Trónok harca azoknak, akik nem ismerik

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Nem szoktam sorozatokat nézni. De aminek mégis beadtam a derekam, az a Trónok harca.

A barátaim mind ezt nézik, és sosem értettem az elején, hogy mi az a téma, amiről állandóan beszélnek. Hát erről. Ez azok közé a sorozatok közé tartozik, amit az ember izgalomtól remegő kezekkel néz végig egyhuzamban. Egyszerűen lehetetlen leakadni róla. Olyan fordulatok vannak benne, amelyek még egy edzett sorozatfüggőt is meglepnek. De térjünk a lényegre.

A Trónok harca egy regénysorozat, amit George R. R. Martin A tűz és jég dalában foglalt össze. Később ezt a regénysorozatot az HBO megfilmesítette egy televíziós fantasysorozat formájában, ami érthető is, merthogy a regénysorozat összesen ötkötetes. (A hatodik hamarosan megíródik, és az író tervez még egy hetediket is.) A kötetek egyenként majdnem ezeroldalasak (sőt van, amelyik több is), mégis világszerte több mint 15 millió példányt adtak el belőlük.

A sorozatnak négy főbb cselekményszála van, de nagyon sok mellékes szál is körbefűzi az egész történetet. A négy főbb szál: Westeros politikai játszmái, az öt király háborúja, a Falon, illetve a Falon túli események ábrázolása, és a Targaryen-ház utolsó leszármazottjának hatalmi játszmája a Vastrón megszerzéséért. A kötetek sajátossága, hogy a négy cselekményszálat, illetve a kisebbeket különböző emberek szemszögéből mutatja be. A fejezetek mindig szemszögváltásnál kezdődnek, amikor más karakterrel kell bemutatni az adott szituációt. A szereplők száma az évadok és kötetek előrehaladtával egyre csak nő. A sorozat és a regénysorozat jellemzője még, hogy nyílt harctéri jelenetek vannak benne (ugyanis ha az ember a sorozatot nézi, egyértelműen a középkorban érzi magát), minden akadály nélkül káromkodnak, ami a szívükön van a szereplőknek, az a szájukon is.

Személy szerint nekem az a kikötésem volt ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy először a könyveket olvasom ki, aztán jöjjön a sorozat, mert kíváncsi voltam arra, hogy mit hagynak ki belőle, és miben ferdítenek. Az első kötet 100-150 oldalig nagyon nehezen érthető, úgy kellett sokszor visszaolvasnom, hogy bizonyos cselekedeteket, összefüggéseket megtaláljak. De miután átrágtam magam 150 oldalon, úgy röpültek az oldalak, mintha csak másodpercek lennének. Ez a regénysorozat szó szerint magát olvastatja. Ugyanúgy lehetetlen letenni magát a könyvet, mint a sorozatot abbahagyni. A kikötésem csak annyiban változott, hogy a könyvvel együtt nézem a sorozatot: vagyis ahol tartok a könyvben, ott tartok a sorozatban is.

A Trónok harca-köteteket és a sorozatot csak azoknak tudom ajánlani, akik túl tudják magukat tenni kedvenc szereplőjük halálán, hogy utána új szereplők legyenek a kedvenceik, és azoknak, akik bírják követni a keszekusza cselekményszálakat.

Forrás: Wikipédia

Kovács Ottilia

KecskeNEWSás-archívum


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Simán dönthettek helyettem

Mix
Mélyen tisztelt Jézuska! Én vagyok Dániel, a nagymamám unokája. Szomorúan írom ezt a levelet, mert…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Gasztroblogger-gyorstalpaló

Mix
Régi álmod, hogy elmondd a véleményed, és szeretsz enni? Legyél gasztroblogger! Persze mielőtt elkezdjük beleásni…
PEOPLE TEAM tábor

Szóbeli érettségik

Mix
2024. június 17-én kezdődnek el a középiskolákban a középszintű szóbeli érettségi vizsgák. Ebből az alkalomból…
PEOPLE TEAM tábor

Mamuszmánia

Mix
Te járnál mamuszban az utcán? Közvélemény-kutatást végeztem erről. Kutatásom során kiderült, hogy a fiúk többsége…
PEOPLE TEAM tábor

Kecskemétnyi Böszörményi

Mix
Ismét beülhettünk az irodalom szekcióhoz, most az egyik legismertebb magyar író, Böszörményi Gyula előadására. Az…
PEOPLE TEAM tábor

Agyaaat!

Mix
Elnézést, megkóstolhatom az agyát? Pontosan mi is az a zombi? Agyatlan, halott barátaink a vudukultúrában…

This will close in 21 seconds