75 éves Tapsi Hapsi

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Hát igen, ez a nap is eljött… Olyan gyorsan nőtt fel…Minden idők legsikeresebb rajzfilmkaraktere elérte az igen szép 75. életévét. De nézzük meg, honnan indult ez a nyuszi: Tapsi 1940 nyarán kezdte pályafutását, a második világháború alatt. 1940. július 27-én tűnt fel először a képernyőn, amit még abban az évben Oscar-díjra jelöltek Tom és Jerry mellett, de sajnos nem sikerült nyerniük. Az első nem hivatalos megjelenését az 1938-as Porky’s Hare Huntra mondják, mivel Cucu malac 8 percen át vadászott egy hiperaktív nyúlra, viszont a filmtörténészek csak 1940-re teszik az első jelenését, a The Wild Hare című mesében, ahol már a ma is jól ismert nyulat láthatjuk. Mel Blanc (aki még több mint 50 évig szinkronizálta Hapsinkat) ebben a részben mondja ki először a mára már szállóigévé vált „Mi a hézag, hapsikám?”-at. Mel Blancet a mai napig a szinkronszínészet legnagyobb királyának tartják, mivel rengeteg ikonikus karakternek ő adott hangot, mint például Dodó kacsának, Szilveszternek, Csőrikének, Speedy Gonzalesnek, a Tasmán Ördögnek, sőt Béni hangját is ő adta a Flinstones családból.

forrás: Index

Pongrácz Samu

KecskeNEWSás-archívum


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Hogyan menj a gyereked agyára?

Mix
Szülők… Mindenkinek vannak. És néha olyanokat tudnak kérdezni vagy mondani! Összeszedtem pár mondatot, ami nagyon…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Senki se érdekeljen!

Mix
Bizonyára mindenki átesett már azon a bizonyos holtponton, amikor az egész emberiséget ki tudná nyírni…
PEOPLE TEAM tábor

Idegesít? Engedd el!

Mix
Biztos mindenkinek sok olyan dolog van az életében, amitől a falra mászik. Tudom, mert nekem…
PEOPLE TEAM tábor

Vidék vs. Budapest

Mix
Budapest nagyváros, a külföldiek sokszor összekeverik Bukaresttel. Ezért mi, magyarok, haragudni szoktunk. Budapesten élni biztos…
PEOPLE TEAM tábor

Vonzáskörzet

Mix
Vannak az életben azok a dolgok, amiket ha egyszer-egyszer megcsinálsz, az szexi. Aztán ott vannak…

This will close in 21 seconds