Amikor Borzas feldobta ezt a cikkötletet, azonnal az jutott eszembe, hogy mit fogok kapni ezért az asszonytól. De most inkább erre nem is gondolok (#yolo).
Igazából az első nagy különbség, amit észrevettem, az az, hogy ha szenvedős egy cikk, és nem bírok semmit írni (lásd: bemutatkozás), akkor segítenem kell Ecének is, és szenvedhetünk együtt.
Ha nagy általánosságban gondolunk arra, hogy milyen a pároddal dolgozni vagy egy osztályba járni, akkor számos előny és hátrány fedezhető fel. Mivel ilyenkor a két fél nem csupán a munkaidő keretein belül mozog, ezért sokkal hatékonyabban tudnak dolgozni, sőt néha ki is tudják egészíteni egymás gondolatmenetét, ami nem kis előny. Viszont ami a munkában előnyös, az a magánéletben hátránnyá is válhat: a túl sok együtt töltött idő arányosan több súrlódási pontot jelent, ez pedig nagyobb problémákhoz is vezethet. Például itt ez a cikk. Borzas reakcióit elhallgatva az enyém közel sem tartalmaz annyi érzelmet, és nem is annyira cuki, mint az Ecéé.
Ennek legalább egy beszólás lesz a következménye, csak azért, mert máshogy közelít meg egy témát egy lány, és máshogy egy srác. Én nem fogok annyi érzést belevinni, inkább objektívebben fogom fel a helyzetet. Ettől függetlenül nagyon örülök, hogy végre sikerült elrángatnom a KecskeNEWSáshoz, és nagyon nagy örömmel nézem, hogy kéthétnyi hiszti után arról, hogy biztos „tök rosszul fog majd írni”, lefirkant egy 2900 karakteres cikket 45 perc alatt egy olyan dologról, amivel én másfél órája szenvedek a nagy nyomás miatt.
Mivel ez még csak az első nap, ezért a szerkesztőségi közös munkáról nem sokat tudok, viszont van egy olyan érzésem, hogy sikerült behúznom egy embert a visszatérő újságírók közé, és a legjobb az, hogy ez az ember a barátnőm, és kifejezetten szerencsésnek mondhatom magamat emiatt, és remélem, ez még sokáig így is lesz. Ha pedig két ember a hetedik együtt töltött nap után is ugyanolyan jól érzi magát, és ugyanúgy nem érzi unalmasnak vagy zavarónak a másik társaságát, akkor az egy megbízható jel arra, hogy jó embert választottunk párunknak.
Kádár Bence
KecskeNEWSás-archívum – 2014
