5 dolog, amit a felnőttek elfelejtenek, amikor felnőnek

Mix
PEOPLE TEAM tábor

A múlt homályába vesznek ezek az érzések/benyomások. Emlékeztessük őket!

1. Babázni

Bevallom, amikor 4 éves voltam, a nővérem elkezdett babázni, és én is elkezdtem vele játszani. Amikor nem volt otthon, játszani akartam, de nem egyedül, ezért megkértem anyát, hogy játsszon velem. Ő szívesen jött, de én 5 perc múlva úgy megutáltam a babázást, hogy többet hozzá sem nyúltam. Nem azt mondom, hogy anyukám direkt játszott rosszul, csak szerintem már rég babázott, mert régen tuti volt babája. Tehát a szülők elfelejthetik, hogyan kell játszani, ezért a babázást inkább hagyjuk másra!

2. Rossz jegyeket hozni

Mindenki büntetést kap, vagy minimum leszidást, ha rossz jegyet kap, pedig biztosan a szüleink is vittek haza rossz jegyeket. És mit kapunk, ha lógunk: persze azt, hogy lusták vagyunk, na de vajon ők nem csinálták ezt? Vagy nem feleseltek? Na jó, a feleselést lehet, hogy nem csinálták, de ezt sajnos nem tudhatjuk…

3. Önfeledten szórakozni

Sok felnőtt elfelejt önfeledten szórakozni, merthogy nem akar leégni a többiek előtt. Pedig fiatal korukban ők voltak a táncparkett ördögei, vagy minden fogadásban benne voltak. De amikor felnőnek, egyszerűen hülyeségnek tartják ezt az egészet, és ők sem tudják, hogy csinálhattak ilyet. De szerintem nem kell félénknek lenni, ugyanúgy tudsz táncolni, mint régen, és ugyanolyan hülye fogadásokba belemehetnek, nem kell félni semmitől!

4. Példálózás mással

A szülők szívesen példálóznak mással: ők milyen jó tanulók, mennyit mozognak, mennyit segítenek otthon, hogy milyen jó testvérek, sosem veszekednek vagy feleselnek, stb. Pedig szerintem ők is ugyanezt kapták, amikor kicsik voltak, és abban is biztos vagyok, hogy ők is utálták, de ezt elfelejtik az idő haladtával.

5. Ők is voltak fiatalok

Ahogy mi is ők is lógtak, ők is voltak rosszak, hoztak egypár rossz jegyet is, babáztak, a testvéreikkel is biztos veszekedtek, hibáztak, utálták, ha valaki olyanhoz hasonlították, aki jobb volt nála, és még a szüleikkel is feleselhettek. Mégis felnőttek lettek, munkájuk van, feleségük, gyerekük. Egyszóval jó felnőtté váltak.

Pongrácz Samu

KecskeNEWSás-archívum


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Az ördög Pradát visel

Mix
Vagy Louis Vuittont, esetleg Guccit? Csak remélni tudom, hogy a legújabb Burberry ördögszarvat hordja! Mindenhol…
PEOPLE TEAM tábor

Matyi hűtőszekrénye

Mix
– Nagyapa, tudod, mit szeretnék születésnapomra? – kérdezte Matyi. – Mit, kisunokám? – Egy új…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Meteorológia, te szeszélyes!

Mix
Kedves kortársaim, ugye mindenkit idegesít a mostanában előforduló időjárás? Senki nem tudja biztosan, hogy milyen…
PEOPLE TEAM tábor

Agyaaat!

Mix
Elnézést, megkóstolhatom az agyát? Pontosan mi is az a zombi? Agyatlan, halott barátaink a vudukultúrában…
PEOPLE TEAM tábor

Vízöntő, a forradalmár

Mix
Január 20-ról 21-re virradóan valami új veszi kezdetét. Egyesek innen számították a tavasz kezdetét, ami…
PEOPLE TEAM tábor

Nem a bőrszín számít!

Mix
A rassz szó a francia race kifejezés magyarított alakja. Jelentése: emberi fajták. Ebből a szóból…
PEOPLE TEAM tábor

Simán dönthettek helyettem

Mix
Mélyen tisztelt Jézuska! Én vagyok Dániel, a nagymamám unokája. Szomorúan írom ezt a levelet, mert…

This will close in 21 seconds