A Loch Ness-i szörny csak egy nagy harcsa

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Huszonnégy éve próbálja megfejteni egy ötvenkét éves skót férfi, See Feltham a Loch Ness-i szörny rejtélyét. Elmélete szerint a hatalmas állat talán csak egy közönséges harcsa. „Nem mondom, hogy ez az egyetlen magyarázat” – mondja Feltham, ennek ellenére bekerült a Guinness-rekordok Könyvébe, ugyanis ő virrasztott legtovább a tó mellett.

A férfi állítása szerint a harcsa akár négyszáz kilogrammos és négy méter hosszú is lehet, és harminc évet is megélhet. Otthona valószínűleg Kelet-Európa, ahonnan folyók és a csatornák segítségével az egész földrészen elterjedhetett, ezáltal akár a Loch Ness vizében is meghonosíthatták. Az elméletet nem igazolja hivatalos bizonyíték.

Egyesek szerint a tokhalra, angolnára vagy a már kihalt plezioszauruszra hitte azt Feltham, hogy a Loch Ness-i szörny. Vannak, akik abban a reményben élnek, hogy a tó mélyén űrhajó fekszik, vagy valami, ami sokkal izgalmasabb dolog, mint egy egyszerű hal. Ezek ellenére a férfi továbbra is kutat az állat mibenléte után.

Gincsai Dóra

KecskeNEWSás-archívum


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Boncolható téma a PT-ben

Mix
Zöldtáborosaink programjának szerves része a boncolás. Többek között. Zsombi – alias Maci – és Ádi…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Az ördög Pradát visel

Mix
Vagy Louis Vuittont, esetleg Guccit? Csak remélni tudom, hogy a legújabb Burberry ördögszarvat hordja! Mindenhol…
PEOPLE TEAM tábor

Így hibernáljunk hajókat

Mix
A Titanic után bárki szabadon megcsinálhatja. Még vasárnap kezdődött minden, amikor unalmas perceinkben origamizni kezdtünk.…
PEOPLE TEAM tábor

Együttműködés

Mix
Zsanett boldogan érkezett meg a PEOPLE TEAM tudóstáborába. Izgatottan várta, hogy vajon milyen lesz az…
PEOPLE TEAM tábor

Mindenki jól van különben?

Mix
A Mikulásnak, az Északi-sarkra! Üdvözlet, kedves Mikulás! Mi vagyunk Vencel, Hedvig és Konrád, és izgatottan…

This will close in 21 seconds