Boncolható téma a PT-ben

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Zöldtáborosaink programjának szerves része a boncolás. Többek között. Zsombi – alias Maci – és Ádi tartott előadást a veséről, szívről és csontozatról. Aggodalomra semmi ok, hiszen nem emberi szervekről van szó, állati példákon mutatták be a legfontosabb tudnivalókat.

Ádi szívügye volt, hogy bemutassa a szívet, vagyis annak felépítését, részeit, megismertette velünk a működését és legfőbb feladatait. Olyan szervről van most szó, amely nélkül lehetetlen élni. Mellkasunk bal oldalán, a bordák alatt található izom, amely a vérkeringés központja. Két pitvarból és két kamrából áll. A jobb pitvarba a test ereiből összeszedett vér áramlik be, és jut át a jobb kamrába. Innen egy verőéren keresztül távozik a testbe, ahonnan ismét egy gyűjtőér szedi össze a vért, ami befolyik a bal pitvarba, majd átáramlik a bal kamrába, ahonnan verőéren keresztül távozik. Hogy mindezt meg is értsük, a sertésszíveket a végén fel is tárták, bár a vérkeringést nem tudták úgy szemléltetni, ahogy az valójában végbemegy, de azt gondolom, most már mindenkinek világossá vált, hogy mi történik bennünk is, és mi a magyarázata a szívdobogásnak.

Akárcsak nekünk, az állatoknak is két veséjük van. Latinul egyébként nefro a neve, innen a vesedoktorok elnevezése: nefrológus. Gerincesek bab alakú és színű kiválasztó szervéről van szó, amelyek az ágyéki gerinc két oldalán helyezkednek el. Legtöbbeknek a salakanyagok kiválasztása jut eszükbe mint egyetlen feladatuk. De ez tévedés! Többek között fenntartják a só és folyadék egyensúlyát, illetve vérképző hormonokat is termelnek.

FUN FACT Nr. 1: Azt hinnéd, hogy a veséid a törzsed háti oldalán alul, a medencecsontod környékén helyezkednek el. Az igazság az, hogy körülbelül a 12. bordák magasságában találhatók, és nem nagyobbak egy Rose Gold iPhone 6S-nél.

FUN FACT Nr. 2: Az ember egy vesével is képes élni. Ha az egyik már születéskor hiányzik, vagy műtét során vették ki, a másik vese át tudja venni a hiányzó működését.

A gyakorlati részből a táborozók is kivették a részüket a fiúk „bemutatója” után: Maci útmutatása szerint többen szikét ragadtak, és félbevágtak egy-egy sertésvesét. Ki kisebb, ki nagyobb precízséggel szelte ketté őket, de az élmény mégiscsak az övék marad, mert azért a boncolás mégsem hétköznapi elfoglaltság. Kivéve akkor, ha az ember boncmester.

Ha bármilyen kérdésetek lenne a boncolható témával kapcsolatban, a bioszos mókusok nagyon szíVESEn válaszolnak nektek!

Dömse Réka

KecskeNEWSás-archívum


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

A pénz boldogít?

Mix
Egy elmélet, amelyről mindenki sokat gondolkozik. Azt azért szögezzük le, hogy egy embert nem feltétlenül…
PEOPLE TEAM tábor

Puskázási tippek

Mix
Senki nem szeret iskolába járni, tanulni meg még kevésbé. Íme néhány klasszikus tipp, amivel túljárhatsz…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Senki sem tökéletes

Mix
A megfelelő személy számára persze lehetsz tökéletes, de ha jobban belegondoltok, a tökéletes ember keresése…
PEOPLE TEAM tábor

Az ördög Pradát visel

Mix
Vagy Louis Vuittont, esetleg Guccit? Csak remélni tudom, hogy a legújabb Burberry ördögszarvat hordja! Mindenhol…
PEOPLE TEAM tábor

De nehéz az iskolatáska!

Mix
Talán mindenki ismeri a címben hozott Demjén Ferenc-slágert, amelynek apropóján írom a jelen cikket. Felteszek…
PEOPLE TEAM tábor

Az éltető víz

Mix
Elgondolkodtatok már azon, hogy mit jelent számunkra a víz? Ha eddig még nem, itt az…

This will close in 21 seconds