Tábor, rendben. Na de milyen?

Táborélmény
PEOPLE TEAM tábor

A suli végét követően sokaknak fő a feje, hogy a gyereküknek vajon milyen tábor lenne a legmegfelelőbb. Milyen az, ahol minden megvan, amit csak kívánhatnak?

Milyen lenne a tökéletes tábor a gyerek számára? Természetesen olyan, ahol érdeklődési körének megfelelő elfoglaltságokat biztosítanak számára, miközben fejlődik. Ezenkívül új közeggel találkozik, de, mondjuk, a testvére is vele tarthatna (akit persze teljesen más hoz lázba). Egyébként pedig, ha speciális igényei vannak, akkor is teljes biztonságban lehet, és ami még fontosabb, jól is érzi magát.

Tematika

Szerencsére egyre több olyan tábor van, amik egy-egy téma köré épültek. De mi a teendő akkor, ha a gyerek a legjobb barátjával menne táborozni, de teljesen különböző az érdeklődési körük? Vagy esetleg az ember lánya/fia nem tud dönteni, hogy az emberi jogok vagy az informatika témája izgatja jobban? Többek közt erre a problémára nyújt megoldást a PEOPLE TEAM. Itt ugyanis tizennégyféle szekció közül lehet választani, sőt a tábor három turnusában ezeket lehet akár variálni is. A szekciók (bővebb leírás a tábor honlapján):

angoltábor

mozgókép

– újságírás

– mi és az emberi jogok

– informatika

– fotózás

– sport

– kreatív írás

– képzőművészet

– kuktatábor

– zöldtábor

– tánc

– színészet

– magyar (mint idegen nyelv)

Hogy is néz ki egy napunk?

Általában gyönyörű, napsütéses reggel virrad ránk, a tanárok és a mókusok (mókamesterek, animátorok) ébresztgetik a gyerekeket, akik leszállingóznak reggelizni. Majd mindenki megy a szekciójára, ahol a délelőttjét játékos okulással tölti. Az óráink kétszer másfél órásak, az utolsó egyórás, a szünetekben pedig a táborozók felfrissíthetik magukat. A délelőtti foglalkozásokat követően meleg ebéd vár mindenkit, utána egy kis szabadidő, majd gyűlés azzal a csapattal, akiket a turnus első napján választottak. Ha az időjárás engedi, van lehetőség strandolni is, vagy éppen a vendégek szórakoztatják a jelenlevőket érdekes műsorokkal. Ezt követően vacsora, ami után a gyerekek játékos vetélkedőkön vesznek részt a csapataikkal. Este tízkor takarodó, hogy mindenki kipihenhesse magát, és újult erővel vághasson neki a következő napnak!

A csapatunk

A gyerekeket egy fiatalos, önkéntes csapat koordinálja. Sokan volt táborozókból „nőttük ki magunkat”, ugyanis annyira beleszerettünk a PT-s érába, hogy nem tudunk elszakadni tőle (én például 2009 óta töltöm minden nyaramat a táborban). Mi tartjuk az órákat, mi szervezzük a programokat. A tábor kezdete előtt tréningen veszünk részt, ahol a csapatépítés mellett különböző szituációs gyakorlatokban próbáljuk ki magunkat, így felkészülve, hogy a legváratlanabb helyzetekben is rutinosan reagálhassunk.

Különleges igények

A tábor lehetőséget biztosít arra, hogy a különleges igényű gyermekek is felhőtlenül szórakozhassanak. Természetesen ezt előre egyeztetni kell a táborvezetőkkel, hogy a személyre szabott, megfelelő ellátást biztosíthassuk.

Anyagiak

A gyerekek kaphatnak zsebpénzt, amit kártyás rendszerrel használhatnak fel. Ez biztosítja, hogy senki ne veszítse el a pénzét, és ne kelljen nagyobb értéket maguknál tartaniuk. A kártyát a büfében található nyalánkságok fizetésére használhatják, de a vizet és a gyümölcsöt ingyen kapják. A kedvezményekről és a tábor árairól szintén a honlapon található információ.

László Lívia

KecskeNEWSás-archívum

Etológus járt a PT táborában!

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Etológus járt a PT táborában!

Az állatokat mindenki szereti, ugye? De hogyan érthetjük meg a viselkedésüket? A programról Csütörtökön a PT táborába Katinka, az etológus…
PEOPLE TEAM tábor

Ne csak nézz, láss is!

A mai világban a filmek szinte létfontosságú dolgok. Lehet, hogy te csak szórakozásból nézed őket, de vannak, akiknek a kritizálás…
PEOPLE TEAM tábor

De nehéz az iskolatáska!

Talán mindenki ismeri a címben hozott Demjén Ferenc-slágert, amelynek apropóján írom a jelen cikket. Felteszek egy költői kérdést: megéri cipelni…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor
Táborélmény

Más világ

A színésztanároknál gyönyörűbb férfiakat még életemben nem láttam, soha. (Borzast kivéve!) Pénteken…