Sok mindent köszönhetek ennek a tábornak

Terefere
PEOPLE TEAM tábor

Mi visz rá egy volt táborozót arra, hogy táboroztatásra adja a fejét? Természetesen a jó tapasztalatok. Panni is szeretne visszaadni abból, amit néhány évvel ezelőtt a PEOPLE TEAM-ben (PT) tapasztalt.

Miért fontos a táborozás?

Mert olyan lehetőségeket ad, amelyek a hétköznapokban a gyerekek számára nem elérhetőek. Egy, az iskolától, közvetlen környezettől független közösség lehetőségét, amelyben az új élmények és tapasztalatok mellett szociális érzékenységet, szélesebb látókört, elfogadást és elfogadtatást, akár életre szóló kapcsolatokat is szerezhetnek.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Elsőre esetleg ijesztő lehet a tábor nagy létszáma, de valójában ez az egyik legnagyobb előnye. Mindenki megtalálja azokat, akikkel a leginkább szót ért, miközben megismerkedik olyanokkal is, akik nagyon mások, a tábor végére pedig olyan barátságok szövődnek, amelyek hazáig elkísérnek.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

A gyerekek választhassák ki maguk, milyen szekció érdekli őket a leginkább. A tábor alatt garantáltan szereznek új élményeket, és esetleg közelebb is kerülhetnek ahhoz, amivel később komolyabban szeretnének foglalkozni; vagy pont felébred az érdeklődésük valami új iránt.

Hogyan kezelnéd egy gyerek honvágyát?

Megpróbálnám beszervezni egy olyan tevékenységbe/csapatba, ahol bevonva és otthon érezheti magát. Ha kisebb, esetleg felajánlanám, hogy játékos keretek között írjunk/készítsünk valamit az otthoniaknak. Ha kell, segítenék beszélni velük.

Sikerült táborban hosszú távú barátságokat kötnöd?

Igen, a mai napig a legszorosabb barátságaim a PT-ből való ismeretségekből szövődtek, és volt olyan is, hogy már meglévő barátság vált szorosabbá egy-egy, a táborban együtt töltött hét alatt.

A legtutibb táboros program a…

A szolgáltatóház és az ahhoz hasonló esti programok, mert minden évben van valami új, rengeteg kreatív állomásra van lehetőség, és minden kicsi (és nagy) jól érezheti magát.

Mi (lesz) táboroztatóként a PT-ben a legjobb?

Hogy részt vehetek a programok megalkotásában/kivitelezésében, és segíthetek a kisebbeknek is. Na meg hogy a nagyobb jó érdekében csinálhatok néha magamból hülyét (persze csak óvatosan) jó társaságban.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Hogy egy nagy csapat részeként, közös munkával adhassak felejthetetlen élményt a kisebbeknek. Nem várom, hogy mindig könnyű lesz, de szeretném, ha mások is megtapasztalhatnák azt a tábort, aminek én is sok mindent köszönhetek.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Mindenképpen igyekeznék nyugodt és türelmes maradni. Ha másokat nem bánt, csak unatkozik, és energiatúltengése van, megpróbálnám valamivel lefoglalni, adni neki valamilyen játékot vagy feladatot.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

– Nyitottság (mások felé és új élményekre)
– Bátorság
– Tolerancia (nem mindenkivel fogsz egyetérteni, ez nem baj)
– Csapatszellem (hét végi érem < hét végére összeszedett belsős poénok)
– Napi 2 liter víz!
– A dokik telefonszáma
– A büfések jóindulata
Mókus/tanár/tesó/barát, akivel beszélhetsz, ha szükséged van rá
– Fürdőruha (heves vízi csaták a legbátrabbaknak)
– Sok-sok-sok JÓKEDV

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Egy másik táborban önkénteskedésem során egy gyerek, aki a hét elején zárkózott és szinte ellenséges volt a többiek felé, a hét végére annyira megbízott bennem, hogy megkeresett, ha problémája akadt, és a többiek közé is sikerült beilleszkednie.

Tartasz valamitől?

A cél, hogy odategyem magam, és minden felmerülő feladatot megcsináljak anélkül, hogy túl hamar kiégetném magam. De bízok benne, hogy meg tudom találni az egészséges egyensúlyt.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Hogyan fogok tudni beilleszkedni egy jórészt összeszokott csapatba, ami mégis évről évre, akár hétről hétre is változik.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Egy ilyen nagy csapatban is hatékonyan és zökkenőmentesen tudok dolgozni, anélkül, hogy túlizgulnám.

Együtt mindenre képesek vagyunk
Meghatározó gyerekkori élmények a táborban

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Bréking – Dinótámadás

Táborunkba egy hatalmas – eddig még nem ismert – dinoszaurusz szabadult be. Rögtön a hangárban található büfé felé vette az…
PEOPLE TEAM tábor

2014 legjobbja: A galaxis őrzői

Melyik az a film, amelyben régi zenékre táncol Chris Pratt? Melyik az a film, amelyben a mosómedve legjobb barátja egy…
PEOPLE TEAM tábor

Nem tehetek róla!

Hibáztassunk másokat! Mert az könnyebb, mint megmagyarázni magunknak, hogy nem úszni tanulunk, hanem próbáljuk magunkat vízbe fojtani. Megtanultunk alibit keresni…

KAPCSOLÓDÓ