Titokzatos föld

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Nagypapa most ünnepelte a születésnapját. Nagymama szerint az ő korában már teljesen mindegy, hogy hány éves, eggyel több vagy kevesebb, nem számít. Ami fontos, hogy melyik csillagjegyben született.

Nagymama ugyanis az utóbbi időben amatőr asztrológussá képezte ki magát. Eleinte a magazinok horoszkópjait olvasgatta, aztán mélyebben beleásta magát a témába. Nagypapa egy kecskefigurát kapott tőle ajándékba, amit nem tudott értelmezni. Pedig Nagymama azért adta neki, mert a bak jegyében született.

Bak csillagjegy

December 21-én lép a Nap a bak csillagjegybe. Ez úgynevezett föld jegy, ami stabilitásra, kiegyensúlyozottságra utal.

Nagypapa nagyon szorgalmas. Régebben a munkája volt számára a legfontosabb. Most pedig igazi földes jegyként a barkácsolásban találta meg önmagát.

Nagy önuralommal rendelkezik, még sosem hallottam őt kiabálni. Mégis olyan határozott, hogy mindenki rögtön odafigyel arra, amit mond, elsőre megcsinálja, amit kér. Nagypapát tiszteljük a családban mindannyian a legjobban.

Eléri, amit akar

Magabiztos, nagy az akaratereje. Ha van egy célja, azt minden erővel igyekszik megvalósítani. Kitartó, tervei beteljesedéséért küzd. Megbízható, pontos, és utálja, ha valaki elkésik. Lelkiismeretes, ígéreteit mindig betartja.

Óvatos, megfontolt, alaposan meggondolja, hogyan dönt és cselekszik. Mindent jól megszervez a család életében.

Nagypapát néha kissé merevnek, rugalmatlannak mondanám. Szereti a berögzült szokásait, makacsul ragaszkodik a rendhez, és nem szereti, ha ezt valaki vagy valami felborítja.

Azt is utálja, ha bele akarnak szólni az életébe. Ő független ember, aki szereti uralni az életét, és saját maga megoldani mindent. Gyakorlatias szemléletével ez mindig sikerül is, legutóbb például Nagymamának készített egy konyhai kisgépet.

Lelke mélyére senki se lát

Nagypapa komoly, néha komor és kicsit hűvös. Távolságtartó, keveset beszél, csak akkor szólal meg, ha tényleg fontos mondandója van. Szívesen van egyedül, szereti, ha békén hagyjuk; ilyenkor a műhelyébe zárkózik molyolgatni, ahogy ő mondja.

A baknak, így Nagypapának is van egyfajta titokzatos énje. A lelke mélyére senki se lát, sokszor még Nagymama sem, ami őt rendkívül idegesíti. Nehezen, sőt alig mutatja ki az érzelmeit. Viszont akit választott, barát vagy társ, amellett hűségesen kitart. A nagyszüleim is már majdnem 50 éve házasok, két év múlva fogják ünnepelni az aranylakodalmukat.

A bak időszaka

A következő hónap a bak időszaka. A tél kellős közepe, hideg van, sötét van. Mit érdemes ilyenkor csinálni? Például a munkára összpontosítani, sokat dolgozni, a gyerekeknek meg rákapcsolni a tanulásra, hiszen mindjárt itt van a félév vége. Emellett pénzügyekkel foglalkozni, szóval remélem, a szüleim megemelik kissé a zsebpénzemet.

Azt mondják, rendben, de akkor segítsek nekik a nagytakarításban. Hiszen a bak időszakában érdemes nagy fizikai erőfeszítést igénylő kihívást teljesíteni. Takarítás helyett én inkább – mondjuk – lefutnám a félmaratont.

Mivel a bak takarékos jegy, nem szabad felelőtlenül költekezni, viszont hasznos dolgokat vásárolni igen. Például háztartási eszközöket, minőségi ruhákat, szerszámokat vagy irodai kellékeket. Kérek is a szüleimtől egy új téli bakancsot, aztán irány a hó!

Szerző: Tóth Réka

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Szóbeli érettségik

Mix
2024. június 17-én kezdődnek el a középiskolákban a középszintű szóbeli érettségi vizsgák. Ebből az alkalomból…
PEOPLE TEAM tábor

Ne add a Földet!

Mix
Környezet. Az a dolog, amiről az emberek java azt állítja, hogy tesz érte valamit. Újrahasznosít,…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Summerhill: iskola másként

Mix
A Summerhill Iskola Suffolkban, Angliában található. Alapítója Alexander Sutherland Neill skót pedagógus, oktatáselméleti szakember, a…
PEOPLE TEAM tábor

Mamuszmánia

Mix
Te járnál mamuszban az utcán? Közvélemény-kutatást végeztem erről. Kutatásom során kiderült, hogy a fiúk többsége…

This will close in 21 seconds