– Képzeld, jött egy új kislány az oviba! – újságolta Nagypapának Matyi.
– Tényleg? Hogy hívják?
– Villő.
– Hát az meg micsoda név?
– Te, Papa – dorgálta meg őt Nagymama. – Nem emlékszel, hogy gyerekkorunkban még szokás volt falun a villőzés?
Villőzés
Virágvasárnapon a kiszézés után a lányok fűzfa- vagy somfaágakat tördeltek, és azokat szépen feldíszítették fehér szalagokkal vagy kis koszorúkkal. Egyes helyeken a villőágakra hímes tojásokat akasztottak a közelgő húsvét előjeleként. Ezt nevezték villőnek, az ág körbe hordozását pedig zöldághordásnak, avagy villőzésnek.
A lányok megálltak a házak előtt, és bekiabáltak: „Van maguknak virágvasárnapjuk?” Nagy ritkán azt felelték bentről, hogy nincs, ekkor a lányok továbbmentek. Ha viszont azt, hogy van, énekkel folytatták:
„Haj, villő! Falu végén selyemsátor. Haj, villő! Jaj, de piros a mező.”
Vagy így:
„Villő, villő, várj meg, kereszt, várj meg, villő, villő, hadd fonjam be sárhajam.”
A gazdasszony kiment az udvarra, és ajándékba tojást adott. Aztán az egyik ágról letört egy gallyat, és játékosan elverte vele a lányokat. Közben azt kívánta nekik, hogy mind menjenek férjhez.
Egyes helyeken a lányok az ágakra aggatott szalagokból vagy koszorúkból egyet-egyet otthagytak a háznál ajándékba. Ezekkel azt kívánták, hogy a gazdának legyen bő termése és egészséges jószágai.
Hasonló tavaszköszöntő szokás volt a zöldágazás. Ekkor az eladósorban lévő lányok egy egész kaput készítettek zöld ágakból, felpántlikázták, és azt feltartva mentek végig az utcán. Mialatt átbújtak a kapu alatt, közben énekeltek is.
– Csak nem a Bújj, bújj, zöld ágat? – kérdezte lelkesen Matyi.
– De bizony! Ezt is virágvasárnapkor csinálták.
Virágvasárnap
– Nagypapa, annyiszor mondod, hogy virágvasárnap. Értem, hogy virág, értem, hogy vasárnap, de a kettő együtt micsoda?
– Ez a húsvét előtti vasárnap neve, ezzel kezdődik a nagyhét. Idén ez március 24-re esik.
Régen ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe, méghozzá szamárháton. Útja az Olajfák hegyén és a Kedron patak völgyében, majd az Aranykapun át vezetett. A nép ünnepléssel fogadta őt, a Messiást, felszabadítót látták benne. Mivel az emberek nagyon tisztelték őt, az utat betakarták ruhákkal, gallyakkal, egyes feljegyzések szerint pálmaágakkal. A pálma a győzelem jelképe. Más nyelveken nem is virágvasárnapnak, hanem pálmavasárnapnak nevezik. Útja a jeruzsálemi templomba vezetett. Érezte, hogy szenvedések várnak rá, tudta, hogy keresztre fogják feszíteni. Ő mégis megérkezett, hogy reményt adjon az emberiségnek.
Ezen a napon barkát szenteltek a templomban, hogy ne érje az embereket betegség vagy természeti csapás, majd utána körmenetet tartottak a barkaágakkal, főként gyerekek részvételével. Virágvasárnapkor zarándoklatokat is szokás tartani. A délutáni misén adták elő a passiót, azaz Jézus szenvedéstörténetét, sokszor dramatizálva.
– Egyébként a „villő” szó valószínűleg latin eredetű, és lombot jelent – fejezte be a mesélést Nagypapa.
– Akkor majd holnap ezt elmondom az új kislánynak! – ujjongott Matyi. Zsófi pedig font egy szép koszorút fűzfaágakból.
Szerző: Tóth Réka
