10 újévi fogadalom, amit úgysem tartunk be

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Vészesen közeledik az új esztendő, hamarosan már 2015-öt írhatunk a dátum elejére. Ahogyan jön az új év, vele együtt úgy jönnek az ígéretek, a fogadalmak, hogy a következő naptári évben „megváltozom, sok mindent másképp fogok csinálni”.

Vannak, akik ezt komolyan veszik és be is tartják, de a többség egy idő után feladja a próbálkozásokat. Én most olyan fogadalmakat fogok felsorolni, amelyek legtöbbször feledésbe merülnek, megfogadójuk nem tartja be az idő múlásával.

1. Eskü, lefogyok!

Ezt főleg a gyengébbik nem tagjai határozzák el, bár néhány férfi „önkéntes” is fellelhető. Már az év első napján nehézségekbe ütközhetnek a próbálkozók az ünnepi ebédnél, de ha ezen még felül is tudnak emelkedni, az idő múlásával ki tudna ellenállni például egy Milkának?

2. Többet fogok tanulni

Gyakran elhangzik ez a mondat a diákok szájából, talán nem csak az új év miatt, hanem mert közeleg a félév vége, hajtani kell a matekkettesért és egyéb jobb jegyekért. Ha esetleg a jobb félév még sikerül, ezután már tényleg jönnek a szokásos problémák, ülünk egész nap a gép előtt, délután haverokkal lógunk, fáradt voltam, stb., a kifogások, hogy ezért meg azért nem tudtam tanulni. A végeredményt meg ismerjük: majd jövőre többet fogok tanulni…

3. Nem cigizek, nem iszom többet

Sok függő van mindkét társaságban, akik egy része megígéri, hogy feladja káros szenvedélyét. Szép próbálkozás, de sajnos nagyon kevés sikeres „vállalkozó” van, mivel aki függő, csak nagyon nehezen tud ezen változtatni.

4. Nem gépezek annyit

A 2. pontban már említett probléma, hogy a mai tinédzserek nagy részét beszippantja a számítógép (vagy újabban az okostelefon). Egy kis Facebook, egy kis játék, egy kis böngészés, és már el is ment a délután nagy része. Ha ez még eleinte menne is, idővel jelentkezni fognak a függőség jelei, és visszaülünk a gép elé.

5. Több időt töltök a családommal

A mai, rohanó világban már-már alig jut idő a szeretteinkre, a barátainkra. Mindig van valami teendő, amit meg kell csinálni, vagy éppen egy másik program, amit fontosabbnak tartunk. Ez a fogadalom kapcsolódik az előző ponthoz, mivel a probléma okai az előbb felsoroltak is lehetnek, illetve az előző betartása a jelenlegi sikerességéhez is vezethetne. De csak vezethetne, mert amint visszaülünk a gép elé, megint nem lesz szabadidőnk…

6. Többet fogok edzeni, eljárok kondiba

Ez főleg a férfiakra vonatkozik, bár itt is vannak jelentkezők a másik nemből. „Na, majd a következő évben én leszek az új Schwarzenegger!” – hangzott el a mondat egy barátom szájából. December 31-én még rápihent a nagy lendületre, január 1-jén irány a konditerem… és ennyi. Eddig tartott a lendület, január 2-án már semmi. És talán ez nem egyedülálló eset.

7. Új év, új én

Sokan mondják, hogy hátrahagyják régi önmagukat és a rossz tulajdonságaikat, az új évben megváltoznak. Vannak, akik sikerrel járnak, de a nagy többség nem tud eltérni az évek alatt megszokottól, ugyanazt fogja csinálni, mondani, amit azelőtt is, és így a nagy fogadalom ismét kútba esett. Majd talán jövőre…

8. Egészségesen fogok táplálkozni

Meki, Burger, KFC, heti 2 pizza, mindez fűszerezve kólával. Na jó, ez talán túlzás volt. De tény, hogy sokan így élnek, hosszú távon károsítva a saját egészségüket. A jobbik eset, ha ezt valaki felméri, és megpróbál változtatni, de ha az akaraterő nem elég erős az év első hónapjában, hónapjaiban, akkor csak visszakerülünk a régi kerékvágásba.

9. Leszokom a szerencsejátékokról

Újabban nagyon divatos lett a fiatalok körében a szerencsejáték, ezek közül is főleg a Tippmix. El kell ismerni, hogy a szurkolás azért, hogy bejöjjön a tippünk, önmagában szórakoztató, de ha ezt túl gyakran tesszük, függővé válhatunk. Arról nem is beszélve, hogy végeredményben a legtöbben pénzügyileg nem jönnek ki jól. Egy ismerősöm, aki fél éve nyeretlen a mixen (ismerjük a sztorit, mindig egy meccsen megy el), megígérte, hogy az új évben felhagy a szerencse hajhászásával. Mindez jól hangzik, csak az a probléma, hogy 2013 végén is ugyanezt hallottam tőle.

10. Nem káromkodok

A mai, mindennapos köznyelvbe már sokféle vulgáris szó bekerült, amit sajnos már egészen kis korban is használnak. Saját véleményem szerint egyszer-egyszer még elnézhető, de rendszert semmiképp sem kellene belőle csinálni. Értékelem azokat a próbálkozásokat, amelyek ezek elhagyására irányulnak, de gyakori vég, amikor a következő mondatok hangzanak el: „Megfogadtam, hogy idéntől nem káromkodok. BASSZUS, tavaly is megfogadtam ugyanezt! Akkor hagyom az egészet, majd máskor.” És eddig tartott…

Akár a listában felsoroltak közül választ valaki, akár nem, sok sikert a fogadalomhoz, és boldog új évet kívánok minden KecskeNEWSás-olvasónak!

Csonka Balázs

KecskeNEWSás-archívum

Ne csak nézz, láss is!

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Tábor, rendben. Na de milyen?

A suli végét követően sokaknak fő a feje, hogy a gyereküknek vajon milyen tábor lenne a legmegfelelőbb. Milyen az, ahol…
PEOPLE TEAM tábor

Etológus járt a PT táborában!

Az állatokat mindenki szereti, ugye? De hogyan érthetjük meg a viselkedésüket? A programról Csütörtökön a PT táborába Katinka, az etológus…
PEOPLE TEAM tábor

Ne csak nézz, láss is!

A mai világban a filmek szinte létfontosságú dolgok. Lehet, hogy te csak szórakozásból nézed őket, de vannak, akiknek a kritizálás…
PEOPLE TEAM tábor

De nehéz az iskolatáska!

Talán mindenki ismeri a címben hozott Demjén Ferenc-slágert, amelynek apropóján írom a jelen cikket. Felteszek egy költői kérdést: megéri cipelni…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor
Mix

Hová szökik?

Az idei évünk szökőév, a naptárunk 2024. február 24-ét szökőnapként jelöli. Ez…