Ma újra korán kellett kelnem. Véget ért az őszi szünet. November 6-a van, hétfő, és Tomival már a becsöngetés előtt nagy mesélésbe kezdtünk. Számomra a legnagyobb élmény a mátrai tábor volt. Idén voltam először, és izgatottan vártam, hogy milyen lesz. Tavaly nyáron a PEOPLE TEAM táborában voltam, az verhetetlen! Nemcsak a nyár miatt, hanem azért is, mert az ottani programok minden elképzelésemet felülmúlták. Ez az őszi tábor nyilván más, ez természetjáró, kirándulós, néha embert próbáló.
A gyöngyösi vasútállomástól indult a csapatunk, Mátrafüredre gyalogoltunk a Harkály Ház Látogatóközpontba. Interaktív vezetéssel kalauzoltak minket végig a bemutatótermeken, ahol megismerhettük a Mátra kialakulását, régi és jelenlegi arcát, állat- és növényvilágát, valamint bepillantottunk a természetőrök munkájába is. Hamarosan fülledt meleg lett, kívánkoztak lefelé a pulóverek, amikor Füred túlsó végén az erdei ösvényre tértünk. A kedves zarándokhely, a Máriácska, majd a Rákóczi-forrás érintésével érkeztünk meg Sástóra, ottani szálláshelyünkre, a Mátra Kempingbe. A szobák elfoglalása után várt ránk a sástói kilátótorony megmászása. 53 m magasságban ringatta a szél alattunk a citromsárga vasmonstrumot. Mi pedig álltunk fent bátran, büszkén. Azért lefelé nem kellett nógatni engem sem.
Ez a kihívás emlékezetes marad, az biztos!
Sajnos a csengőszó visszahozott minket az iskola falai közé, a mátrai élmények mesélése a következő szünetre maradt.
Az őszi időjárás többször is megtréfált bennünket. Hol a rövidnadrágot kellett előkapni a hátizsákból, hol pedig dideregtünk az esőkabát alatt. Az időjósok szép időt ígértek a tábor második napjára. A kártyavetés jobban mehet nekik, mert a Mátra lankáin dézsából öntötték az égi áldást. A TV-tornyot viszont nem szerettük volna kihagyni. Elhatároztuk, hogy buszos segítséget veszünk igénybe.
Még csepergett, amikor Kékestetőn leszálltunk a buszról, és elindultunk a felhőbe burkolózott csúcs felé. Megmásztuk a kilátó végtelennek tűnő lépcsőit, és kiléptünk a teraszra. Nagyon bíztunk. Vártuk a csodát, hogy odafentről messzire ellátunk majd a fehér paplan felett. Elmaradt a csoda. Fent is fehér függöny, erős szél és áztató párás levegő várt minket. Kétségkívül ez az élmény is egyedi volt. Sokáig mégsem marasztalt minket, így leereszkedtünk a lépcsőkön, és a sípálya füves rétjén elindultunk Mátraháza felé. Már a Farkas-kutat is elértük Sástó szélén, amikor úgy tűnt, tisztul az idő. Kisütött a nap, és mi boldogan vágtunk neki az újabb kihívásnak, a tájfutóversenynek.
Erről azonban már nem tudtam Tominak mesélni, mert ismét becsöngettek. Sebaj, majd holnap a természetismeret-órán elmondom az egész osztálynak. Gabi néni felkért, hogy tartsak egy bemutatót a tájékozódási versenyről, ahol különböző tereptárgyakat kellett megtalálni és a térképjelzéseikkel párosítani. Örömmel vállaltam a feladatot, mégis jó újra az iskolában!
Szerencsés Melinda írása
