Jobbra a második csillag, és onnan tovább!
A népszerű Disney-mese szerint legalábbis így juthatunk el Sohaországba, ahová a világ bajai nem érhetnek el, ahol nincs idő, felelősség vagy társadalmi elvárások, hiszen ott minden csupán móka és kacagás. Szerintem mindannyiunknak volt egy olyan korszakunk gyerekkorunkban, amikor legszívesebben mi is elutaztunk volna erre a varázslatos helyre, hogy egész nap csak együtt játsszunk az Elveszett Fiúkkal és a tündérekkel, vagy ádáz harcba keveredjünk Hook kapitánnyal, de mint minden Elveszett Fiúnak, nekünk is fel kell nőnünk. Mert az, hogy „De anyu, én nem akarok felnőni!” egy 6 éves szájából még nagyon cuki meg awww, de amikor egy szüleivel élő 30-as pasi él Sohaország szabályai szerint, az már nem annyira vicces. Pedig hiszitek vagy sem, léteznek ilyen emberek, akik nem akarnak felnőni (pedig már nagyon itt lenne az ideje), és vállalni a felnőttkorral járó felelősséget. Ezt nevezik Pán Péter-szindrómának.
Ezt a kifejezést 1983 óta használhatjuk, amikor is Dan Kiley pszichológus meghatározta ezt a ma egyre elterjedtebb betegséget. Jól hallottátok, a Pán Péter-szindróma ugyanis nem valami jópofa kis hóbort, hanem valós pszichés probléma. A legnagyobb baj nem is abban rejlik, hogy ne lehetne terápiával gyógyítani ezt is, mint megannyi más dolgot a világon, hanem abban, hogy a betegek egyáltalán nem veszik észre, vagy makacsul tagadják, hogy problémáik lennének. Nekik tökéletesen megfelel az, hogy a szüleikkel élnek, csak alkalmi munkáik és futó kapcsolataik vannak, vagy úgy öltöznek, mintha még mindig 18 évesek lennének. Valószínűleg a napjainkban is változó szexuális hierarchia egyik mellékhatásaként egyre több fiatal férfi lesz bizonytalan a társadalomban betöltendő helyével kapcsolatban, ezért leggyakrabban ezekre a 25–40 év közötti férfiakra jellemző, hogy letérnek a helyes útról, és családalapítás helyett inkább még mindig bulizni járnak. Az ebben szenvedők megrögzötten félnek a magánytól, hiszen egyedül nem tudnak boldogulni, ezért körbeveszik magukat rengeteg emberrel, akik meghozzák helyettük a döntéseket. Az is gyakori tünet, hogy rövid távú kapcsolataikban jellegzetesen fiatalabb párt választanak, hiszen így nem kell attól tartaniuk, hogy a partnerük esetleg sürgetné az otthonalapítást, a házasságot vagy – ne adj’ isten – a gyerekvállalást. Ezek ugyanis olyan témák, amik sok felelősséggel járnak, és nem garantáltan mennek döccenésmentesen, ezért inkább, mint minden más problémát, ezeket is ignorálják.
De ne hibáztassuk szegényeket, hiszen sok esetben nem is maga az alany tehet a betegségéről. Közvetve ugyan, de gyakran a túl nagy dózisú szülői pátyolgatás miatt lesz a kis porontyból ilyen nyámnyila felnőtt. A pszichológusok szerint a baby boom generáció tagjai leghajlamosabbak engedni a könnyebb útnak, és beleesni ebbe a csapdába. A féltő szülők mindent megadtak nekik, és igyekeztek megvédeni egy szem csöppségüket a nagyvilág csúnya oldalától, ami teljesen normális, hiszen ez szülői ösztön, de vannak, akik már túlzásba vitték az aggodalmat, és tejesen elkényeztették a gyerekeiket. Az ilyen finnyás büdös kölköknél ezért nem alakultak ki azok az alapkészségek, amik az egyedüli boldoguláshoz szükségesek, ezért aztán, amikor kidobták őket a nagybetűs életbe, bepánikoltak, hiszen hirtelen zúdult rájuk az a sok felelősség és elvárás. Nem csoda, hogy legszívesebben rögtön futottak volna vissza a mami biztonságot nyújtó karjaiba.
Apropó, mami, Pán Péter se létezhetne, ha nem lenne valaki a háta mögött, aki meghozza a nehéz döntéseket, elviszi a balhét a tetteiért, vagy csak úgy szimplán eltartja őt, ez a személy pedig nem más, mint Wendy. Bár kevésbé ismert, de a Wendy-szindróma ugyanannyira létező és komoly pszichológiai eset, mint a másik. Az ebben szenvedők azok a nők, akik partnereiket, barátaikat vagy random bárkit úgy kezelnek, mintha az egy elveszett kisgyermek lenne, hogy belebújhassanak az előbb említett szuperanyuka szerepébe, és pátyolgassák őket. Erre most azt mondhatnátok, hogy de hiszen ez csak szimplán kedvesség a részükről, de higgyetek nekem, jóból is megárt a sok, és akikről én most beszélek, már-már beteges szintre fejlesztették az aggódást.
Fiatalnak lenni jó, de mulandó, hiszen mindennek megvan a szavatossági ideje a Piri néni parizerétől kezdve a barátságokon át a csúcsszuper iPhone 6-ig. Ha fiatal vagy, használd ki, amíg lehet, ne csak ülj a gép előtt, és olvasd ezt a cikket, hanem lépj ki a biztonságzónádból, gyűjts új tapasztalatokat, és élvezd az életet! Ha pedig már nem vagy tinédzser, akkor se bánkódj a régi szép időkön rágódva, hiszen minden kornak megvan a maga szépsége, neked is ott van az orrod előtt, csak fel kell fedezned!
Sajgó Réka
