Hihetetlen történet, ezt oszd meg!

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Mindannyian átéltük már, amikor egy teljesen abszurd és hihetetlen sztorinak bedőltünk. Természetesen utólag csak nevet rajta az ember, vagy fogja a fejét, hogy mégis hogyan lehetett ennyire vaksi, hogy egy ilyen buta sztorit elhitt, de nem kell aggódni… Ilyenek mindig is voltak, és még jó ideig lesznek.

A hoax egyfajta csalás, átverés, melynek célja nem is az emberek pénzének kicsalása (főleg azért nem, mert büntetendő), hanem egyszerűen csak a megtréfálásuk. Ezek az álhírek általában e-maileken keresztül, illetve közösségi oldalakon terjednek – az emberek hiszékenységéből kifolyólag –, hihetetlen gyorsasággal. Sokszor felbukkanásuk után pár héttel már ki is derül a turpisság, majd jó néhány évig az internet elfeledett bugyraiban várják, hogy újra rájuk találjon egy ártatlan internetező, és megossza.

Ilyen például egy 2004-es hirdetés, amely szerint karácsonyra meg lehet rendelni az egész betlehemi családot, amiben Máriát egy várandós nő alakítja majd. A szöveg szerint miután megvacsorázott együtt a család, Mária befekszik a karácsonyfa alá, és megszüli a kis Jézust, József pedig sír. Elég hihetetlennek tűnik, ugye? Mégis egy csomó ember felháborodottan osztogatja a mai napig, mert karácsony tájékán újra meg újra körbejárja az internetet.

Vagy a nemrégiben feltűnt, gyerekek ijesztgetésére való rémtörténet: az androidos játékot, a Talking Angelát feltörték a pedofilok. A fehér lánycica szemén keresztül megfigyelik a gyerekeket, majd személyes kérdéseket tesznek fel, például: mikor jársz haza? Egyedül, vagy a barátaiddal? Miután pedig jól kifaggatták a gyerekeket, elrabolják őket. Egyrészt, ha bármi ilyen gyanú felmerülne az Android egyik alkalmazásával kapcsolatban, szerintem azonnal kivizsgálnák az ügyet, hogy van-e bármi alapja. Mivel még mindig elérhető a Play Store-ban, valószínű, hogy semmi ilyesmit nem találtak. Másrészt, ha valakinek egy ilyen kamuhír kell ahhoz, hogy figyeljen a negyedikes kislányára, és ne engedje egyedül hazamenni este fél 7-kor a fuvolaóráról, az szégyen. Gyermekrablások mindig is voltak és (sajnos) mindig is lesznek.

Talán az egyik legrégibb és egyben legsikeresebb hoax az 1938. október 31-én a CBS rádióállomásából sugárzott paródia volt, amelyet Amerika-szerte hallottak. Címe: Világok harca (War of the Worlds). Orson Welles írta a rádiójátékot, amely szerint a Földet megtámadták a marslakók, és éppen ostrom alatt állunk. Ugyan a játékidő alatt többször elmondták, hogy mindez csak kitaláció, emberek ezrei rettegtek, hogy vége lesz a világnak.

Természetesen ez is csak az emberi figyelmetlenség, illetve butaság segítségével jöhetett létre, akárcsak az összes többi hoax. Én csak annyit tudok tehát tanácsolni nektek: ne legyetek naivak, és ne osztogassatok meg mindent ész nélkül! Kínos tud lenni, ha utólag kiderül, hogy csak egy újabb kamusztorinak dőltél be.

László Júlia

KecskeNEWSás-archívum


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Együttműködés

Mix
Zsanett boldogan érkezett meg a PEOPLE TEAM tudóstáborába. Izgatottan várta, hogy vajon milyen lesz az…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Így hibernáljunk hajókat

Mix
A Titanic után bárki szabadon megcsinálhatja. Még vasárnap kezdődött minden, amikor unalmas perceinkben origamizni kezdtünk.…
PEOPLE TEAM tábor

Időutazás

Mix
Nézzetek ki az ablakon! Mit láttok? Sivár táj, erős szél, kopár sziklák. Sehol egy fa,…
PEOPLE TEAM tábor

Az új én

Mix
Biztos sokszor gondoltad már meg magad mások véleménye miatt, mert egyik ismerősödnek nem tetszett valami.…
PEOPLE TEAM tábor

Ápolók világnapja

Mix
– Nagymama, képzeld, már neked is van világnapod! – lelkendezett Matyi. – Nekem? Mikor és miért? –…
PEOPLE TEAM tábor

A kicsivel nem megy

Mix
Kedves Télapó! Dávid vagyok, egy hatéves fiú. Kérlek, ne hozz semmilyen ajándékot a nővéremnek! Ő…
PEOPLE TEAM tábor

Éretlenek

Mix
Az idő sodrásában sokszor rohannak a napok, pedig milyen jó lenne néha megállítani pár órára!…

This will close in 21 seconds