Más, mint a Nagyinál

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Imádom a nagymamámat, és nagyon szeretek nála nyaralni, különösen a szüleim nélkül. Amikor kettesben vagyunk, Nagyikám csak engem kényeztet. A kedvenc ételeimet főzi, a kedvemért megsüti a legfinomabb tortákat is.

Igazán jó fej, modern. Gyakran nagyokat beszélgetünk, megőrzi a titkaimat. Most mégis van egy kis dráma köztünk. Már egy hete nála vagyok, de két nap múlva elutazom, mert táborba megyek, és ez nem tetszik neki. Vitatkozunk. Nem akarja megérteni, hogy majdnem tizennégy évesen nem ülhetek állandóan a szoknyája mellett. Nekem is kell egy kis szabadság! Anyáék is túlságosan féltenek, ezért nem lehetek bennalvós, csak napközis. De a PT-táborban az is tök jó lesz. Saci, a barátnőm mesélte, ő már tavaly volt. Próbálom megvigasztalni Nagyit, de nem könnyű.

– Nagyikám, isteni volt ez az ebéd, úgy jóllaktam. Senki nem tud ilyen finom csokis palacsintát sütni, mint te!

– Persze, hízelegj csak! Nem hiszek neked. Ha így gondolnád, nem mennél el, maradnál. De te inkább a napközit választod. Menj csak, ott majd éhezhetsz!

– Ugyan, Nagyika! Ott is nagyon jó a kaja, Saci tavaly még hízott is. Imádta a pizzát, meg kaptak desszertet is.

– Lehet, de akkor sem értem, hogy miért vágysz napközibe, mikor azt már ötödikben is untad. Emlékszel, addig nyafogtál, míg édesanyádék kivettek onnan? A tanév végén nekem kellett hozzátok költözni.

– Igaz, ez így volt, de már sokkal idősebb vagyok. Meg ez nem olyan, mint a suli.

– Nem? Itt is tanultok egész délelőtt, nem?

– Persze, de ez egész más. Itt azzal foglalkozom, ami érdekel. Én választhattam ki, melyik táborba jelentkezem. Én a kézművesbe megyek, ahol rengeteg hasznos dolgot tanulunk, és szép dolgokat készítünk. Majd meglátod!

– Még a végén megtanulsz kötni és horgolni is? Nem mondom, jó a kézügyességed, az tényleg neked való. De azért itt jobban tudnál pihenni, mint bejárni mindennap.

– Á, az nem lesz fárasztó, mert reggel apa visz, este pedig Saci szülei.

– Biztos azért vágysz annyira, mert ez a Saci telebeszélte a fejedet.

– Tényleg rengeteg érdekeset mesélt. Sok új barátot szerzett, változatos programok vannak. Képzeld, még múzeumban és a strandon is voltak! Este meg koncertek, bulik.

– Bulik? Ja, már értem. A bulik miatt lesz ott jobb neked, mint nálam.

– Nagyika, nekem nálad a legjobb! Jövök is megint hamarosan. De ez a tábor olyan, mint egy fesztivál. Ebből nem maradhatok ki!

Laczkó Zsuzsa írása


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Idegesít? Engedd el!

Mix
Biztos mindenkinek sok olyan dolog van az életében, amitől a falra mászik. Tudom, mert nekem…
PEOPLE TEAM tábor

Éretlenek

Mix
Az idő sodrásában sokszor rohannak a napok, pedig milyen jó lenne néha megállítani pár órára!…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Sok a lány, kevés a fiú

Mix
Sajnos a társastáncban nem túl sok fiú vesz részt, mert azt gondolják, hogy „nem fiús”,…
PEOPLE TEAM tábor

Ne csak nézz, láss is!

Mix
A mai világban a filmek szinte létfontosságú dolgok. Lehet, hogy te csak szórakozásból nézed őket,…
PEOPLE TEAM tábor

Pfuj, undorító, ez mi?

Mix
Van egy stílus, amit szerintem leginkább Marilyn Manson miatt ismerhettek, de akár a Die Antwoordtól…
PEOPLE TEAM tábor

Kalandok költekezés nélkül

Mix
Mikor töltöttél el utoljára egy teljes napot vásárlás nélkül? Lehetséges egyáltalán a mai korban, hogy…
PEOPLE TEAM tábor

Ki az igazi barát?

Mix
„Ha szarban vagy, kiderül, ki az igazi barát. A minimum az, hogy őszinte, és nem…
PEOPLE TEAM tábor

Aki legyőzte a sárkányt

Mix
A híres tavaszi névnapok (Gergely, Sándor, József, Benedek, Gábor, Tibor, Márk) között jelentős helyet foglal…

This will close in 21 seconds