Márton a valamikori Pannónia területén született. Akkoriban Savariának hívták a szülővárosát, ez a mai Szombathely. A Szent Márton-templom állítólag pontosan ott áll, ahol régen a szülőháza volt.
Olaszországban (Itáliában) is élt, Franciaországban (Galliában) is. Katona lett, a római hadseregben szolgált lovasként. Aztán történt valami. Egyik télen meglátott az út szélén egy didergő koldust. Szegényt kifosztották és megverték. Nagyon hideg volt, de a koldusnak nem volt ruhája. Márton kardjával kettévágta a saját köpenyét, és odaadta neki a felét. Ezután éjjel olyan álmot látott, amiben Jézus viselte ezt a köpenydarabot. Ekkor döntötte el, hogy megkeresztelkedik.
Márton nem akarta többé a császárt szolgálni, ehelyett Krisztus katonája szeretett volna lenni. A következő csatába már fegyverek nélkül akart menni, de az ellenséges uralkodó végül békét kért a császártól. Ezt a csodát Mártonnak tulajdonították.
A keresztény hitre tehát 22 évesen áttért. Olyannyira, hogy aztán hittérítőként tevékenykedett, csodás gyógyulásokat tulajdonítanak neki; később kolostort alapított, majd francia püspök lett.
Eleinte egyáltalán nem akart püspök lenni. Amikor az emberek meg akarták őt választani, elbújt előlük; az egyik történet szerint az ólba, a másik szerint a híd alá. Ám az itt lévő libák gágogása elárulta őt.
Szent Márton Franciaország és Magyarország védőszentje is. Néhány csontja még ma is megvan; a többségük Franciaországban, de a koponyájának egy darabja Szombathelyen.
Márton ugyan több mint 1700 évvel ezelőtt élt, az élete mégis tanulságos lehet számomra is. Például hogy segítsem a szegényeket. Ezért múltkor, amikor az aluljáróban láttam egy kéregető embert, nekiadtam a szendvicsemet.
Most hétvégén, november 11-én van a Márton-nap, ami az igazi sötétség kezdetét jelzi. Az órákat két hete állítottuk át, egyre korábban alkonyodik, és egyre hosszabbak az éjszakák.
Több időjóslás is kapcsolódik ehhez a naphoz. Ha Márton lúdja jégen jár, karácsonykor sárban botorkál (avagy vízben poroszkál). Ha Márton fehér lovon jön, enyhe lesz a tél, ha barnán, akkor kemény.
Ilyenkor a pásztorok végigjárták a házakat, kezükben nyírfavesszővel köszöntőt mondtak: „Elhoztuk a gazdának Szent Márton vesszőit. Úgy szaporodjon a disznó, ahány ága-boga van!”Ilyenkor mindenki libás ételeket eszik, mert „aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik”. Anya már reggel ráhangolódott az ünnepre, libamájpástétomot kent a kenyérre. Nagymama pedig libacombot és libamellet süt krumpligombóccal és lila káposztával. Még a húsleves is libából készül majd, természetesen májgombóccal. A desszert pedig mi más is lehetne, mint lúdlábtorta.
Nagypapa azt meséli, hogy amikor gyerek volt, mindig ludaskása volt náluk. Ez nem olyan kása volt, mint amilyet Anya főz nekem tejből és zabpehelyből. Libaaprólékból készült, például a húslevesből kivett nyakából, zúzájából, szívéből. A leveszöldségen kívül gombát is raktak hozzá, aztán árpával összefőzték.
A szüleim borral koccintanak majd, mert ekkorra érik be az újbor. Ilyenkor érdemes jól belakmározni, mert aztán kezdődik a karácsony előtti negyvennapos böjt.
Az iskolám egy jó kis ünnepséget szervez. Délután elmegyünk a művelődési házba, és lámpásokat készítünk. Lehet befőttesüvegből vagy színes papírból is csinálni. Régen fáklyákkal vonultak fel, és tüzet is gyújtottak. Mi csak körbejárjuk a falut, amikor besötétedik, közben pedig libás dalokat éneklünk. Van több ilyen is, például: Gyertek haza, ludaim!, Az én libám elveszett, Három kislány kiment a libalegelőre, Hatan vannak a mi ludaink.
Ezzel a lámpás felvonulással egy kis fényt hozunk az egyre sötétedő napokba. Lefekvés előtt pedig megnézem rajzfilmen a Lúdas Matyit.
Szerző: Tóth Réka
