A lányok és a videójátékok

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Miért nem hiszi el a legtöbb fiú, hogy egy lány is játszhat rendszeresen videójátékokkal? Ha egy lányról kiderül, hogy nemcsak azzal foglalkozik, amivel általában a lányok, hanem egy olyan dolog is érdekli, ami inkább a fiúkra jellemző, akkor a többiek ritkán tudnak rendesen viszonyulni hozzá.

Ezt tapasztalatból mondom, mivel nem sok olyan hím egyeddel találkoztam, aki nem nevetett ki amiatt, hogy gamer vagyok, vagy komolyan vette, de ne próbált volna valami mást kihozni belőle. Kevesen vannak azok, akik fel tudják fogni, és nem kapnak szívinfarktust a megdöbbentő hír hallatán.

A videójátékokban lévő világ teljesen más, mint amiben mi élünk. Ez az egyik oka, hogy az emberek ennyire vonzódnak a játékokhoz. A többi ok a különböző érzelmek, kalandvágy, stresszlevezetés és sokszor unaloműzés. Azok, akik csakis az utóbbi miatt játszanak, nem nevezhetik magukat „igazi játékosnak”. Viszont az sem normális (szerény véleményem szerint), ha valaki az egész életét és az összes pénzét ebbe fekteti. Én azt már fanatizmusnak hívom. A normális szint az, ha akkor és annyit játszol, amikor és amennyihez kedved van.

Amikor hirtelen eszedbe jut a játék, és gondolkozol, hogy mégis hol tartasz, és mi lesz a következő küldetés… Egész nap ezen agyalsz, és akkor sem jut eszedbe más, amikor már fél órája el kellett volna indulnod, mert várnak valahova.

Mit teszel ilyenkor? Felhívod az aranyos, türelmes barátaidat, és elmondod, hogy valami fontos és halaszthatatlan dolgod akadt, és ezért sajnos késni fogsz. Utána rekordidő alatt bekapcsolod a gépet, elindítod a játékot, megnézed, hogy hol is tartasz, és mi lesz a következő feladatod.

Igen. Ilyet lányok is szoktak. Vannak olyan lányok, akik előbb kezdenek el egy Left for Dead-pályát, mint kifesteni a körmüket. Sőt, még ismerkedni is könnyebb velük, mivel van közös témátok, amiről órákat tudtok beszélni, és a legközelebbi alkalommal is együtt játszotok. Na, ez a fajta barátkozás a lányok részéről kicsivel nehezebb. A szituáció a következő: elkezdünk beszélgetni, ő megkérdezi, hogy miért ennyire lányos a karakterem neve, én közlöm, hogy mivel lány vagyok, és ilyenkor jönnek a jobbnál jobb reakciók.

Szóval sok lány szeret játszani videójátékokkal, és ez így van jól. Hála a mai technológiának és fejlesztőknek a fantasztikus játékokért.

Soós Sári

KecskeNEWSás-archívum


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Kommentáljunk!

Mix
Kommentálás. Erről a szóról nekem a felnőttkorom jut eszembe, hiszen én is kommentátor szeretnék lenni.…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Miért jó vitázni?

Mix
Miért jó, ha két vagy több ember tud beszélni egy nézeteltérésről? Ezt fogom boncolgatni… Egy…
PEOPLE TEAM tábor

Anyák napja

Mix
– Nagymama, téged is felköszönt anyák napján Anya? – kérdezte Matyi. – Természetesen, én is…
PEOPLE TEAM tábor

Hogyan legyél élsportoló?

Mix
Ha élsportoló szeretnél lenni, ezt a cikket feltétlenül olvasd el! Mindenkinek, aki sportol, a legnagyobb…
PEOPLE TEAM tábor

Matyi hűtőszekrénye

Mix
– Nagyapa, tudod, mit szeretnék születésnapomra? – kérdezte Matyi. – Mit, kisunokám? – Egy új…

This will close in 21 seconds