Tavaszi zsongás: méhes-mézes

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Tavasszal a gyümölcsfák között járva nemcsak a virágok bódító illata vesz körül minket, hanem a méhek zsongása is. Talán eszünkbe sem jut ekkor, hogy nélkülük nem lenne élet. A dolgos rovaroknak köszönhető, hogy az asztalunkra kerülő zöldségek és gyümölcsök vitaminokkal, rostanyagokkal látják el a szervezetünket. Mi lenne velünk, ha nyáron nem ehetnénk a hűs, lédús görögdinnyéből, vagy a palacsintába nem tehetnénk baracklekvárt? Le kellene mondanunk a mézről is, ami amellett, hogy finom csemege, még hatékony orvosság is. A méz az egyetlen táplálék, amely tartalmazza az összes, létfenntartáshoz szükséges elemet.

Virágoktól az asztalig

A méhek tavaszi tisztuló kirepülése az áttelelés után az élet megújulását jelenti. Tudtátok, hogy méhek nélkül az életnek 4 év múlva vége lenne? A méhcsaládok munkája biztosítja a földi életet. A korán nyíló virágokról begyűjtött virágpor segíti az utódok felnevelését, az új generáció kinevelését. A méhanya naponta közel 2000 petét rak, megkezdődik a kaptár lakóinak létszámnövekedése. Nyáron kezdődik a munka java, amit a dolgozók végeznek. A dolgozó méhek, lányok, 21 nap alatt fejlődnek ki, és képesek akár 5-6 km-re is elrepülni a kaptártól. Legfontosabb szerepük a növények megporzása: a virágos növények 80%-a a méhek segítségével marad fenn, valamint a gyümölcsfák termése is a megporzás eredménye. Az asztalunkra kerülő omlós mézeskalácsról, mézes puszedliről nem is beszélve!

Segítsünk a méheknek!

A méhek, vagyis a lányméhek nem támadnak, fullánkjukat csak védekezésre használják. A fiúméhek (herék) nem dolgoznak, fullánkjuk sincs, őket a dolgozók, a lányok etetik. A gyűjtés idején a dolgos méhlányok csupán pár hétig élnek, hiszen hatalmas munkát végeznek, erejükön felül dolgoznak: egy méhecske egész életében egy teáskanál mézet gyűjt! A szükségleteiknél jóval több virágport gyűjtenek, ami így az asztalunkra kerül. Ha tehetitek, segítsétek a munkájukat! Ültessetek a kertbe minél több virágot, például facéliát, amelyek szebbé teszik a környezetünket, és életteret biztosítanak a méhek számára. Ne használjatok vegyszereket, permetezőszereket! A méhbarát kiskert virágai táplálékforrásként szolgálhatnak szorgos barátaink számára. Háláljuk meg a mézelő méhek munkáját!

Sokoldalú méhészeti termékek

A magyar akácméz (hungarikum), a fehérjében gazdag virágpor, a gyulladáscsökkentő propolisz, az immunerősítő méhpempő, a mézes arckrémek, a gyertyák alapanyagát adó viasz – mind a természet ajándékai. Azért, hogy ne feledkezzünk meg a méhek szerepéről, és megismerjük ezeket a termékeket, egyre több helyen tartanak előadásokat, méhészeti bemutatókat, mézvásárokat. A Magyar Méhészek Egyesülete 1994 óta április 30-án tartja a méhek napját. Fogyasszatok ti is rendszeresen mézet, ismerkedjetek meg a különböző mézfajtákkal: a virágméz kiváló süteményekhez, a hársméz légúti megbetegedésekre, a facéliaméz vashiány esetén, a repceméz gyomorbántalmakra, a gesztenyeméz pedig az érfalak erősítésére.

Szerencsés Melinda írása


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Népszerűség

Mix
Sokaknak erről a szóról egy színész vagy egy énekes jut az eszébe, pedig napjainkban is…
PEOPLE TEAM tábor

Ünneplőruha

Mix
Szinte sejtettem. Anya már megint a ruháimat pakolja ki a szekrényből, s közben sóhajtozik. Nyáron…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Puskázási tippek

Mix
Senki nem szeret iskolába járni, tanulni meg még kevésbé. Íme néhány klasszikus tipp, amivel túljárhatsz…
PEOPLE TEAM tábor

Hogyan menj a gyereked agyára?

Mix
Szülők… Mindenkinek vannak. És néha olyanokat tudnak kérdezni vagy mondani! Összeszedtem pár mondatot, ami nagyon…
PEOPLE TEAM tábor

A pénz boldogít?

Mix
Egy elmélet, amelyről mindenki sokat gondolkozik. Azt azért szögezzük le, hogy egy embert nem feltétlenül…
PEOPLE TEAM tábor

Matyi hűtőszekrénye

Mix
– Nagyapa, tudod, mit szeretnék születésnapomra? – kérdezte Matyi. – Mit, kisunokám? – Egy új…
PEOPLE TEAM tábor

Mamuszmánia

Mix
Te járnál mamuszban az utcán? Közvélemény-kutatást végeztem erről. Kutatásom során kiderült, hogy a fiúk többsége…

This will close in 21 seconds