Egy csepp élet

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Adj esélyt a jövőnek, adj vért! Ezt a feliratot már sok helyen láttam, plakátokon a városunk több pontján: az orvosi rendelőben, a postán, a buszmegállóban. Legutóbb a nagy bevásárlóközpontban pillantottam meg a hatalmas piros vércseppet ezzel a felhívással: Legyen Ön is véradó, hogy segíthessen másokon! A plakát alatt ismertetőt is olvastam arról, hogy november 27-én ünnepeljük a magyar véradók napját. Ennek kapcsán szerveznek az ország több pontján is véradásokat. Természetesen nem csak ezen a napon van szükség vérre, hanem folyamatos ellátásra számítanak az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai. A kórházakban folyamatosan zajlanak a műtétek, ahol vérre van szükség a gyógyuláshoz.

Mindennapi hősök

Anyukámtól gyakran hallottam ezt a mondatot: Aki vért ad, életet ad. Akkoriban még nem értettem, hogyan adhatunk életet. Aztán idén tavasszal kórházba kerültem. Az orvosok hosszas megbeszélések után arról döntöttek, hogy műtéttel tudnak csak segíteni a gyomorpanaszaimon. Sokat fájt a hasam, nehezen emésztettem meg az ételt. Előkészítettek egy komoly műtétre, amit altatásban végeztek. Mindenre felkészültünk, még arra is, hogy szükségem lesz vérre. Anyukám vércsoportja megegyezik az enyémmel, így már a műtét előtt irányított véradáson vett részt. Ez azt jelenti, hogy az ő vérét adták nekem a műtétkor. Az orvosok szerint anya lett az én hősöm.

Tedd meg az első hőstetted!

Te is lehetsz véradó, ha már elmúltál 18 éves, nem vagy idősebb 60 évesnél, és legalább 50 kilogramm a testsúlyod. Hamarosan én is adhatok majd vért, de addig még barátkozom a gondolattal. Kicsit félek a tűtől, bevallom őszintén, főleg a hasi műtétem után. A felépülés sokáig elhúzódott, de anyukám vére nélkül a szervezetem nem tudta volna ilyen gyorsan pótolni a műtét során elvesztett vér mennyiségét. Ekkor értettem meg, hogy a véradás mennyire fontos, milyen sok ember életét menti meg.

Ments meg három életet!

A véradók az ország több pontján is adhatnak vért, a különböző helyszínekről és a véradás időpontjairól a Magyar Vöröskereszt honlapján lehet tájékoztatást kapni. Egy véradás alkalmával 450 ml vért vesznek le, amit a szervezet könnyen pótolni tud. Ezzel a mennyiséggel akár három életet is meg lehet menteni. A véradás menete mindig egy állapotfelmérő kérdőívvel kezdődik, majd orvosi vizsgálattal folytatódik. A véradás csupán néhány percet vesz igénybe. Évente 4-5 alkalommal lehet vért adni. Minél többen adunk vért, annál több életet mentünk meg.

Szerencsés Melinda írása

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Drakula csókja

Mix
A PEOPLE TEAM táborozói mellett időnként a mókusoknak is jut néhány szabad óra. Ilyenkor ők…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Kalandok költekezés nélkül

Mix
Mikor töltöttél el utoljára egy teljes napot vásárlás nélkül? Lehetséges egyáltalán a mai korban, hogy…
PEOPLE TEAM tábor

Ne csak nézz, láss is!

Mix
A mai világban a filmek szinte létfontosságú dolgok. Lehet, hogy te csak szórakozásból nézed őket,…
PEOPLE TEAM tábor

A Földnek az órája

Mix
– Nagypapa, hol hordja a Föld az óráját? A kezén? – kérdezte Matyi. – Micsoda?…
PEOPLE TEAM tábor

Állati jó!

Mix
Csütörtökön kisebb-nagyobb állatok szabadultak be a PEOPLE TEAM kertjébe. Kezdve az egérrel, a patkánnyal, folytatva…
PEOPLE TEAM tábor

Mesék akkor és most

Mix
Mindenki volt gyerek, mindenki ismerte Frakkot és a Vízipókot. Ezek jó mesék voltak, de a…
PEOPLE TEAM tábor

Asszonyi sorsok

Mix
Valaha, a kezdet kezdetén matriarchális társadalomban éltünk. A férfiak a nők köré „csoportosultak”, szinte mint…

This will close in 21 seconds