Hollywood: ahol a pénz az úr

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Aki kéthavonta egyszer eljár moziba, annak fel se tűnik, mennyi minden változott meg Hollywoodban. Ha megnézzük, hogy melyik filmek kaszálnak a legnagyobbat, akkor valamit már lehet, észreveszünk. Mégpedig azt, hogy ellepnek minket a nagy költségvetésű folytatások, adaptációk és remake-ek, miközben az eredeti történettel rendelkező filmeket már nem vállalják be, vagy nem fordítanak rájuk akkora pénzt és energiát a nagyobb stúdiók.

A tavalyi évben, nem meglepő módon, a Vasember harmadik része termelte a legnagyobb bevételt (USA), a második pedig az Éhezők Viadala: Futótűz lett. Mi a közös bennük? Mindkét film folytatás. Sőt, a Vasember a Vasember-képregényekből vett ötleteket és karaktereket, az Éhezők Viadala pedig az ugyanilyen című regénytrilógia filmváltozata.

A 2013-as (amerikai) bevételek alapján készült listán az első 10 film közül 5 folytatás, 3 remake és/vagy adaptáció, és csupán 2 film rendelkezik eredeti sztorival (a Frozent, vagyis a Jégvarázs című animációs filmet is eredetinek vettem, viszont érdemes megjegyezni, hogy egy Andersen-mese inspirálta). Az ok pedig az, hogy a nagy stúdiók egyre jobban profitorientáltabbá válnak, vagyis csak olyan filmekre adnak ki sok pénzt, amiknek biztos hatalmas bevétele lesz, sőt: többéves terveket hoznak létre a nagyobb filmes projekteknek.

Erre tökéletes példa a MARVEL hőseiből készített filmek sorozata. Az összes film egy hatalmas történet része. Az első fejezetben megismerkedtünk Vasemberrel és Hulkkal (2008), majd 2011-ben Thorral és Amerika kapitánnyal, és 2012-ben összekapcsolódtak a filmek, mégpedig a Bosszúállók című alkotásban, ami minden idők 3. legnagyobb mozis bevételét termelte, nem kevesebbet, mint másfél milliárd(!) dollárt. Most tartanak a filmek a második fejezet végénél, a harmadik (és nem utolsó!) pedig 2018-ban ér majd véget.

És ha valaki egy eredeti és érdekes filmet akar készíteni, akkor azért rendesen meg kell dolgoznia. Példaként fel lehetne hozni Christopher Nolan rendezőt, aki azért vállalta el a Batman-trilógia rendezését, hogy 2010-ben, több mint 7 év munka után elég pénze legyen ahhoz, hogy le tudja forgatni az Eredet című filmet.

A probléma az, hogy kevés olyan intelligens és nagy költségvetésű film van, mint az Eredet. És mivel kevés az ilyen film, ezért a dollármilliókba kerülő ügyes kampányok miatt azokat a filmeket nézzük meg, amik lehet, hogy jók, viszont egy hatalmas pénzgyár részei. Az ezekre a filmekre vett jegyek bevételt hoznak a stúdióknak, akik emiatt újabb és újabb folytatásokat készítenek. Így bezárul a kör, amiből viszont nehéz kitörni. A kérdés az, hogy az emberek nagy része ki akar-e törni belőle. Hiszen ki ne nézne meg egy jól megcsinált, látványos és izgalmas szuperhősös filmet?

 Kádár Bence

2014-07-30

, , ,
Konzervatív vagy liberális gyereknevelés?
Kecskemétnyi Böszörményi

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Bréking – Dinótámadás

Táborunkba egy hatalmas – eddig még nem ismert – dinoszaurusz szabadult be. Rögtön a hangárban található büfé felé vette az…
PEOPLE TEAM tábor

2014 legjobbja: A galaxis őrzői

Melyik az a film, amelyben régi zenékre táncol Chris Pratt? Melyik az a film, amelyben a mosómedve legjobb barátja egy…
PEOPLE TEAM tábor

Nem tehetek róla!

Hibáztassunk másokat! Mert az könnyebb, mint megmagyarázni magunknak, hogy nem úszni tanulunk, hanem próbáljuk magunkat vízbe fojtani. Megtanultunk alibit keresni…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor
Mix

Szeressük egymást!

A címben szereplő felszólítást egy régi, talán örökzöld slágerből vettem, amely április…
PEOPLE TEAM tábor
Mix

Titokzatos föld

Nagypapa most ünnepelte a születésnapját. Nagymama szerint az ő korában már teljesen…
PEOPLE TEAM tábor
Mix

Kíváncsiság

Az meg micsoda? Én mindig mindent tudni akarok. Ezt egészséges tudásvágyként fogom…