Bréking – Dinótámadás

Táborélmény
PEOPLE TEAM tábor

Táborunkba egy hatalmas – eddig még nem ismert – dinoszaurusz szabadult be. Rögtön a hangárban található büfé felé vette az útját. Úgy tűnik, a szobákba csak desszert után kutatva nézett volna be.

Szerencsére megmenekültünk, mivel egy jótevőnk, a tábor saját szuperhőse, felfigyelt a veszélyre, és egy szempillantás alatt ideteleportált. Szörnyűséges küzdelem vette kezdetét, az utolsó pillanatig nem lehetett tudni a csata végkimenetelét. A dinoszaurusznak adamantiumfogai voltak, és az az egyetlen olyan anyag, ami meg tudja sebezni hősünket. Megmentőnk túljárt a dinó eszén: a napernyőket felreptette, és ezzel megzavarta a szörnyet, akinek egy pillanatra lankadt a figyelme. Ez a momentum meghatározónak bizonyult, innentől már gyerekjáték volt leteríteni a monstrumot.

Tehát hősünknek köszönhetően újabb csodálatos, békés nap virradt ránk!

Bréking – Nem szuper ez az idő? Hát dehogynem!

A PEOPLE TEAM első turnusa borongós időjárással startolt el. Vagy esett, vagy fújt, legjobb esetben is szürke felhők mögé bújt az éltető napocska.

Viszont olyan kivételes helyzetben vannak a táborozóink, hogy van egy szuperhősünk, aki mindennap igyekszik valami jót cselekedni az itt lakókkal. A mai kedves tette az volt, hogy összecsomagolta a felhőket, és elvitte egy olyan vidékre, ahol viszont szárazságtól és a hőségtől tengődnek az ott élők. Így virradt fel egy új korszak a tábor életében – amikor gyönyörű napfény aranyozza be napjainkat.

Bréking – Pongrác már figyel

Szuperhősünk az éjszaka alatt újabb jótettel lepett meg minket – előkerítette Pongrácot. Egyrészt így megkönnyítette a táboroztatók munkáját, másrészt pedig Pongrác nem csak egy egyszerű, felfújható figura, hanem egyfajta védelmező szerepet tölt be – mint egy kabala.

Bréking – Ez mágia

Ma a tábor vendége volt Hajnóczy Soma – a bűvészettörténet egyik legfiatalabb előadója, aki magáénak tudhatja a világbajnoki grand prix díjat. De azt vajon tudtátok-e, hogy Somának volt egy támogatója? Táborhősünk ugyanis némelyik trükknél nyújtott egy kis segítséget, és Soma előadását egy csöppnyi mágiával fűszerezte meg.

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Állati nap

Táborélmény
Táborunkban járt az Animal Cannibals! A délutáni program kütyüzés volt, ahol kézműveskedni lehetett. A táborlakók…

This will close in 21 seconds