Az álmod legyen a célod is

Terefere
PEOPLE TEAM tábor

Oláh Gergővel beszélgettünk el arról, hogy honnan hová tart.

KecskeNEWSás: Mit szólt a családod a hírnévhez?

Oláh Gergő: Mindig ők voltak, akik támogattak. Azt mondták, hogy menjek, és csináljam. Szerintem ők azok, akik legeslegjobban örültek a sikereimnek, bár anyukám még mindig nem engedett el annyira, mert ő mindig is nagyon ragaszkodott hozzám, az ő kicsi fiához. Én vagyok az egyedüli fia, két lánytestvérem van. Szóval a családom rettenetesen örült, persze egy kicsit fájt is nekik, hogy nem vagyok velük. Viszont ők azok, akik a sikeremnek szívből örültek.

KN.: Az X-Faktor után milyen volt az életed, és milyen zenei irányzatot választottál?

O. G.: Képzeld el, nekem nagyon sok álmom volt, mindig vannak álmaim. Olyan fiatal koromban is, mint amilyen te lehetsz most – gondolom, 13 éves vagy –, nekem már voltak álmaim. Képzeld el, hogy azok közül majdnem minden megvalósult, amiket megálmodtam. Mint például hogy szeretnék ismert ember lenni, az énekléssel és emberekkel foglalkozni. Ez most mind megvalósult, úgyhogy az álmaimat élem, és nagyon jól érzem magam így. Mondhatom azt is, hogy boldog vagyok.

KN.: Mik a további céljaid, álmaid?

O. G.: Az egyik legnagyobb álmom célom is, nem csak álmom. Álmok és célok között azért van különbség, mert az álom lehet olyan dolog is, ami tényleg csak egy álom, valótlan is lehet. Azok a célok viszont, amiket az ember tűz ki magának, azokban szerintem nincs lehetetlen, azokat el lehet érni. Nekem álmom is és célom is, amit úgy hiszek, hogy hamarosan meg is fog valósulni, egy Papp László Budapest Sportaréna-beli koncert. Ezen dolgozom nagyon keményen, hogy megtörténjen. A Sportaréna az egyik zenei álmom. Családi céljaim is vannak, mert ugyebár családom is van. Szeretnék egy kertes házat, egy jó nagyot, hogy ott el tudjunk szaladgálni a gyerekekkel. Szeretnék továbbá egy olyan számot, amivel külföldön is megállnám a helyemet.

KN.: A gyerekeid hogyan élik meg az állandó utazást? Mennek veled, vagy sem?

O. G.: Nem, ők általában nem jönnek velem. Tényleg rengeteget megyek, de általában hétvégén vannak a fellépéseim. Hétköznap csak olyan programokon veszek részt, mint például forgatások vagy interjúk, amik csak pár órás dolgok. Így nem vagyok annyira távol tőlük. Viszont előfordul néha olyan hét vagy nap, amikor reggeltől estig nem látom őket, csak amikor lefekszenek aludni, és amikor felébrednek. Egyébként van, amikor eljönnek a fellépésre, és szeretik azt is.

KN.: Mennyire támogattak a barátaid?

O. G.: Az a helyzet, hogy nekem nem volt olyan sok barátom; nem voltak olyan barátaim, akikben igazán meg tudtam volna bízni. Úgy láttam, hogy nem igazán tudnak örülni a sikereimnek. Viszont most már vannak barátaim; az idő nagyon sok mindent kiderít… Vannak barátaim, akikkel az idő múltán sem veszett el a kapcsolatom. Ma már ki merem mondani, hogy van olyan barátom, aki segít és támogat.

KN.: Napi szinten hány rajongóval találkozol?

O. G.: Szerencsére sokkal, az utcán is megállítanak rengetegen – kérnek tőlem fotót vagy egy autogramot. Van egy csoport, aminek az a neve, hogy OGFC (Oláh Gergő Fan Club). Kialakítottak egy ilyen csoportot maguknak a Facebookon; ők kb. 40-en vannak. Mindenhova, még a fellépésekre is követnek.

KN.: Amikor fellépsz, akkor izgulsz?

O. G.: Akkor szoktam izgulni, amikor valami nagyon nagy előadást kell adnom, vagy valami nagyon nagy produkcióban kell szerepelnem, esetleg tv-s előadásokon. De városi rendezvényen vagy falunapon nem szoktam izgulni, ott csinálok egy jó bulit, és jól érzem magam.

KN.: Hány albumod van?

O. G.: Két albumom van, plusz amikor az X-Faktornak vége volt, onnan kijött egy X-Faktor-lemez is. Azok a dalok vannak rajta, amiket az X-Faktorban adtam elő. Az dupla platinalemez lett, aztán kijöttem egy minialbummal.

KN.: Mi az a dupla platina?

O. G.: A dupla platinalemez azt jelenti, hogy több mint tízezren vásárolták meg a lemezemet. Mára sajnos elég kevés fogy, de lesz még egy albumom. Az lesz a címe, hogy Oláh Gergő új dalai, ezen 7-8 szám szerepel. Ez lesz az első igazi, saját nagylemezem; hamarosan megjelenik, úgy egy hónapon belül.

KN.: Milyen fajta zenék lesznek? Te magad írod a szöveget?

O. G.: Nagyon sok dal lesz rajta, zeneszerző barátaim, Csicsák Norbert és Lajos segítettek az elkészítésében. Minden számban részt vettem szerzőként. Lesznek rajta duettek is. Van egy duettem Veres Mónikával; nagyon jó énekeslány, majd hallgassátok meg! Aztán lesz egy rapperrel közös szám is, de nem mondom el a nevét, mert még nem biztos.

KN.: Az X-Faktorban folyamatos volt a pörgés, hogy élted meg ennek a végét?

O. G.: Amikor versenyben voltunk, akkor a nap 24 órájában pörögtünk, jöttünk-mentünk, az egyik kocsiból a másikba szálltunk, egyik helyszínről a másikra mentünk, énekpróba, táncpróba, interjú, forgatás, élő adás. Amikor vége lett, akkor még tartott a pörgés. Megnyertem a versenyt, elég nagy felhajtás volt körülöttem, ez amúgy valamennyire még mindig tart. Az a fajta pörgés, ami akkor volt, nagyon hiányzott nekem. Viszont a mostani pörgés tök más. Most már jól érzem magam, az X-Faktor óta talán először.

Tőzsér Panna

KecskeNEWSás-archívum


Garantált izomláz a táborstartig
Szeretnék mókusként visszatérni

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Bréking – Dinótámadás

Táborunkba egy hatalmas – eddig még nem ismert – dinoszaurusz szabadult be. Rögtön a hangárban található büfé felé vette az…
PEOPLE TEAM tábor

2014 legjobbja: A galaxis őrzői

Melyik az a film, amelyben régi zenékre táncol Chris Pratt? Melyik az a film, amelyben a mosómedve legjobb barátja egy…
PEOPLE TEAM tábor

Nem tehetek róla!

Hibáztassunk másokat! Mert az könnyebb, mint megmagyarázni magunknak, hogy nem úszni tanulunk, hanem próbáljuk magunkat vízbe fojtani. Megtanultunk alibit keresni…

KAPCSOLÓDÓ