Miért jó lánynak lenni?

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Sokan gondolják úgy, hogy lánynak lenni hátrány, teher. De mind a két nemnek megvan a maga pozitív oldala.

A férfiakba belenevelték, hogy a lányokat félteni, óvni kell, és sok mindenben elsőbbséget kell nekik adni, mert az illem úgy kívánja. Azokra a férfiakra, akik tudatában vannak, és alkalmazzák ezeket az etikai szokásokat, a nők igazi bálványként, lovagként néznek, és csak úgy tapadni fognak rájuk. Vannak olyanok, akik viszont ezt semmibe véve, állandóan megalázzák a nőket, megverik, ócsárolják, és már-már szolgának tartják őket a háznál. Ezek a nők elvesztik az önbizalmukat, és elfelejtik, miért is jó valójában nőnek lenni, és hogy ez milyen jogokkal járna.

Mindenkinek van anyja. Tehát ebből következik az, hogy már azért is védeni kell őket, mert új életet tudnak a világra hozni. Ők azok, akik ha éhesek vagyunk, megetetnek, ha éppen sírdogálunk, akkor megvigasztalnak, akik nekünk este mesét olvasnak, vagy énekelnek, akik ha leöntöd magad kakaóval, akkor csak megdorgálnak, és kimossák a ruhádat. Mosnak, vasalnak, főznek, sütnek, varrnak, vásárolnak. Mi, lányok vagyunk tehát a háztartás lelkei, a család legfőbb pilléreinek egyike, akik egy nap ezer problémával meg tudnak küzdeni. Mi ezt magunktól csináljuk, és nem a verés miatt. Mi ezt azért csináljuk, mert szeretjük a családunkat, és a gyerekeink útját egyengetjük.

Mi, lányok, nem tudunk állva pisilni, nem tudunk egy napig letört körömmel élni, nem szeretjük, ha büdösek vagyunk az izzadságtól, és igenis sikonyálunk, ha pókokat, hernyókat látunk a lakásban vagy a gyümölcsben. Szeretjük, ha egy férfi kinyitja előttünk az ajtót, ha megdicsérik a kinézetünket, ha előreengednek minket, ha hátulról megölel minket a barátunk (ugyanis ez a lehető legnagyobb biztonságérzetet kelti bennünk).

Nőnek lenni jó, mert a WC-ben egyedül vagy egy kabinban, és nem kell idegenek szeme láttára elvégezned a dolgodat. A legédesebb nézésedre a legtöbben megadják magukat. Mert a rózsaszín csak nekünk áll jól. Megértik, ha órákon át vásárolsz, és mégis üres kézzel térsz vissza. Egyáltalán nem zavar senkit, ha nincs nagy bicepszed, és ha alacsony vagy, vagy túl magas. Mint ahogy az elején írtam, az etikai szabályok tiltják a nők verését. És még milyen jó, hogy tiltják! Megölelhetjük a barátainkat anélkül, hogy homoszexuálisnak titulálnának minket. Ha táncolunk, nem festünk úgy, mint egy béka a turmixgépben. Ha valami szépséghiba van rajtunk, azonnal el tudjuk azt rejteni, hála a bőröndnyi sminkcuccunknak. Ha az ellenkező nemmel beszélgetünk, nem képzeljük el őket meztelenül. Kevésbé vagyunk szőrösek, mint a férfiak. Bátran hivatkozhatunk a kozmetikusra, ha egy kínos helyzetből kell menekülnünk.

Mi, lányok nem undorodunk egy használt pelenka láttán, de sikonyálunk egy darázs miatt. Ha egy gyönyörűen előkészített vacsoraasztalt látsz magad előtt, biztos lehetsz benne, hogy a rajta lévő ételek a harmadik-negyedik próbálkozásra lettek ilyen szépek. Nem mindannyian vagyunk gyenge kis harmatlevelek, igenis tanultunk önvédelmet, és használunk paprikaspray-t! Nem mind a Facebook előtt ülünk, és pletykálunk: vannak, akik tök jól nyomják közülünk az MMORPG-játékokat vagy éppen a LoL-t.

Kovács Ottilia


Trónok harca azoknak, akik nem ismerik
A srác, aki kitépte az éjszaka torkát

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Tábor, rendben. Na de milyen?

A suli végét követően sokaknak fő a feje, hogy a gyereküknek vajon milyen tábor lenne a legmegfelelőbb. Milyen az, ahol…
PEOPLE TEAM tábor

Etológus járt a PT táborában!

Az állatokat mindenki szereti, ugye? De hogyan érthetjük meg a viselkedésüket? A programról Csütörtökön a PT táborába Katinka, az etológus…
PEOPLE TEAM tábor

Ne csak nézz, láss is!

A mai világban a filmek szinte létfontosságú dolgok. Lehet, hogy te csak szórakozásból nézed őket, de vannak, akiknek a kritizálás…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor
Mix

Szóbeli érettségik

2024. június 17-én kezdődnek el a középiskolákban a középszintű szóbeli érettségi vizsgák.…
PEOPLE TEAM tábor
Mix

Titokzatos föld

Nagypapa most ünnepelte a születésnapját. Nagymama szerint az ő korában már teljesen…