Hibáztassunk másokat! Mert az könnyebb, mint megmagyarázni magunknak, hogy nem úszni tanulunk, hanem próbáljuk magunkat vízbe fojtani.
Megtanultunk alibit keresni és találni. „Otthon ezt láttad, suliban ezt tanultad, olvastál róla, a videójátékok, az a csúnya, gonosz internet és a sok buta ember rajta…” Ilyeneket mind hallottunk már, ezeken nőttünk fel. Tökéletes képzést kaptunk arról, hogy miért nem vagyunk hibások semmiért. Ezzel párhuzamosan persze elhadarták, hogy vállaljuk a tetteinket és következményeit, de ez a tanítás része volt, a száraz valóság, a régi idők luxusai, elvek, amiken felnőttek. És talán a legfontosabb, hogy ezek tényleg elvek. És azok is maradnak, amíg a gyerek agya arra van ráállva, hogy „a suliban biztos ezt hallottad”, és nem arra, hogy „ha tettél valamit, vállalj felelősséget”. A határ az észszerű magyarázat és az egyszerű, „fogjuk másra a dolgokat” mentalitás között igen keskeny, de különbség így is felismerhető.
És mit követtünk el? Már a kérdés is hibás. Hiszen nem mi voltunk, csak a nyomás, a kényszer, a véletlen, a sors. Mi igazából miért felelünk az életünkben? Megsúgom: azért, amit nem tudunk kimagyarázni. Legalábbis ezt hisszük. Mert ha valamit ki lehet magyarázni, az adja magát.
Az egyik legnagyobb emberi gyengeség az, hogy könnyen kicsúszik az irányítás a kezünk alól, és van, hogy az utolsó esélyünk a bűnbakkeresés. Tudjuk, hogy nem jó döntés. Emészt is egy kicsit belülről. (Emészt?) De mégis. Talán a legirreálisabb indokkal – de lehet, hogy egy észszerűnek tűnő (!) magyarázattal – „megoldjuk” a problémáinkat. Emberek vagyunk, hibázunk, elnézik. És közben saját magunk ellen cselekszünk. De mégiscsak ott van, hogy de.
Annyira adja magát, hogy mindig van egy kifogás. „Szar időszak, összejöttek a dolgok, a stressz meg minden… De hát tudod, nem tehetek róla.”
Mindenki tegye a kezét a szívére, és gondoljon egy számra. Hányszor mondtad ki, hogy „igen, én vagyok a hibás”? Amikor nem fogtad a dolgokat a családra, az időhiányra vagy éppen valami aktuális problémádra. Amikor elfelejtetted, hogy lenne egy kiskapu, amin megint kibújhatsz a felelősség és a konfliktusok alól. Tudom, hogy a lehetőség tálcán kínálja magát, és tényleg – de valahol el kell kezdeni megváltani a világot. Ha nem azt, akkor csak magadat. Ezt azért mondom, mert nálam profibban senki nem talál kifogást a hülyeségeire, de megtudtam, mi az a felelősség. Persze a jóból is megárt a sok…
Munár Anita
