Szinte sejtettem. Anya már megint a ruháimat pakolja ki a szekrényből, s közben sóhajtozik. Nyáron annyit nőttem, hogy minden nadrágom rövid lett. Még nagyobb a baj, mert szeptember óta is nagyobb lettem pár centivel. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy rövid lett az ünneplőnadrágom. Az a szép sötétkék, amelyiket a tanévnyitóra kaptam egy fehér inggel. Szerencsére az ing még jó rám, de anyu ragaszkodik egy új nadrághoz. Tudtam. Délután vásárolni megyünk. Próbafülke, vetkőzés, üzletről üzletre rohangálunk megint, mint augusztusban. Nem értem, a lányok mit szeretnek ebben annyira…
Ünnepi alkalomhoz illően
Biztosan nem úszom meg ezt az ünneplőnadrágos témát. Az ofő kiposztolta az osztálycsoportban, hogy kötelező az ünnepi viselet az iskolai műsor miatt. Az 1956-os forradalom megemlékezését tartjuk pénteken a suliban. Az egész országban ekkor tartják az iskolai ünnepségeket. Együtt emlékezünk azokra a hősökre, akik életüket áldozták a szabadságunkért. Részünkről az a legkevesebb, hogy fejet hajtunk, tisztelgünk az emléküknek, és ünneplőruhában felsorakozva meghallgatjuk a társaink emlékműsorát.
Mi történt 1956. október 23-án?
Békés tüntetéssel kezdődött minden, egy őszi keddi napon. A budapesti diákok a Műegyetem elől indultak, majd egyre nagyobb tömegekbe verődtek. Számuk hamarosan elérte az ötvenezret. Röplapokat osztogattak, a szovjet megszállás ellen vonultak fel, közös akarattal küzdöttek. Nem csak magukért, értünk is. Ez az esemény kiemelkedő Magyarország történelmében. A bátorság, a hűség, az öntudatra ébredés szimbóluma. Ezt jelképezi a lyukas nemzeti zászló. A forradalmárok kivágták a Rákosi-címert. A zsarnokság másik jelképét, a 8 méter magas Sztálin-szobrot este fél 10-kor ledöntötték. Az egyetemisták 16 pontban foglalták össze a követeléseiket. A tüntetésből szabadságharc lett.
Nagyapa, a hős
A családi vacsoránál újra szóba került az 56-os forradalom. Apa elmesélte, hogy nagyapa éppen akkor volt egyetemista, 19 éves. Október 23-án nem volt tanítás az egyetemen, lázasan készültek a tüntetésre. Jelszavakat írtak nagy táblákra: „Ruszkik, haza!” „Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába!” Nagyapát fűtötte az ifjonti hév: az első sorban vonult a barátaival. Eddig ezt nem mesélték el nekem. Nagyapa idén lenne 86 éves. Sajnos már nem él. Nem tudom megkérdezni, mit érzett akkor, amikor szembenézett az orosz tankokkal. Ha élne, megköszönném neki, amit tett. Elmondanám neki, hogy nem volt hiábavaló akkor sem, ha 1956-ban néhány nap alatt leverték a forradalmat. Magyarország újra szabad. Hálás szívvel emlékezve, boldogan fogom felvenni az ünneplőruhámat. Az iskolai ünnepségen a nagyapámra és 1956 fiataljaira gondolok majd, akik hittek a szabadságban.
