A 15. században még nem létezett a pszichológiatudomány. Az emberek viselkedését sem vizsgálta senki. Annyit állapítottak meg valakiről, hogy hirtelen haragú vagy nyugodt. A fiatalok, kamaszok problémáival sem törődött senki. A megélhetés, a háborúk, járványok túlélése kapott központi szerepet a mindennapokban.
Mégis érdemes eljátszani a gondolattal, hogy például Hunyadi Mátyás milyen lelkületű fiatalként lépett trónra, és az őt ért tragédiák milyen emberré formálták jellemét.
Gyermekkora viszonylag nyugodt volt, bár apját ritkán látta, mert az folyton harcolt a törökkel. Neveltetésére kiemelt figyelmet fordítottak, nyelveket tanult, a korszak általános ismereteit és katonai képzést is kapott. 13 éves volt, amikor apja, 14, amikor bátyja meghalt. Ő maga fogságba esett. Gyászolnia kellett volna, ezzel szemben a saját életéért is retteghetett Prágában. Biztos, hogy ez bizalmatlanságot és gyanakvást váltott ki nála.
A megkoronázása után sem nyugodhatott meg, mert egy országot kellett irányítania, sereget vezetnie, háborúkat vívnia és támogatókat szereznie 15 évesen. A legitimizáció is nyugtalanította, mert a magyar szokásjog szerint a Szent Koronával, Székesfehérváron az esztergomi érsek koronázza a legitim magyar királyt. Ez 1464-ben következett be. Azután pedig a trónutódlás kérdése emésztette.
Biztosan az is teher lehetett számára, hogy a „törökverő” fia. Napjainkban is az apjához hasonlítják, mi lehetett akkor, amikor friss volt a „nándorfehérvári győző” emléke?
Olyan problémákat látunk, amelyeket egy felnőttnek is nehéz feldolgozni és megoldani, hát még egy kamasznak.
Bizalmatlan, hirtelen haragú embernek tartották Mátyást, a néhány mozzanat, amelyet kiragadtam, alátámasztja ezt a jellemrajzot. Mégis mindig úrrá tudott lenni az őt körülvevő káoszon, úgy, hogy a saját érdekeit háttérbe szorította.
Kropokné Kiss Éva
