Mindenszentek és a törökök

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Mindenki hallott a híres-nevezetes ünnepről, a halloweenről, amelynek hangulata könnyen magával ragadhatja az embert. Én már majdnem 9 éve rabja vagyok ennek a napnak, amelyet minden évben díszítgetéssel, tökfaragással, öltözködéssel és cukorgyűjtéssel töltök.

A kelta hagyományokból eredő halloween mostanra elterjedtté vált az egész világon. De pontosan honnan is ered? A legtöbben azt gondolják, hogy Amerikából származik, de ez egy súlyos tévhit, ugyanis története sokkal előbbre nyúlik vissza. Amikor a rómaiak meghódították a Brit-szigetek jelentős részét, Gallia már része volt a Római Birodalomnak, a kelta és a római hagyományok is keveredni kezdtek. Volt egy pogány ünnepük, aminek az volt a neve, hogy Samhain, amelyet a kelta napisten tiszteletére szerveztek meg minden évben. A lényege az volt, hogy úgy gondolták, a holtak csak október 31-én tudnak átkelni a túlvilágra, és hogy segítsék vándorlásukat, ételt, italt és ajándékokat áldoztak fel nekik. Hitük szerint ez a jó szerencsét és a bő termést segítette. Mára teljesen elkopott ez a hagyomány, inkább csak kényelmesen beöltözünk egy csini ruciba.

Mostani nevét pedig egészen egyszerűen kapta. A halloween elnevezés a nyugati germán óangol nyelvből, a mai angol őséből származik. Az eredeti szó az All-Hallows-Even volt, amelynek jelentése mindenszentek éjszakája, de az évek során lekoptak róla a felesleges szótagok, és így került használatba a mostani kifejezés.

A halloweent nagyon sokáig csak az angolszász országokban ünnepelték rendszeresen, ám amikor a televízió megjelent kis világunkban, terjedt, mint a pestis. Az embereket vonzotta, hogy be kell öltözni jelmezbe, és végre volt egy okuk, hogy minden évben megtegyék. Sokkal inkább elüzletiesedett világi, semmint vallásos ünneppé vált.

Magyarországra úgy a 2000-es években tört be a szóban forgó ünnep. Leginkább a fiatalok körében lett népszerű, akik ugyan nem jártak házról házra cukorért, de halloween témájú bulikat szerveztek erre a napra. Ma már egészen elfogadottnak számít, kisebb községekben rendszeresen van cukorgyűjtés is.

De sajnos még mindig vannak olyanok, akik zárkózottak, és nem kíváncsiak semmi újdonságra. „Csak akkor fogok helovínezni, ha az amcsik is busójárnak!”, meg hasonlók. Elszomorít, ha ilyesmit hallok, mert tényleg nagyon jó ünnep; hangulata, a stílusa, mind olyan dolgok, amelyekkel nem nagyon találkozunk az év más napjain. Szerintem nyitottnak kell lenni mindenre, és nem okos dolog csak azért elzárkózni valamitől, mert más országból származik.

László Julcsi

KecskeNEWSás-archívum

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Hová szökik?

Mix
Az idei évünk szökőév, a naptárunk 2024. február 24-ét szökőnapként jelöli. Ez egy névnap nélküli…
PEOPLE TEAM tábor

Reklámzombik

Mix
Ha azt mondanám, hogy a reklámok mindenkit befolyásolnak, sokan ellenkeznének, de miről is van szó?…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Bányászmúzeum 2.

Mix
A Bányászmúzeumot szeretném bemutatni neked a mai alkalommal. Találsz magadnak olyan állomást, termet, amely leköt.…
PEOPLE TEAM tábor

Legújabb világrekord!

Mix
Az emberek mindig rekordokat döntögetnek. A legtöbb felállított csúcs extrém (legtöbb dekázás – 208 333; legnagyobb…
PEOPLE TEAM tábor

Kecskemétnyi Böszörményi

Mix
Ismét beülhettünk az irodalom szekcióhoz, most az egyik legismertebb magyar író, Böszörményi Gyula előadására. Az…

This will close in 21 seconds