Ötletelés a PT alapítójával

Terefere
PEOPLE TEAM tábor

Ater, a PEOPLE TEAM táborának alapítója és vezetője elszabadul – mármint gondolati síkon, és elmondja, mi várható 2024-ben a kecskeméti nyári táborban, ami ezúttal négy héten át áll nyitva a gyerekek előtt.

Adj ötleteket a nyár topikjaihoz!

Mindennap vízi csata; gameres szekció délután is helyben, még több játék és konzol és óriásképernyők, de minden szabályozva és beosztás szerint úgy, hogy mindenki hozzájusson a kedvenceihez; még több sportág és bemutató és kipróbálás; vendégek, vendégek, vendégek! Ja, és TEMPLOMOSOKAT délután is, ne csak a szolgáltatóházban! Ja, és 2024-ben 4, azaz négy turnusunk lesz!

Vannak ötleteid a szekciókhoz?

Ne kelljen utazniuk a gamereknek! A hét perc is sok, bár tudjuk, hogy izgalmas. Szerintem lehetne a csillagászat önálló szekció. A kukták főzzenek még több helyen! Legyen színészet MINDEN turnusban!

Csapatélettel kapcsolatos ötletek?

(I) Új kendőket és csapatzászlókat tervezünk. Ez már biztos. Elég ütős lesz.

(II) Kapjanak a csapatok egy-egy napot a táborban, amit ők szervezhetnek meg. Mi lenne, ha a gyerekek irányítanának? Ijesztő, de közben izgalmas is az ötlet…

Berendezések, játékok, eszközök?

Körpadok, sátrak, házikók. Újítani fogunk. Valamint egy eddig kihasználatlan területet is megszállunk a programokhoz. A színészek is visszaköltöznek a színészhangárba. Az előadások még menőbbek lesznek. Tehát készülünk néhány újdonsággal. Mi már tudjuk a tutit, ami egyelőre a törzstáborozóknak is meglepetés lesz, bár nyitott tervek is akadnak még szép számmal.

Játsszunk! Mi jut eszedbe az alábbiakról: reggeli, kisbusz, kartondoboz?

A fánk mindent visz. Soha nem borult ki semmi akkor sem, amikor kiszakadt egy-egy karton alja. Mindig sikerült elkapni. Tavaly csak egyszer aludtam el, de Szilviék elmentek helyettem a reggeliért.

Ebéd, vacsora, zsúrkocsi?

Ádi, ha 2024-ben is szerelni kell zsúrkocsit, feleennyi idő alatt legyen kész mindegyik!

Kismókus, mókus, tanár?

Nagyon elfogult vagyok a kismókusokkal akkor is, ha ez nem látszik mindig. Először érkeznek táboroztatónak, és a legtöbben közülük mindent, MINDENT beleadnak. Pótolhatatlan a lelkesedésük, utánozhatatlan a kitartásuk akkor is, ha – tapasztalat hiányában – nem tudnak minden szituációra megoldást. Azokról beszélek, akik aztán maradnak, és törzstáboroztatókká is válnak. Durva üzem a tábor. Aki viszont végigcsinálja egyszer, az soha nem akarja abbahagyni. Hajrá, PT-staff!

Külföldiek, gyerektábor, nyár?

A külföldiek? A kollégáink, akik angolt tanítanak? Vagy a gyerekek külföldről? Mindegy… Imádnivalóak mind! Nagyon örülünk, hogy egyre többen jönnek, és hogy gyakran ők a társaság szíve-lelke. Várunk benneteket nyáron!

Orvos, orvos, orvos?

Három orvosunk van, és három pszichológusunk is. Egyetlen szabad percük sincs. Ennyi. Kitartás, ezer mosoly és kevesebb zúzódás naponta, meg egy bődületes hajrá júliusra és augusztusra!

Ágy, pótágy, íróasztal?

Egy ideig nem értettem, miért poén az íróasztalon aludni. Már értem.

Csapatverseny, színek, táborkupa?

Közhely, hogy a részvétel a fontos, nem pedig a győzelem, de tényleg: ha megnézitek a csapatfotókat, mindenki boldog rajtuk! Igaz, akik nyunyókákkal pózolhatnak, ők vidámabbnak tűnnek, és többet kiabálnak a fényképen… A táborkupa viszont igenis mindenkié! Jövőre sikerül majd!

Nyunyóka, gumikacsa, könyv?

Az ajándékdömping a turnus utolsó napján? Az kemény… Van, aki nagyobb pluszszatyorral távozik, mint amekkora bőrönddel érkezett két hétre.

Színészek, előadások, közönség?

Imádom! Néha lemaradok, és ez olyankor ciki, de szerencsére ott figyelnek a felvételek a YouTube-on. Színészek és a színházi szekció nélkül nagyon hiányozna valami.

Mi a legviccesebb tábori történeted?

Nem annyira vicces, inkább meglepő volt, és a meglepetéstől röhögtem magam halálra, amikor beléptem az egyik olyan táboroztatói szobába, ahol ugyanazok laktak több mint három hétig. A SOKK nem az a szó, amit keresek, de még mindig a hatása alatt vagyok, ezért most elengedem. Képzelhetitek…


Várom, hogy lássam a hangárt
Bánki Beni a PT-ről

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Bréking – Dinótámadás

Táborunkba egy hatalmas – eddig még nem ismert – dinoszaurusz szabadult be. Rögtön a hangárban található büfé felé vette az…
PEOPLE TEAM tábor

2014 legjobbja: A galaxis őrzői

Melyik az a film, amelyben régi zenékre táncol Chris Pratt? Melyik az a film, amelyben a mosómedve legjobb barátja egy…
PEOPLE TEAM tábor

Nem tehetek róla!

Hibáztassunk másokat! Mert az könnyebb, mint megmagyarázni magunknak, hogy nem úszni tanulunk, hanem próbáljuk magunkat vízbe fojtani. Megtanultunk alibit keresni…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor
Terefere

Kilenc éve PT

Egy „PT-veterán” interjúja következik. Gergővel szinte biztosan összefutsz a PEOPLE TEAM nyári…