Mintha egy másik világba csöppennél

Terefere
PEOPLE TEAM tábor

Nyári táborba készülsz? Ne úgy képzeld el, mint a suli meghosszabbítását, de ne is számíts az otthonihoz hasonló punnyadásra! Akkor hát milyen egy tábor? Beszéljen az, aki mindkét oldalt ismeri – a PEOPLE TEAM egyik táboroztatója, Nusi mesélt a PT-ről és a táborozásról általában.

Miért fontos a táborozás?

A táborozás által a gyerekek nemcsak egy felejthetetlen nyarat kapnak, hanem olyan élményeket is szereznek, amelyekre egész életükben emlékezni fognak. Emlékszem még akár a 10 évvel ezelőtti táboros élményeimre is, és a mai napig pozitívan gondolok vissza rájuk. Ezek a dolgok tényleg velünk maradnak; és szerintem kihagyhatatlan élmény egy fiatal számára.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Ne aggódj, ha az első napon még nem találtál barátokat! Ez napról napra alakul ki, és a tábor végén már arra eszmélsz fel, hogy egy nagy csapat tagja vagy.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Tudom, hogy nehéz elengedni a gyereket bárhova is, főleg több napra, tartva attól, hogy nem fogja jól érezni magát, de állítom: két héttel a tábor után is az élményeiről fog beszélni, és legszívesebben már akkor eljönne még pár hétre.

Hogyan kezelnéd egy gyerek honvágyát?

Próbálnám elterelni a figyelmét, vagy bevonni őt egy társaságba. Szabadidő-eltöltési lehetőségeket mutatnék neki a táboron belül, ami segíthet feloldani benne ezt az érzést. Attól is függ, hogy hogyan kezelném, hogy a táborozó hány éves. Ezenfelül egy beszélgetés is sokat segíthet.

Sikerült táborban hosszú távú barátságokat kötnöd?

Igen, aminek nagyon örülök. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, és rendszeresen találkozunk. Sőt, nem is egy, hanem rengeteg emberrel. Sokan a táboroztatók közül év közben is találkoztunk, amikor csak tudtunk. Ezek még inkább összekovácsoltak minket.

Mi a kedvenc helyed a táborban?

A trambulinok. Nem a tábor magjában vannak, hanem kintebb, néhány fa gyűrűjében. Kicsit csöndesebb, és így mindig jókat lehet beszélgetni mind a táborozókkal, mind pedig a táboroztatókkal.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Azt várom, hogy kihívásokat adjon, olyanokat, amelyek által fejlődhetek. Illetve azt is, hogy táboroztatóként én is maradandó élményeket szerezzek. Ez utóbbi biztos nem lesz nehéz, mivel itt egy nap alatt annyi minden történik, mint táboron kívül két hét alatt.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Először is, miért? Nincs barátja, akivel beszélgethetne? Akkor próbálom bevonni őt egy társaságba. Kisebb gyerekről van szó? Ha este van, valószínűleg már fáradt, így felajánlom neki, hogy menjen aludni. Ha még napközben van, lehet, csak unatkozik, így elmondom neki az épp folyamatban lévő tábori programokat.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

A legfontosabb dolgok egy cool táborhoz szerintem ezek a tényezők: nyitottság, zene, nevetés, napsütés, fagyi, barátok, nem mindennapi programok, tánc, táboroztatók és táborozók.

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Sikerült mindenkit bevonni a csapatjátékokba, megtalálni egy-egy táborozónak a legmegfelelőbb szerepet az előadásra, vagy amikor egy táborozó odajött hozzám, és beszélgetni kezdett velem. Ezek a látszólag apró dolgok visszagondolva mindig örömmel töltenek el, mert tudtam, hogy a táborozóknak is nagyon fontosak voltak.

Tartasz valamitől?

Néha minden igyekezetem ellenére sem leszek elégedett azzal, amit csinálok. Szeretem a maximumot nyújtani.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Idén mennyi új és érdekes embert fogok megismerni. A táborok, köztük a PEOPLE TEAM is egy jó helyszín erre, hiszen tényleg olyan, mintha egy másik világba csöppennél.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Az idei célom főleg az magammal szemben, hogy még inkább nyitottabb leszek, mint múlt évben. Múlt évben is hasonló terveim voltak, és büszkén konstatáltam a tábor végeztével, hogy sikerült ezt megvalósítanom.

Képtelenség halálra bosszantani
Félek, hogy haza se szeretnék menni tábor után

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Haj, Villő!

– Képzeld, jött egy új kislány az oviba! – újságolta Nagypapának Matyi. – Tényleg? Hogy hívják? – Villő. – Hát…
PEOPLE TEAM tábor

Mi lenne, ha a tábor télen működne?

Igencsak érdekes lenne, ha a PEOPLE TEAM-tábort télen tartanák. Most erről írok néhány mondatot. Ha most tél lenne, nyilván nem…
PEOPLE TEAM tábor

A császárkalács tovább hasít

Két évvel ezelőtt írtam egy igényes nyelvezetű cikket egy zenekarról, a Caesar’s Breadről. Néhányan biztosan emlékeznek rá, ugyanis rajtam kívül…

KAPCSOLÓDÓ