Gyertyák és medvék

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Bizonyára sokan egyetértetek velem, hogy elég volt a hosszú, hideg télből, itt az ideje, hogy jöjjön a tavasz. Aki így gondolja, az legyen résen, és figyelje a medvéket február második napján, mert ők megjósolják, hogy mikor következik be az évszakváltás.

Február 2-án a katolikus egyház a gyertyaszentelő Boldogasszony napját ünnepli. Ehhez az emléknaphoz számos népszokás kapcsolódik. A vallási közösségek arról emlékeznek meg, hogy Szent József és Szűz Mária ezen a napon, negyven nappal a születése után mutatta be Jézust a jeruzsálemi templomban. Innen ered az Urunk bemutatásának ünnepe elnevezés. A templomban jelen lévő agg Simeon Jézusban felismerte az üdvösség hozóját, és a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte őt. Innen ered a gyertyaszentelés szokása, így a szentelt gyertya, amely felemészti magát, hogy másoknak szolgálhasson, már az ókeresztény korban Jézus legrégebbi jelképévé vált.

A gyertya szerepe…

nagyon fontos, erre utal az ünnep neve is. Ezen a februári napon szentelik meg, ezzel kezdődik a mise, hogy az isteni fény kiáradjon, és eltöltse a híveket, majd gyertyás körmenet következik. A néphit azt tartja, hogy a pap által megszentelt gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket és a halottakat, végigkíséri az ember életét a bölcsőtől a koporsóig. A keresztelésig az újszülött mellett azért világított, hogy a rontó szellemeket távol tartsa, nehogy kicseréljék a „pogánykát”. A fiatal anya kezében égő gyertyával ment először a templomba, de a betegek, haldoklók, sőt a halottak mellett is gyertyát gyújtottak. Ez a szokás az ünnepeken ma is megmaradt, gondoljunk a mindenszentekre, a halottak napjára, az adventi, karácsonyi időszakra.

Egyes vidékeken elterjedt, hogy vihar, villámlás vagy jégeső ellen is segít, sőt a gyümölcsfákat is megveregették vele, hogy bőven teremjenek.

A medvék

A medvék időjósló szerepe is február 2-ához kötődik. Ha a téli álmából ébredő mackó a barlangjából előbújva a napsütésben meglátja az árnyékát, megijed tőle, és visszamegy. Akkor még folytatódik a zord időjárás, később tavaszodik. Innen a mondás: „Inkább farkas ordítson be az ablakon, mint hogy kisüssön a nap!”

Az ünnep története

Gyertyaszentelő napja az ókori Rómában tavaszkezdő nap volt, ekkor fáklyás körmenet járta be a várost. A szokást a kereszténység is átvette: Jeruzsálem már a 4. században, Róma a 7. században fogadta el az ünnepet. A nyugati egyházban a 10. századtól egyre inkább Mária tisztulását emelték ki, majd 1960-tól ismét az Úr ünnepeként, bemutatásaként tartják számon.

Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította február 2-át, gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a megszentelt élet világnapjává. Azóta ezen a napon az egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt is ünnepli a világon, akik megszentelt életet élnek.

Laczkó Zsuzsa írása


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

A látszat néha csal

Mix
Lányok, ha azt hiszitek, úgy nyerhetitek el a kiszemeltetek szívét, hogy álarc mögé bújtok, és…
PEOPLE TEAM tábor

Testvéri barátság

Mix
A testvéri szeretetről nektek mi jut eszetekbe? Szerintem mindenkinek az örökös háború, ami döntetlenre végződik,…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Orsolya–nap

Mix
Orsi idegesen lapozgatta a telefonját a táborban. Anna huppant mellé az ágyra, és megkérdezte: –…
PEOPLE TEAM tábor

Cseréld le!

Mix
Az egyre gyakoribbá váló világnapok és jeles napok közül sok kapcsolódik a környezetvédelemhez. Júliusban az…
PEOPLE TEAM tábor

Beszélj magadért!

Mix
Duma, duma, duma, duma, duma, duma… Vannak emberek, akik borzalmasan sokat beszélnek; szinte már fárasztó,…
PEOPLE TEAM tábor

Így hibernáljunk hajókat

Mix
A Titanic után bárki szabadon megcsinálhatja. Még vasárnap kezdődött minden, amikor unalmas perceinkben origamizni kezdtünk.…
PEOPLE TEAM tábor

Furcsa világ, furcsa ételek

Mix
Sokan találkozhattak már olyan képekkel, amiken tücsköket rágcsálnak, vagy esetleg pók van a kávéjában valakinek.…

This will close in 21 seconds