Szerettem volna a tábor része lenni

Terefere
PEOPLE TEAM tábor

Zsófi a PEOPLE TEAM nyári táborába jelentkezett táboroztatónak. Ismerjétek meg őt a PT-seket bemutató sorozatunk aktuális részében!

Mutatkozz be, kérlek!

Lente Ilka Zsófia vagyok. Jelenleg egyetemi tanulmányaimat folytatom nappali és levelező szakon is, mert fontosnak tartom a tanulást minden életkorban. Az első végzettségem formatervező mérnök, ezért a rajzolás, 3D tervezés közel áll hozzám. Ezt követően műszaki menedzsment területen tanultam tovább, ahol sokat fejlődtek a soft skilljeim, ilyen többek között a kommunikációs készség, az időmenedzsment és az interperszonális készségek. Kis korom óta szeretem a kézműves tevékenységeket, például a horgolás, varrás, gyöngyfűzés és szövés, rajzolás és festés. Fontosnak tartom ezeknek az ismereteknek az átadását gyerekeknek és tinédzsereknek, mert nemcsak a konkrét tevékenység elsajátítását hordozzák magukban, de fejlesztik a türelmet, a precizitást és a finommotorikát is. A kézművestábor mellett a 3D konstruktőrök és a brókerek és tőzsdecápák táborában is tudnék segíteni a korábbi tanulmányaimra építve.

Fejtsd ki: miért most, miért velük, miért ezt, miért a PT-ben?

Egy barátom már korábban volt angolos mentor a táborban, ő boldogan és büszkén számolt be a PT-táboros élményeiről, ezért szerettem volna én is része lenni ennek az egésznek.

Mit irigyelsz a táborozóktól?

Irigylem tőlük a sok színes lehetőséget, a különböző témájú táborokat, mivel ezekről én nem tudtam, amikor annyi idős voltam, mint ők.


Bárcsak én is táboroztam volna a PT-ben!
Egy nyáron túlmutató tábortánc

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Pókok! Pókok!

Kannibálok, pókok és mobillal fotózás. A PEOPLE TEAM egykori táborozóját kérdeztük, aki ma már táboroztató. Heni mesélt a PT-s élményeiről.…
PEOPLE TEAM tábor

Mit tesz az éhség az emberekkel…

Az egész táborban csend uralkodik. Már csak az előző harc nyertesei fosztják ki a büfét, legalábbis azt, ami még maradt.…
PEOPLE TEAM tábor

Kilenc éve PT

Egy „PT-veterán” interjúja következik. Gergővel szinte biztosan összefutsz a PEOPLE TEAM nyári táborában. Mutatkozz be, kérlek! Sziasztok! Nem. Na jó,…

KAPCSOLÓDÓ