Állati jó!

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Csütörtökön kisebb-nagyobb állatok szabadultak be a PEOPLE TEAM kertjébe. Kezdve az egérrel, a patkánnyal, folytatva a görénnyel és a nyesttel, és végül a róka, a borz és a kutya sem maradhatott ki.

Kezdetnek a műsorvezető egy kis körbekerített ugrókötélhez ültetett minket, amin kívül kellett maradnunk, különben megijesztettük volna az állatokat. Feltételezhetjük, hogy az az ugrókötélkorlát volt a porond. Nevezzük porondnak, igen.

A kis házi egérrel, Sufnival kezdődött a műsor, aki egy kissé megdöbbent a nézőközönségtől, de ettől függetlenül nyugton maradt. A gazdája biztosított minket arról, hogy Sufni igenis okos, majd elmesélte az egérke életét – pályafutásának kezdetét –, illetve még azt is megmutatta, hogyan tud farokkal kapaszkodni.

Egy Lufi nevezetű patkánnyal folytatódott az előadás, aki legalább akkora volt, mint egy kisebb macska (sőt nagyobb macska). Lufi a közönség tiszteletére bemutatta, hogyan tudnak fajtársai egyensúlyozni hosszú farkukkal; hogy derítik ki, mérgező-e az étel, és a szórakoztatásunk kedvéért még helikoptert is imitált.

Egy idő után a görény, Gumi következett.

Gumi rettentő álmos volt a műsor alatt (a gazdája meg is kérdezte, hogy nem kér-e kávét), viszont ez nem tántorította el attól, hogy bemutassa hihetetlen hajlékonyságát, illetve tűhegyes fogait. Sőt, még azt is imitálta, hogyan csúsznak a kígyók, hogyan másznak a hernyók, és hogyan kell ásni. Vagyis… „ásni” – arra nem volt hajlandó, a gazdája inkább csak rádobta a forgácsot, mintha ásott volna, de ez titok. A jó hangulat érdekében még karatézott is a műsorvezetőnkkel. Dolga végeztével Gumi átadta a terepet a nyestnek.

Tény, hogy a nyest nem csinált annyi mindent, mint például a patkány vagy Gumi, de gyönyörű volt. Na meg rettentő erősen kapaszkodott gondozója karjába. El se szerette volna őt engedni, szó szerint. Éppen emiatt gondozója csak bemutatta, elengedni nem engedte el, és beszámolt arról a nyestszokásról, ami sok farmer gondja volt: a „tyúkkérőről”. Annyit kell tudni róla, hogy egy nyest egy éjszaka alatt akár 30 tyúkkal is végezni tud. Ijesztő belegondolni, hogy egy ilyen állat elkapja a kezed, nemde?

A rókát Borókának hívták. Csodálatos vörös bundájához sárga macskaszem párosult. Gazdája védelmében csendesen végignézett a társaságon, majd egy kis kényelmes ketrecbe került, ahol nyugodtan elfeküdt. Gyámja eközben elmesélte Boróka filmszerepeit és annak sikereit. Ki tudja már, hogy „What does the fox say”?

A borz nehéz, 16 kilós testsúlyával erősen kapaszkodott. Majd a házigazda – némi nehézségek árán – ölébe ültetve simogatta Csíkoskát. Csíkoska hatalmas és eléggé robusztus állat volt, akkora, mint egy kismalac. Ráadásul borzalmasan hasonlított rájuk (de ne sértsük meg szegény lelkivilágát). Megtudtuk, hogy van pár falu, ahol megeszik a borzokat, meg azt is, hogy rátermett állat lévén inkább a kocsink törik össze, mintsem a borz, ha egymásnak ütköznek. Elmesélte, hogy Csíkoska igenis filmszínész, ugyanis szerepelt már egy-két filmben, viszont az X-Faktorba nem mehetne. Erre az volt a magyarázata, hogy Csíkoska szégyenlős, és ezt bizonyítva meg is kért minket, hogy tegyünk úgy, mintha fotóznánk. A közönség persze belement, ő pedig – felültetve az ölébe Csíkoskát – megmutatta, hogy az állat elrejti pofáját a kamerák elől.

Bezzeg a kutya! Kész díva volt. Peckesen, sőt már-már ugrándozva mutatkozott be a közönségnek, tulajdonosa szavával pedig még távirányítható is volt. Kezdve azzal, hogy „cumizott” a májkrémből, majd átugrotta gazdája lábát, sőt még hullát is játszott (na jó, zombit, a fej letétele egy kis nehézséget jelentett számára). Pedig a férfi még meg is jegyezte, hogy ő hulla jó hulla. Talán cikinek érezte, hogy gyerekek előtt szerepeljen.

Végezetül a porondmesterünk szórólapot osztogatott, majd mindenki mehetett a dolgára.

Sándor Tímea

KecskeNEWSás-archívum

Ki lesz a férjem?
Egy csepp élet

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

PEOPLE TEAM-es kapcsolatok

PEOPLE TEAM. Három hét. Kapcsolatok. Szerelem. Kaland. Boldogság. Nyár. Buli. Egyszer élünk elv. Távolság. Nincs olyan PT-s évem, hogy a…
PEOPLE TEAM tábor

Ússz és evezz!

Az egész világot körbejárta Szenilla története, aki mindeddig csak élénk természetéről és arról volt ismert, hogy gondok vannak a rövid…
PEOPLE TEAM tábor

A világ 10 legőrültebb sportja

Miért untatnátok magatokat focival, golffal vagy úszással, amikor létezik feleségcipelés és sajtgurítás is? Összegyűjtöttem a világ legőrültebb sportjait, amikről még…
PEOPLE TEAM tábor

PT All Year, All nyár

Addiktív. A PEOPLE TEAM már négy éve a nyaraim nélkülözhetetlen része. Azzal, hogy a PT-nek vége van, egy kis felkiáltójel…

KAPCSOLÓDÓ