll. Az oroszlánvérre pedig azért van szükség, mert így akármire rá tudom uszítani, és széttépi, ha kell, az egérfogai miatt pedig akármit megeszik. Ha meg tudnám oldani, méretet is tudna változtatni, így még a hátán is tudnék repülni, de akár a szellőzőn át is tudna közlekedni.

Olyan lenne, mint egy kutya, mármint úgy foglalkoznék vele, csak vele lehetne iskolába menni, és amikor beérnék a suliba, beletenném egy kis dobozkába, hogy aludjon, míg én suliban vagyok, aztán ha vége van az óráknak, újra felnagyítanám, felpattannék a hátára, és hazáig repülnénk. Úgy hívnák, hogy Dezső, és hallgatna is rá. Néha kiengedném a szobámból az ablakon keresztül, és akkor repülhetne szabadon, de amikor kiabálnám a nevét, akkor haza kellene jönnie.

A jövőben mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy létrehozhassak egy ilyen lényt!

Szűcs Soma

A színek hatásai
Gasztroblogger-gyorstalpaló

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Bréking – Dinótámadás

Táborunkba egy hatalmas – eddig még nem ismert – dinoszaurusz szabadult be. Rögtön a hangárban található büfé felé vette az…
PEOPLE TEAM tábor

2014 legjobbja: A galaxis őrzői

Melyik az a film, amelyben régi zenékre táncol Chris Pratt? Melyik az a film, amelyben a mosómedve legjobb barátja egy…
PEOPLE TEAM tábor

Nem tehetek róla!

Hibáztassunk másokat! Mert az könnyebb, mint megmagyarázni magunknak, hogy nem úszni tanulunk, hanem próbáljuk magunkat vízbe fojtani. Megtanultunk alibit keresni…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor
Mix

A suli szívás!

Augusztus vége felé már tele van a Facebook „viszlát, nyár”, „nem akarok…
PEOPLE TEAM tábor
Mix

Meggyilkolt ifjúság

Az I. világháború: több mint négy évig tartó világégés a XX. század…
PEOPLE TEAM tábor
Mix

Léleksimogató helyek

Jártatok már az aggteleki cseppkőbarlangban, vagy kirándultatok az Őrségben? Néztétek a pusztán…