Földtakarítás

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Szilárd bácsi egy hatalmas doboz kíséretében érkezett a 7/a földrajzórájára. A diákok meglepődve figyeltek, és izgatottan várták, vajon mi lehet a dobozban. Szilárd bácsi mindig érdekes dolgokat hozott magával.

– Költözünk, Tanár Úr? – kiabált be Peti.

– Nem kizárt, Péter – jegyezte meg komoly arccal a tanár.

– Ez komolyan hangzik – szólt közbe Laura.

– Igen. A mai óra esetében némileg háttérbe szorítjuk a viccet, és komolyra fordítjuk a szót.

A gyerekek feszülten figyeltek.

– Kérlek benneteket, hogy gyertek ide az asztalom köré.

A gyerekek mind odamentek. Szilárd bácsi kinyitotta a dobozt, és a tartalmát az asztalra borította.

– Mennyi szemét! – kiabált be Zsolt.

– Én is azt gondolom. Tudjátok, hogy honnan hoztam? – kérdezte a tanár.

– A kukából? – próbált vicces lenni Andor.

– Nem. Sajnos ezt a nagy doboz szemetet az iskola folyosóiról szedtem össze. Ez mind olyan hulladék, amit ti, gyerekek dobtatok el.

Az egész osztály elcsodálkozott.

– Érdekes, igaz? De most szeretném, ha meg is vizsgálnánk mindet szépen sorban. Vince, légy szíves, hozd ide a szemetest! Ami valóban hulladék, azt kidobjuk, a többivel viszont kezdenünk kell valamit.

– Miért csináljuk ezt? – szólt közbe Anna, akinek láthatóan nem volt ínyére a szemétben való turkálás.

– Egyrészt azért, mert november 18-a és november 26-a között van az európai hulladékcsökkentési hét, másrészt, és ez a fontosabb, mert vigyáznunk kell a Földre, amíg még lehet.

– Attól nem lesz jobb a tengereknek, hogy én kidobom a szemetet – vágta oda Patrik.

– A tengereknek nem, de a környezetednek igen. Ha mindenki így áll az egészhez, mint te, Patrik, akkor nem fogunk előrejutni soha. Viszont ha mindenki csak a maga környezetére odafigyel, máris jobb lesz összességében minden. Elmagyarázom. Képzeljetek el egy fordított piramist! A piramis tetején csak az első lépés van, amikor is csökkentjük magunk körül a hulladékot. Vagyis: viszel magaddal szatyrot a boltba. A gyümölcsöt, zöldséget újratasakokba teszed. Kulacsot használsz műanyag flakon helyett.

– Ezt eddig is így csináltam – jegyezte meg büszkén Niki.

– Szuper. Akkor a következő lépés, hogy újrahasználsz dolgokat. Például a befőttesüvegbe ismét befőtt vagy lekvár kerül, de tehetsz bele rizst, lisztet, bármit. Esetleg a cipősdobozt használod a sulis technikacuccodnak.

– Egyszerűnek tűnik – szólt közbe Nóri.

– Igen, az, mégis nehezen működik. A következő lépéshez már mi, egyének kevesek vagyunk. Ez már az újrafeldolgozás, viszont ehhez is hozzájárulhatunk.

– Szelektív szemétgyűjtés – vágta közbe Kristóf.

– Így van. Talán már többen is ezt teszitek. Higgyétek el, hogy mindez nagyon fontos! A tiszta és friss környezet mindenkinek fontos. Szóval, most azt kérem, hogy négy csapatban dolgozzatok, és készítsetek egy-egy robotot, amikhez ezeket a hulladékokat használjátok fel.

Az osztály lázasan dolgozott óra végéig. A csapatok lelkesen építették a robotokat. Végül egy kis marék szemét került csak a kukába.

– Büszke vagyok rátok! – jelentette ki Szilárd bácsi, és nagy tapssal jutalmazta magát az egész osztály.

Kovács Dalma

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Anya csak egy van

Mix
Szerintem azzal ti is egyetértetek, hogy imádott anyukáink nélkül szétesne a világ. Ezt túlzás nélkül…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

A legendás mártír

Mix
Szent Borbála, a bányászok védőszentje az egyik legnépszerűbb szent, a legtiszteletreméltóbb női szentek egyike. December…
PEOPLE TEAM tábor

Disney kicsit másképp

Mix
Egy falatnyi gyerekkor, azaz a Disney-mesék. Életünk meghatározó elemei a mesék, és Walter Elias Disney…
PEOPLE TEAM tábor

Szabad-e bemenni betlehemmel?

Mix
Jézus Betlehemben született, ennek emlékére tartották meg régen a betlehemezést. Karácsony első napján, azaz december…
PEOPLE TEAM tábor

Mesék akkor és most

Mix
Mindenki volt gyerek, mindenki ismerte Frakkot és a Vízipókot. Ezek jó mesék voltak, de a…
PEOPLE TEAM tábor

Személyiségtípusok

Mix
Pszichológiailag csoportosítani lehet az embereket viselkedésük és kommunikációjuk alapján. Négyféle személyiségtípus létezik, mindegyiknek megvannak az…

This will close in 21 seconds