Vidék vs. Budapest

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Budapest nagyváros, a külföldiek sokszor összekeverik Bukaresttel. Ezért mi, magyarok, haragudni szoktunk.

Budapesten élni biztos jó… Én nem tudom, nem ott lakom. Jó az, hogy ott van az a sok bevásárlóközpont, könyvesbolt, nevezetesség, a Duna. Viszont sok az idegen, nem ismer senki senkit. Nagyváros léte miatt nagy a rohanás, dugók vannak, mindenki siet. Az emberek stresszesebbek, és a közúti zaj éjszaka sem szűnik meg teljesen, ezért a helyiek nem tudják kialudni magukat, fáradékonyabbak, ebből következően több a baleset is.

Vidéken az a jobb, hogy egy faluban például ismerik egymást az emberek személyesen, nyugodtabb, csöndesebb a környezet, tehát az emberek is nyugodtabbak, türelmesebbek egymással. Semmi nem olyan drága, mint Budapesten, nincs annyi bevásárlóközpont, mégis mindenük megvan az embereknek, mindent meg tudnak venni, amire szükségük van.

Fővárosunkban sokan gondolják úgy, hogy aki nem Budapesten lakik, hanem az Alföldön, az földművelésből és állattartásból él. Ez így nem teljesen igaz. Az Alföldön is van rengeteg vállalkozás, olyanok is, amelyek az egész országot látják el a termékeikkel. Pl. Mercedes-Benz – Kecskemét, síküveg- és öblösüveggyár – Orosháza stb.

Vidéken szerintem jobb az élet abból a szempontból, hogy nincs annyi „plázacica”, nincs annyi pénzeszsák, de ugyanúgy jól élnek az emberek.

Szerintem semmivel nem többek vagy kevesebbek azok az emberek, akik a fővárosban vagy azon kívül, akár egy apró faluban élnek. Ugyanúgy vannak kedvesek, vidámak, gorombák, szomorúak, buták és okosak is. Minden ember más, és mindenhol vannak szerethető és kevésbé szerethető emberek. A saját hangulatunktól és személyiségünktől is függ, kinek a személyisége tetszik, és kié nem, hol szeretünk élni, és hol nem. Aki hozzászokott a nagyvároshoz, annak valószínűleg az tetszik majd, aki pedig a csöndhöz, ami a falvakban van, nem fogja jól érezni magát a nagyvárosban, mert nem ezt szokta meg.

Az alföldi iskolák Budapestre mennek kirándulni, a budapestiek pedig az Alföldre, mert az a furcsa, szokatlan, ismeretlen és érdekes. Ez számít élménynek, az ismeretlen felfedezése. Mind a kettőnek van jó és rossz oldala.

Simon Petra

KecskeNEWSás-archívum


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Kutyuskám, cicuka, disznó?!

Mix
„A kutya az ember legjobb barátja.” Képzeljük el az állatokhoz való viszonyulásunkat fordítva: mi lenne,…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Aki legyőzte a sárkányt

Mix
A híres tavaszi névnapok (Gergely, Sándor, József, Benedek, Gábor, Tibor, Márk) között jelentős helyet foglal…
PEOPLE TEAM tábor

Ha nem tudsz aludni

Mix
Pár tipp, hogy ne legyél zombi reggel. 1. Vegyük bele a napirendbe az alvást!Sokat segíthet,…
PEOPLE TEAM tábor

Regények az életünkben

Mix
1774-ben járunk, amikor a német származású író, Johann Wolfgang von Goethe kiadja könyvét Az ifjú Werther…
PEOPLE TEAM tábor

Népszerűség

Mix
Sokaknak erről a szóról egy színész vagy egy énekes jut az eszébe, pedig napjainkban is…

This will close in 21 seconds