Anyák napja

Mix
PEOPLE TEAM tábor

– Nagymama, téged is felköszönt anyák napján Anya? – kérdezte Matyi.

– Természetesen, én is édesanya vagyok, az ő anyukája – magyarázta Nagymama.

– Nagypapa, segítesz virágot választani Anyának? – kérte Zsófi.

– Nagymamának is adjatok, nélküle Anya sem lenne – súgta a gyerekek fülébe Nagypapa.

– Szedjünk egy csokor orgonát, most nyílik! – lelkesedett Matyi.

– Minden évben megünnepelték az édesanyákat? – érdeklődött Zsófi.

Mióta ünnep anyák napja?

Az anyák napja világszerte ünnepelt nap, az anyaságról emlékezünk meg. A legtöbb országban május második vasárnapjára esik, Magyarországon május első vasárnapja.

Az anyák megünneplésének eredete az ókori Görögországig vezethető vissza. Itt évenként rendeztek tavaszi ünnepségeket Rheának, az istenek anyjának és vele együtt az édesanyáknak a tiszteletére.

Az őskeresztények a nagyböjt negyedik vasárnapján, a Krisztus édesanyjának, Szűz Máriának tiszteletére rendezett ünnepen már egyfajta anyák napját ünnepeltek. Angliában az ünnepet kiterjesztették az összes édesanyára, ekkor nevezték el anyák vasárnapjának.

Az anyák napjának újabb kori története az 1600-as évekre nyúlik vissza Angliában, ahol a Szűz Mária tiszteletére tartott imaóra után a gyerekek ajándékokat vittek a templomba édesanyjuknak. Akkoriban az ünnepet a húsvét utáni negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották. A családjuktól messze dolgozó szolgálók ekkor szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek édesanyjukhoz, és ezt a napot vele tölthessék. Előtte külön erre a napra elkészítették az anyák süteményét. A tradicionális Simnel-torta vagy Simnel-kenyér tetejét sok gyümölcs és 11 marcipángolyó díszítette, ami a 11 apostolt jelképezte, akik hűségesek maradtak Jézushoz.

Anyák napja az Egyesült Államokban

Az Amerikai Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték az anyák napját Julia Ward Howe anyák napi kiáltványa segítségével. Howe az ünnepséget a háború felszámolásának szentelte. Eredetileg ugyanis a béke napjának tekintették az anyák napját, hogy tiszteljék és támogassák azokat az anyákat, akik a polgárháborúban vesztették el fiaikat, férjüket.

1907-ben Philadelphiában Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Jelképnek a fehér szegfűt javasolta, mivel szerinte a fehér virág jelképezi az anyaság erényeit: a színe a tisztaságot, az illata a szeretetet, formája pedig a szépséget.

Jarvis rengeteg erőt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet állami, majd később nemzetközi ismertségűvé tegye. Célját 1914-ben érte el, amikor is Woodrow Wilson amerikai elnök 1914. május 9-i nyilatkozatában e napot hivatalos nemzeti ünneppé nyilvánította minden év május második vasárnapjára.

Magyarországon először 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az ünnepet. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepek közé.

Ünnep vagy üzlet?

Az ünnepben hamarosan lehetőséget láttak a virágárusok, cukorka- és ajándékkereskedők, üdvözlőlapgyártók, akik Európában is népszerűsíteni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, amelynek hatására gyorsan ismertté vált a kontinensen is.

Az eredeti elképzeléshez képest, ami az élő és elhunyt anyák tisztelete lett volna, a hangsúly egyre inkább eltolódott az ajándékozás irányába.

Szerző: Tóth Réka


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Nem ítélünk el!

Mix
Aki élt már külföldön, az tudja, hogyan viszonyulnak a lakosok az „idegenlégiósokhoz”. Először még mindenki…
PEOPLE TEAM tábor

Bányászmúzeum 3.

Mix
Az üzemi épületnél hagytuk abba. Rám ez gyakorolta a legnagyobb hatást. Tényleg el tudtam képzelni,…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

A ruha teszi az embert

Mix
Ássuk mélyre magunkat a témában! Manapság sokan azt gondolják, hogy csak akkor lesznek valakik, ha…
PEOPLE TEAM tábor

Regények az életünkben

Mix
1774-ben járunk, amikor a német származású író, Johann Wolfgang von Goethe kiadja könyvét Az ifjú Werther…
PEOPLE TEAM tábor

A horror segít!

Mix
Érdekes belegondolni, hogy az emberek miért vágynak a félelem és a stressz érzetére. Rendben van,…
PEOPLE TEAM tábor

Papagájoroszlánegér

Mix
Szuper, repülő mutáns papagájoroszlánegér. Ha én egy őrült tudós lennék, akkor ez lenne az én…
PEOPLE TEAM tábor

Mátyás és a pszichológia

Mix
A 15. században még nem létezett a pszichológiatudomány. Az emberek viselkedését sem vizsgálta senki. Annyit…

This will close in 21 seconds