Orsolya–nap

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Orsi idegesen lapozgatta a telefonját a táborban. Anna huppant mellé az ágyra, és megkérdezte:

– Mi a baj?

– Kaptam egy feladatot, és nem tudom, hogyan álljak neki.

– Mondd el! Hátha tudok segíteni – fordult Orsi felé érdeklődve Anna.

– Az a feladat, hogy a nevünk eredetével kapcsolatban írjunk egy tudósítást.

– És mi ezzel a gond? – nézett értetlenül Anna Orsira.

– Nem tudok dönteni… Az Orsolya névhez annyi minden kapcsolódik – csapott a telefonjára Orsi.

– Mondd el, mik azok, és majd segítek választani! Ráérek – mosolygott barátnőjére Anna.

– Arra gondoltam, hogy magának Szent Orsolyának a történetét írnám meg, de az olyan szomorú – magyarázta Orsi.

– Miért? Mi történt? – érdeklődött tovább Anna.

– Szent Orsolya a középkorban élt, a háromszázas években. Apja egy pogány királyhoz akarta feleségül adni. A lány bele is egyezett, de azt kérte, hogy az esküvő előtt még engedjék elutazni Rómába.

– És? Útközben megszökött? – szólt közbe kíváncsian Anna.

– Dehogy! A kíséretével együtt megtámadták, állítólag a hunok, és mindenkit megöltek.

– Hát ez tényleg szomorú – hajtotta le a fejét Anna.

– Igen. Ezek után nem is értem, miként kapcsolódik a nevéhez a szüret – morfondírozott Orsi.

– Milyen szüret?

– Állítólag Kőszeg környékén és a Somló vidékén Orsolya-napon kezdik szüretelni a szőlőt. Ha hideg van, a szüretelők a tűz mellett melegednek, a szőlőtaposók pedig forralt bort isznak.

– Nahát! – csodálkozott Anna.

– És ez még nem minden! – folytatta Orsi.

– Mi van még?

– Orsolya napján az időjósok is figyelnek. Azt mondják, ha október 21-én szép az idő, akkor karácsonyig meg is marad a jó idő. Ennek ellenére az asszonyok ilyenkor felszedik a káposztát, mert ha jön a hideg, a káposztafejek könnyen berepedezhetnek.

– Hát ez tényleg rengeteg információ! – bólogatott Anna.

– És ez még mindig nem a vége! A 16. században alapították a Szent Orsolya-szerzetesrendet is. Ez egy női rend, amelynek a tagjait orsolyitáknak hívták. Ja, és egyébként a név a latin ursa szóból ered, am medvét jelent. Szóval… szerinted akkor most mit írjak? – fordult barátnője felé Orsi.

– Én azt hiszem, hogy már meg is írtad – mosolygott barátnőjére Anna, és mindketten boldogan nevettek.

Kovács Dalma

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Az új én

Mix
Biztos sokszor gondoltad már meg magad mások véleménye miatt, mert egyik ismerősödnek nem tetszett valami.…
PEOPLE TEAM tábor

Miért jó a Tumblr?

Mix
Sokak szerint a Tumblr a „lányok menedéke”. Szerintem nem így van. Ugyanúgy használhatja egy fiú…
PEOPLE TEAM tábor

A ruha teszi az embert

Mix
Ássuk mélyre magunkat a témában! Manapság sokan azt gondolják, hogy csak akkor lesznek valakik, ha…
PEOPLE TEAM tábor

Papagájoroszlánegér

Mix
Szuper, repülő mutáns papagájoroszlánegér. Ha én egy őrült tudós lennék, akkor ez lenne az én…
PEOPLE TEAM tábor

Így hibernáljunk hajókat

Mix
A Titanic után bárki szabadon megcsinálhatja. Még vasárnap kezdődött minden, amikor unalmas perceinkben origamizni kezdtünk.…

This will close in 21 seconds