Bányászmúzeum 3.

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Az üzemi épületnél hagytuk abba. Rám ez gyakorolta a legnagyobb hatást. Tényleg el tudtam képzelni, hogy jön a váltás, és átveszi a műszakot. Érintőképernyőn lapozhattuk a korabeli termelési naplókat, természetesen a kor meghatározó szovjet és magyar politikusainak képei sem hiányozhattak, valamint a 63 év alatt használatos zászlókat is megnézhettük. Nekem nagyon tetszett, hogy a zenekar eszközeit, ruháit, a zászlókat megérinthettük. Az üzemvezető – vagy mai kifejezéssel élve igazgató – szobájának berendezése nem hasonlított a maihoz. Nagyon egyszerű, mindössze egy asztal, szék, telefon és a bánya térképe volt csak benne. A dokumentumokat innét elvitték és digitalizálták. A bányásznapok, sportos rendezvények fotói nagyon emberivé tették a helyet, és mindannyian éreztük, hogy ezek a focizó, táncoló emberek milyen komoly veszélynek voltak kitéve minden egyes munkanapjukon. Tisztelet, félelem és jókedv keveredett. Ezután lementünk az egyik aknába, ahol időre, régi nagy szívlapátokkal szenet kellett lapátolni. Ez volt az egyik slágerfeladat. Itt éreztem fordulópontot, mert a gyerekek egy percig lapátoltak, kijöttek, és mindegyikük azt mondta, hogy nekik ez az egy perc is örökkévalóságnak tűnt, alig kaptak levegőt, orruk-szájuk szénporos lett. Megértették a bányászat lényegét.

A műszakátadást is eljátszották. Mindegyikük levette a tábláról a saját számával ellátott bilétát, levitte a bányába, ott beledobta egy dobozba. A létszámért felelős személy egyesével felakasztotta egy üres táblára lent, az aknában. A munka befejeztével minden bányász elvette a saját bilétáját, és indult fel. Ha a falon maradt belőle, akkor az bajt jelentett, valaki lent maradt, társai azonnal elkezdték keresni.

A dolgozóknak saját lámpájuk, dobozuk volt, ezeknek mindig meg kellett lenniük.

A diszpécser szobában az egész bánya működését nyomon követték. A gépparkban óriási eszközöket láttunk, eszünkbe is jutott, hogy milyen kicsi az ember, és milyen nagy dolgokat képes alkotni. Korabeli, piros mentőautó segítségével oldották meg a mentést bányaomláskor a gyerekek.

Remélem, felcsigáztalak. Interaktív időutazás, éld meg a hagyományokat! Megéri!

Kropokné Kiss Éva

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Puskázási tippek

Mix
Senki nem szeret iskolába járni, tanulni meg még kevésbé. Íme néhány klasszikus tipp, amivel túljárhatsz…
PEOPLE TEAM tábor

Klisékavalkád

Mix
Bizonyára ti is észrevettétek a romantikus filmek egyoldalúságát. Amikor beülsz egy ilyen filmre a moziban,…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Hamvazószerda

Mix
Nagymama hazajött a templomból, és csupa kosz volt a homloka. Le akartam neki törölni, de…
PEOPLE TEAM tábor

Legújabb világrekord!

Mix
Az emberek mindig rekordokat döntögetnek. A legtöbb felállított csúcs extrém (legtöbb dekázás – 208 333; legnagyobb…
PEOPLE TEAM tábor

Kalandra fel!

Mix
Szereted a kalandokat? Tanulj külföldön! Mind megegyezhetünk abban, hogy utazni király. Minden valamirevaló fiatal bakancslistáján…
PEOPLE TEAM tábor

Hová szökik?

Mix
Az idei évünk szökőév, a naptárunk 2024. február 24-ét szökőnapként jelöli. Ez egy névnap nélküli…

This will close in 21 seconds