A színésztanároknál gyönyörűbb férfiakat még életemben nem láttam, soha. (Borzast kivéve!)
Pénteken lehetőséget kaptunk arra, hogy betekintsünk a tábori színészek világába. Ennek nagyon örültünk, mert mindketten érdekeltek vagyunk a dologban.
A nap úgy kezdődött, hogy felkeltünk a megszokott időpontban, aminek az lett a következménye, hogy 2 órával előbb értünk oda a színészhangárba. Kiderült ugyanis, hogy a hétalvók csak 10-kor kezdik az órákat. Pár mély pislogás után, egy kávé és egy leves társaságában találkoztunk Marcival és Mátéval, a két színésztanárral.
10-kor el is kezdődött az óra, de erről, úgy néz ki, nem mindenki tudott, viszont az is kiderült, hogy mennyire összetartó csapat, mert a tanárokkal együtt késett a fél csoport. Az első óra játszós óra volt. Bemelegítésként ninjáztunk párat, amiket fölényesen Marci nyert. Játék közben erősen hangsúlyozták, hogy ők sokkal jobb nindzsák, mint mi, újságírósok, amiben különben igazuk volt, mert az első 3 körben mind a ketten rendszeresen kiestünk, de hát ezt is le kell nyelni. A következő játék rablós nindzsa néven volt felkonferálva, a játék lényege, hogy van egy nindzsa, aki háttal áll a többi embernek, nála vannak tárgyak, amiket el kell rabolni, amíg ő nem figyel. Amint hátrafordul, meg kell dermedni mindenkinek, és akit rajtakap, hogy mozog, azt megfagyasztja, és onnantól ő nem mozoghat addig, amíg ki nem szabadítják, azaz meg nem érintik. Ezt a könnyűnek tűnő feladatot röpke háromnegyed óra alatt sikerült is végrehajtani, hozzá kell tenni, hogy Marci szigorúsága sem segített. Az összes játék közül a harci puszi volt a legviccesebb és egyben a legkontrasztosabb. Mindenki kapott egy-egy számot, kiválasztottunk egy embert, akinek be kellett állnia egy fához, onnan mondania kellett 2 számot, és az első védő lett, a második meg támadó, és… Na jó, röviden és tömören a lényeg, hogy a támadó és a védő azért verekedett össze, hogy a másiknak puszit tudjon adni. Kicsit ironikus játék, nem?
Délután ők külön feladatot kaptak, mint például a slamírás, dalok gyűjtése és gyakorlása, mert az éneklés is része a ritka képességeiknek. De az estét szintén velük töltöttük, ezúttal mi érkeztünk kicsit késve. Ekkor meghallgattunk két slamet, nagyon érdekes volt, először egy amatőr páros szájából (Orsi és Lia), később pedig egy fiatal tehetség, Beni előadásában. Estére is jutott egy játék, a szinkronstop játék. Ennek lényege, hogy egyszerre 4 ember dolgozik, két ember színész, két ember szinkronszínész, és egy-egy stoppal szereplőket lehet cserélni és szituációkat lehet váltani.
Minden játéknak megvan a háttere. Mindegyik fejleszt valamit, kommunikációt, kreativitást, koncentrációt. Lényegük az, hogy játékosan vezessenek be a színház világába, hogy felszabadultan tudj mozogni a színpadon. Nem lehet egyből mély vízbe ugrani, kell valami kezdőlökés, ami segít.
Hogy mit is gondolunk mi, külső szemlélők az egész színészturnusról, az ott DOLGOZÓ emberekről?
Én (Soma) személy szerint, amint beléptem a színészhangárba, úgy éreztem magam, mintha egy másik világban lennék. Az a rendetlenség, a szétszórt molinók, az omladozó vakolat, amiben dolgoznak, mégis összeszedettséget sugárzott számomra. Én már tavaly is készítettem interjút a tanárokkal, és részt is vettem egy órán, de idén megint meg tudtak lepni. Kicsit sem féltem, hogy mi lesz, mert tudtam, hogy nagyon rendesek és befogadók lesznek. De őszintén bevallom, hogy meglepődtem, amikor vége lett a napnak. Nagyon jól éreztem magam, és úgy éreztem, az a világ, amiben ők élnek és dolgoznak, egy kicsit befogadott. Én meglátogattam őket, ők pedig nem vendégként fogadtak, hanem mintha közéjük tartoznék. Laikusok, akik még sosem láttak ilyet, lehet, egy kicsit megijednének, ha bemennének egy órára, de bennük pont ez a szép. Olyat tudnak, amit akárki nem érthet és nem tudhat. Náluk van a frissesség és a többarcúság kulcsa. Köszönöm, hogy veletek tarthattam az egyik napi utazásotokon!
Abban az egy dologban biztos vagyok (Sára), hogy ha lenne egy listám, amin életem legjobb napjai lennének felsorolva, ez a pénteki nap köztük lenne. Nagyon régóta szerettem volna kipróbálni, milyen is lehet a tábori színészek élete. És most, még ha csak egy napra is, de úgy éreztem, közéjük tartozom. Az igazság az, hogy egyáltalán nem erre számítottam, persze ezt jó értelemben írom. Egy élettel teli, vidám, felszabadult csapatot láttam, akik tudnak együtt dolgozni, még akkor is, ha néha nagy a káosz. Egy élményekkel teli napot tudunk magunk mögött, nemcsak azért, mert új embereket ismertem meg, hanem azért is, mert, mint kiderült, olyan emberek, akiknek a színjátszás az életük.
Nagyon köszönjük ezt a napot, és sok sikert kívánunk az előadáshoz!
Simon Sára
