Ma csatlakoztunk az irodalmárok órájához, ahova rajtunk kívül Magyari Andrea (író-fordító) és Vécsei Rita Andrea (jogi egyetemen végzett író-költő-blogger) is ellátogattak.
Remek hangulatban üldögéltünk a kis kerti pagodában, és korábban rögtönzött történetekről beszélgettünk. Ők is felolvastak néhányat a saját írásaik közül, meghallgattunk két szabad szellemű verset Ritától és egy rövid részletet az írói válságról Andrea mesekönyvéből. Feladatot is kaptunk: rövid verset kellett írnunk Nimródról, Rita kisfiáról, aki elkísérte őket hozzánk. Az irodalmárok szünete alatt mi pedig jó újságíróhoz méltóan feltettünk néhány kérdést a lányoknak.
KecskeNEWSás: Hogy jöttetek rá, hogy írók akartok lenni? Már gyerekként tudtátok, hogy ezt szeretnétek csinálni?
Magyari Andrea: Nagyon szeretek olvasni, és 16 éves voltam, amikor megfogalmazódott bennem, hogy írni szeretnék, és azóta írok. Ez nekem viszonylag egyenes pálya volt, mert magyar–angol szakra jártam, utána angol irodalomból doktoráltam, tehát én mindig irodalommal foglalkoztam, és mellette egyébként nyelvtanár lettem. Az első könyvem egy felnőtt verseskötet volt, a második pedig egy gyerekregény. Szóval nálam nem volt olyan bonyolult.
Vécsei Rita Andrea: Nekem pont az ellenkezője, sosem írtam semmit, még úgy sem, ahogy a lányok szoktak mindenféle verseket. Viszont az irodalom volt a kedvenc tárgyam, és természetesen szerelmes voltam az irodalomtanárba is. Elutaztunk Svédországba, ott volt egy tündéri kis kastély. És annyira megihletett, hogy ez mesét kívánt. Hazamentem, és egy újság elején megláttam egy meseíró pályázat felhívását. Gondoltam, hogy ez most pont jó lesz ezzel a kastéllyal, és akkor elkezdtem írni ezt a szöveget. Tulajdonképpen nekem így kezdődött az írás. Azt gondoltam, hogy milyen széles olvasóközönséget meg tudok szólítani.
K. N.: És inkább verseket írsz?
V. R. A: Nem mondanám. Sokszor idő kérdése, mert amikor se időm, se kedvem egy hosszabb prózát írni, akkor írok verset. És van, amikor úgy hosszabban van kedvem. De általában ilyen középmezőnyös vagyok.
K. N.: Amikor a verseskötetet írtad, mindig is tudtad, hogy ki akarod adni, vagy megmutattad embereknek, és ők javasolták?
M. A.: Nekem ezzel nagyon nagy szerencsém volt, mert egyébként, főleg most, nagyon nehéz kiadni egy könyvet. Volt egy verspályázat, amit megnyertem, aminek az volt a fődíja, hogy ki is adták a kötetet. Ezért szerencsére nem kellett kiadó után szaladgálnom, de borzasztó nehéz manapság megjelentetni valamit.
V. R. A.: Igen, nekem is voltak olyan kiadók, akik azt mondták, hogy nagyon jó, és ha szerzek támogatókat, akkor ki is adják. De én erre nem vagyok alkalmas. Engem úgy különösebben nem izgat, nem azért csinálom. Ami becsvágy van bennem, azt ez a blog tökéletesen kielégíti.
K. N.: Azt mondtad, hogy nagyon szeretsz olvasni. Szerinted sok olvasás nélkül is lehet valaki jó író?
V. R. A.: Aki nem olvas eleget, abból tuti nem lesz jó író.
M. A.: Aki nem olvas eleget, az ne írjon, szerintem előbb olvasson. Bár rengetegen írnak úgy, hogy nem olvasnak. Ahhoz, hogy valaki író legyen, olvasnia kell, de nem feltétlenül lesz író az, aki sokat olvas.
K. N.: Mondtad, hogy a gyerekeid naplót vezetnek. Ezzel valamennyire arra ösztönzöd őket, hogy hátha kedvet kapnak az íráshoz, vagy csak úgy kedvtelésből csinálják?
V. R. A.: Ez egy feladat nekik, amit később visszaolvasnak, és egy jót nevetünk rajta. Szó sincs róla, hogy én bármit is akarnék a gyerekeimtől, vagyis nem akarom kitalálni, hogy mi legyen belőlük.
M. A.: De egyébként szerintem ez jó. Nem kell feltétlenül, hogy valakinek a foglalkozása legyen, de attól írhat, mint ahogy más köt vagy rajzol, csak nálunk még nincs meg ennek a kultúrája. Hiszek abban, hogy ha a nyelveddel tudsz bánni, akkor az hat a szellemedre.
K. N.: És ha már így a nyelvről van szó, csak magyarul szoktál írni, vagy angolul is?
M. A.: Volt már olyan, hogy le kellett fordítanom pár versemet, de valahogy annyira belegyökereztem az anyanyelvembe, hogy én még olvasni is csak magyarul szeretek igazán.
Simon Sára, Barczikay Lilla
KecskeNEWSás-archívum – 2014
