Miért a férfiak uralkodnak a tábori újságnál is?

Táborélmény
PEOPLE TEAM tábor

Két férfi, két nő. Azt hiszitek, lesz itt igazság? Hát ennél nagyobbat nem is tévedhettek.

Borzas, Viktor és Alina – a társaim és motiválóim. Együtt izzadunk, áramtalanítunk, alkotunk, tanítunk és várunk titeket.

Amikor azt hiszed, hogy ismered a másikat, de utána kvázi együtt kell élnetek, akkor rájössz, mi mindent nem is sejtettél róla. Azt tudtad, hogy Viktor jól masszíroz, hogy Alinának mindig mindenre van energiája, és hogy Borzasnak nincs is szüksége alvásra, egyszerűen csak szereti csinálni?

Az viszont még ezeknél is érdekesebb, hogy az apró súrlódásokon hogyan lendültök túl. Példának okáért Borzas már alig várja az első cicaharcunkat Alinával. Biztos azért, mert Viktorral az évfordulóhoz közelednek, és mégsem olyan jó a házasságuk, kezd ellaposodni, és kéne valami kis izgalom. El sem tudom képzelni, hogy mégis min vesznénk össze. Talán azon, hogy kinél van a hangfal, vagy hogy ugyanolyan illatú tusfürdőt használunk, pedig mi mind egyéniségek vagyunk!

Ha kicsit többen lennénk, lehetne kiszavazós show-t csinálni, és a tábori híradó végén mindig lenne egy kis összefoglaló, hogy ki mit botrányoskodott össze. Semmi VV vagy Éden, simán csak PT Alina. Lehetne szavazni, hogy kit szeretnétek holnap is látni. Remélem, le lehet titeket kenyerezni egy-egy mosollyal vagy magasabb árkategóriás fagylalttal.

A szerkesztőségben teljes a hierarchia, adott egy oligarchapár, akik a másiknak a jobbik felei, és vannak a minionok, mi Alinával, akik cukik, lelkesek, és a nagy gondolkodók kisebb ideáit próbálják megvalósítani, miközben a nagyfőnökök valami nagyobb jón dolgoznak.

A harmadik hét végén majd még frissítem a cikket, hogy kiderüljön: volt-e tettlegesség vagy, mondjuk, gépsonkával fojtogatás.

László Lívia

3. turnus – csapatok
Bréking – Dinótámadás

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Bréking – Dinótámadás

Táborunkba egy hatalmas – eddig még nem ismert – dinoszaurusz szabadult be. Rögtön a hangárban található büfé felé vette az…
PEOPLE TEAM tábor

2014 legjobbja: A galaxis őrzői

Melyik az a film, amelyben régi zenékre táncol Chris Pratt? Melyik az a film, amelyben a mosómedve legjobb barátja egy…
PEOPLE TEAM tábor

Nem tehetek róla!

Hibáztassunk másokat! Mert az könnyebb, mint megmagyarázni magunknak, hogy nem úszni tanulunk, hanem próbáljuk magunkat vízbe fojtani. Megtanultunk alibit keresni…
PEOPLE TEAM tábor

3. turnus – csapatok

A harmadik turnusban nem színek szerint voltak felosztva a csapatok, hanem mindegyik egy-egy sportágat képviselt. Őket mutatnánk be nektek. EVEZŐSÖK…

KAPCSOLÓDÓ