„Iskola”, ahol a gyerek játszva tanul

Mix
PEOPLE TEAM tábor

A szülők egyik fő aggodalma, hogy megtalálják a legjobb helyet, ahol gyermekeik a nyári szünidő alatt jól érezhetik magukat. Egyes szülők számára ez az időszak azt jelenti, hogy eljött az idő a szórakozásra és a mókára. Mások szerint a vakáció is kihasználható a tanulmányok tökéletesítésére vagy új készségek elsajátítására.

Mert létezik

A szakértők szerint ugyanakkor van egy olyan hely, ahol a gyerekek a szabadban játszhatnak, miközben új, életre szóló készségeket szereznek, illetve a meglévőket is fejleszthetik – ez pedig nem más, mint a nyári tábor. Ebben a tekintetben a nyári táborok számtalan előnnyel rendelkeznek.

Rengeteg előny

A Waterlooi Egyetem Egészséges Közösségeket Kutató Hálózatának igazgatója, Troy Glover is megerősítette: a nyári gyerektáborok számos kedvező tulajdonsággal bírnak a gyerekek fejlődése szempontjából. Az osztálytermen túlmutató, „valóságízű” ismeretszerzés, az értékes játékidő, a csapatmunka, a természet tiszteletének elsajátítása, a bizalom és a vezetői készségek fejlesztése mind a nyári táborok kínálta kedvező lehetőségekhez tartoznak. „A gyerekek személyes fejlődésében bekövetkező jelentős változások sokat elmondanak a nyári táborokban szerzett élmények pozitív hatásairól” – állítja Troy Glover.

Semmihez nem hasonlítható

A szakértő megállapításainak valóságalapjáról bárki meggyőződhet, akinek gyermeke – vagy ő maga – valaha is részt vett színvonalas nyári táborban. A nyári tábor merőben különbözik az év közben megszokott bármilyen környezettől – mind a résztvevőket, mind a körülményeket illetően –, ezért a körültekintően lebonyolított táborozás a gyerekek számára páratlan élmény. Ez ugyanúgy igaz a több mint százéves hagyománnyal rendelkező angolszász cserkésztáborokra, mint a legmodernebb témákat kínáló, ám egyre kedveltebb technikai témájú táborozásokra.

Próbáljátok ki a barátaitokkal!

Forrás: saposyprincesas.elmundo.es


LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Készültem másik ötlettel

Mix
Szeretett Jézuskám! Remélem, minden rendben van nálatok! Én vagyok az, Marci, és úgy gondoltam, hogy…
PEOPLE TEAM tábor

Fung shííí

Mix
Egy rendes és gondtalan élethez elengedhetetlen a föld és az ég harmóniájának megfigyelése és rendszerezése.…
PEOPLE TEAM tábor

Hogyan menj a gyereked agyára?

Mix
Szülők… Mindenkinek vannak. És néha olyanokat tudnak kérdezni vagy mondani! Összeszedtem pár mondatot, ami nagyon…
PEOPLE TEAM tábor

A suli szívás!

Mix
Augusztus vége felé már tele van a Facebook „viszlát, nyár”, „nem akarok sulit”, esetleg „nemsokára…
PEOPLE TEAM tábor

A Földnek az órája

Mix
– Nagypapa, hol hordja a Föld az óráját? A kezén? – kérdezte Matyi. – Micsoda?…

This will close in 21 seconds